Szülei szerelmét rendezi Gárdos Péter

Gárdos Péter, a Szamárköhögés és a Tréfa rendezője, Hajnali láz címmel készül leforgatni holokauszttúlélő szüleinek egykori meghökkentő találkozását és szerelmét. Az MMKA támogatási szándéknyilatkozatát elnyert, svéd-magyar koprodukciós filmterv részleteiről kérdeztük a rendező-forgatókönyvírót.

A Hajnali láz Gárdos szavaival "egy földi poklon túl kibontakozó diadalmas szerelem története". Egy 19 éves leányt és egy 25 éves fiatalembert, akik csodával határos módon túlélték a németországi haláltábort, 1945 nyarán Svédországba szállítottak, rehabilitációs kórháztáborokba. Egymástól több száz kilométerre ápolták őket. Mikor a 27 kilóra lesoványodott, súlyos tüdőbetegséget szerzett fiatalember már képes volt írni, különös vállalkozásba kezdett. Beszerezte több tucat Svédországban ápolt magyar lány nevét, címét, és ismerkedő levelet írt nekik. Többen válaszoltak neki. Ebből a dús levelezésből végül egyetlen lánnyal bonyolódott egyre szenvedélyesebb, egyre érzékibb levélváltásba. A fiatalember még abban az évben, 1945 decemberében három napra meg is látogatta a lányt. Hét hónap alatt több mint 100 levél született. Végül 1946 márciusában, Stockholmban örök hűséget fogadtak egymásnak. "10 évvel ezelőtt, mikor apám meghalt, anyám átadott nekem két levélcsomagot. Megrázó találkozás volt az a pillanat szüleim múltjával. A levelekből pontosan lehetett rekonstruálni szerelmüket. Így született meg a forgatókönyv."

Gárdos Péter | Fotó: Hajdú D. András

A rendező elmondása szerint a legnagyobb gondot az jelentette, hogy miképpen lehet ezt a levélfolyamot filmes mederbe terelni. "Most végre, a hatodik forgatókönyvi változatban már úgy érzem, sikerült a leveleket lefordítani átélhető, sokszor megrendítő, néha mulatságos szituációkra. Az volt a cél, hogy a történet ebben a változatban éppen olyan csodálatos, jól végződő mesévé váljon, mint amilyen meseszerű volt ez a találkozás az ő életükben."

A levelezés legmegdöbbentőbb sajátossága, hogy egyetlen szót sem vesztegetnek bennük a közelmúltra. Nem írnak, de még csak nem is utalnak az átélt borzalmakra. Ezek a levelek csupán két fiatal sóvárgó "élni akarásáról" tudósítanak, és az egyre szenvedélyesebb szerelemről.  Ezt az ellentmondást a rendező a készülő film leglényegesebb elemének tartja: "A koncentrációs tábor traumáját a szüleim soha nem bírták feldolgozni. Anyámban is csak apám halála után szakadt fel igazán a gát. Az ő szerelmük, legalábbis lélektani értelemben, egyfajta válasz volt Bergen-Belsenre. Szégyellték a múltjukat, el akarták felejteni, két kézzel kapaszkodtak egy új élet lehetőségébe. Apámnak svéd orvosa hat hónapot diagnosztizált még az életéből. Őt ez nem érdekelte. Őt az érdekelte, hogy találjon egy lányt, akibe beleszerethet, akit elvehet feleségül. Ez gyönyörű és egyúttal iszonyatos. A készülő film erre a látszólagos ellentmondásra szeretne magyarázatot találni. Vagyis olyan filmet vizionálok, amelyben úgy van jelen a holokauszt iszonyata, hogy egyáltalában nincsen jelen. A filmnek van egy olyan pontja, körülbelül a történet második harmadának végén, mikor egy nagyon rövid, de remélhetőleg emlékezetes pillanatban, váratlanul előtör a közelmúlt. Ekkor derül ki a hősökről, hogy min mehettek keresztül. Ám az lenne az ideális, ha ez az elhallgatott titok ott lebegne az egész történet felett, éppen úgy, ahogy a szüleim egész élete fölött lebegett."

A gotlandi kórház - ebben az épületben kezelték Gárdos édesapját 1945-ben

Gárdos a forgatókönyv megírásakor nem ragaszkodott az eredeti történethez: "a levelek főleg érzelmekről szólnak, egy film viszont inkább kis és nagy történések sorozata. Ilyen értelemben nyilván átírtam kissé a valóságot. Fontosabbak lettek a dramaturgia törvényei, mint a konok hűség a megtörténtekhez. De igyekeztem minden szituációt a levelekből levezetni, megpróbáltam az ő bőrükbe bújni, az ő fejükkel gondolkodni. És a filmben elhangzó összes levélrészlet autentikus, ezekben egyetlen szót sem változtattam meg."

A film cselekménye bő egy év története. 1945 májusának végén, a Balti-tengeren, egy svéd hajó kabinjában megmentik egy fiatalember életét: lecsapolnak 3 liternyi folyadékot a tüdejéből. A záró jelenetben, 1946 őszén, másfél évnyi távollét után, az ifjú házasok lekászálódnak a Keleti pályaudvarra begördülő vonatról.

Postahivatal - innen hívta fel Gárdos apja először az édesanyját 1945 szeptember végén

A film előkészületeinek jelenlegi szakaszában az egyik legfontosabb teendő a hiteles szereplők kiválasztása. Gárdos a magyar karaktereket természetesen Magyarországon szeretné megtalálni, de a szülők szerepére egyelőre "csak sejtései" vannak. "Ez most különösen nehéz. A szüleim nem csak bennem élnek, hanem jó néhány fotográfia is fennmaradt abból az időből. Ugyanakkor nevetséges lenne, ha a hasonmásaikat akarnám megkeresni." Bizonyos speciális szempontokat azonban nem lehet megkerülni a szereplőválogatásnál: "45 tavaszán csonttá soványodott, súlyosan beteg embereket szállítottak át Svédországba. Három hónappal később, mikor a mi történetünk igazából elkezdődik, ezek az emberek még messze nem voltak fizikai létük topján."

Larbro, kórház - így nézett ki Gárdos édesapjának kórterme

A tervek szerint a Hajnali láz nagy részét Svédországban, eredeti helyszíneken és két nyelven (svédül és magyarul) forgatják majd, ezért is elképzelhetetlen, hogy a svéd karaktereket - a szereplők legalább felét - ne svéd színészek alakítsák: "Ezt evidensnek gondolom. S reménykedem abban, hogy a feliratozás nem jelent hátrányt a forgalmazásban."

A film készítői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az egyik legtekintélyesebb svéd producerrel, aki 1-1,5 millió euróval szállna be a produkcióba. Az már biztos, hogy a Hajnali láz-at ifj. Seregi László fényképezi (a Tréfa operatőre), a stáb többi tagja azonban a svéd partner igényeitől is függ. A rendező reményei szerint fél éven belül elkezdődhet a forgatás, de még ezt megelőzően, szeptemberben megjelenik a levelek alapján íródott regény, amely szintén a Hajnali láz címet viseli.

Eksjöi állomás - ide érkezett Gárdos édesapja 1945 decemberében, mikor végre meglátogathatta az édesanyját

Gárdos a forgatókönyv és regény írása közben három és fél órás dokumentumfilmet forgatott édesanyjáról: "Megkerülhetetlen volt, hogy anyám a saját nézőpontjából elmesélje a vele akkor történteket. Felzaklató és megtisztító élmény volt, hogy anyám rákényszerült: talán életében először, rigorózusan, minden apróságot felidézve beszéljen a múltról. Ha elkészül a játékfilm, az általam konstruált mese, nem lenne tanulság nélküli, hogy ebből a dokumentumfilmből vágjunk meg hozzá egy másfél órás kísérőfilmet."