[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Rajzfilmek és gusztustalankodó csajok tartották életben a mozit

Bujdosó Bori|2011. 07. 02., 15:13|Utolsó módosítás:2011. 07. 02., 15:55|

Gyatrán alakult az első félév az amerikai mozikban: a nézők nem fizetnek a 3D-ért, unják a szuperhősöket, és már Natalie Portman sem feltétlenül a siker záloga. Megnéztük, mivel lehetett moziba rángatni az amerikai közönséget, és mivel nem.

Animáció igen, szuperhős nem

Az év lagymatagon indult az amerikai mozikban: a nyári popcornfilmek megérkezéséig csak elvétve akadtak átütő sikerek, így az első félévben termelődött jegybevétel (4,9 milliárd dollár) 8%-kal elmaradt 2010 első félévének eredményétől.

Egy műfaj volt, ami szinte mindig bejött, az animáció. Jól teljesített a Hopp (63 millióba kerül, 108 milliót hozott), a Rio (90-be került, 140-et hozott) és a Kung Fu Panda 2 (150-be került, 155-öt hozott) is, bár utóbbi eredménye elmaradt az első részétől. A Rango 123 milliót keresett az USA-ban, mégsem hozta vissza 135 milliós gyártási költségét, ami meglehetősen elszállt volt ahhoz képest, hogy a film nem egy népszerű franchise-ba illeszkedik, és nem is kifejezetten gyerekeknek való. A nagy kivétel ebben a félévben a 150 milliós Anyát a Marsra!, ami világszerte teljes érdektelenségbe ütközött, nemzetközi összbevétele nem érte el a 40 millió dollárt sem.

Forrás: [origo]
Kung Fu Panda 2

Korábban külön cikket szenteltünk annak, hogy az amerikai közönség máris ráunt a 3D-re, és az év eddigi premierjei azt sejtetik, hogy a szuperhősök is kezdenek kimenni a divatból. Bár világszinten sikeresnek mondhatók voltak, se a Zöld darázs (120-ba került, 99-et hozott), se az X-Men: Az elsők (160-ba került, 135-öt hozott) nem hozta vissza az Államokon belül a gyártási költségét. A legnagyobb bukásnak pedig jelenleg a két hete műsoron levő Zöld Lámpás tűnik, ami 200 millióba került, és Amerikában még csak 94 milliót keresett. Igaz, sokhelyütt - köztük nálunk is, ahol augusztus 11-én kerül a mozikba - még csak ezután mutatják be a filmet, úgyhogy a nemzetközi bevételek még javíthatnak az összképen. Kivétel a 150 millióból készült Thor, ami az USA-ban visszahozta a költségvetését, és világszerte 437 millió dollárt termelt. Tervezik is már a folytatását.

Natalie Portman sem mindenható

Az év első hónapjainak néhány sikerfilmje közé tartozott a Natalie Portman főszereplésével készült Csak szexre kellesz, ami 25 millió dollárból készült és az USA-ban 71-et termelt. Aki viszont a romantikus vígjáték és a szintén Portman szereplésével készült Thor alapján azt szűri le, hogy elég a színésznőt betenni egy filmbe, és máris garantált a siker, téved: a Your Highness című komédiában hiába mutogatta tangás fenekét az Oscar-díjas Portman, az 50 milliót kóstáló film mindössze 22 milliót hozott a konyhára. Sok országban el is tekintettek a bemutatásától, nálunk is.

Forrás: ecranlarge.com
Your Highness

A meglepő bukások közé tartozott a március végén bemutatott Álomháború is. Zack Snyder szexis csajokkal és akcióorgiával felvértezett filmje 82 millióba került, és hazájában csak 36-ot hozott, amivel a rendező messze legrosszabban teljesítő vállalkozása lett.

Az árcédula jóval szerényebb volt Jodie Foster The Beaver-jén, viszont az elhasalás arányait tekintve mégis óriási: a Mel Gibson főszereplésével készült film büdzséje 21 millió volt, az amerikai bevétele viszont az egymilliót sem érte el. Hogy távolmaradásukkal Gibson személye ellen tüntettek a nézők, vagy egyszerűen nem volt elég vonzó a hódbábbal kommunikáló pasas sztorija, nem tudni. A film azért elég sok helyre eljutott a világon, de mi kimaradunk belőle.

Tuti dolgok

Vannak még stabil franchise-ok, amikre alapozhatnak a stúdiók. Ez nekik nyilván jó hír, nekünk kevésbé, mert a biztos bevétel további folytatások kipumpálására motiválja Hollywoodot. Idén sem okozott csalódást a Halálos iram-széria: az ötödik rész az USA-ban 208 milliót kaszált, világszerte pedig majdnem 600-at, amivel a sorozat eddigi legsikeresebb darabja lett. A kritikusok hiába csalódtak nagyot idén a Pixarban, a közönség erre fittyet hányva tódult a mozikba, és a Verdák 2 lazán lekörözte az első rész nyitását (eddig az USA-ban 91 milliót keresett).

Forrás: ecranlarge
Halálos iramban: Ötödik sebesség

A Másnaposok 2 hasonlóan remek befektetésnek bizonyult. A humort ugyan kiirtották a folytatásból, de ez csak az USA-ban érintette hátrányosan a bevételt, és ott se nagyon. Az első rész 277 milliójával szemben 245-öt hozott a második (és ez elég volt ahhoz, hogy az első félév legsikeresebb filmje legyen az Államokban), viszont, ha a világszintű bevételt nézzük, még rózsásabb a kép: a folytatás 529 millióval büszkélkedhet, míg az első film 468-nál tetőzött. A Karib-tenger kalózai 4 szintén népszerűbb az USA-n kívül: a már csaknem egymilliárd dolláros összbevételnél tartó film ebből csak 231 milliót termelt hazájában. Természetesen másnaposokból és kalózokból is kapunk még.

Népszerűek a fingó csajok

Meglepetéssiker mindössze egy igazán nagy akadt az év első felében, a Koszorúslányok című, gusztustalankodós poénokat is felvonultató csajos komédia. A Judd Apatow produceri irányítása alatt, szerény 32 millió dollárból készült vígjáték a héten lekörözte Apatow eddigi legsikeresebb produkcióját, az Amerikában 148,8 millió dollárt hozó Felkoppintvá-t is. Még meglepőbb, hogy az előrejelzések szerint hétfőre a film lenyomja a Szex és New York-ot mint az eddigi legsikeresebb, korhatáros női komédiát. Tegyük hozzá, hogy Carrie Bradshaw 153 millió dollárt termelő kalandja kétszer annyiból készült, mint a Koszorúslányok.

Forrás: outnow
Koszorúslányok

Sokkal szerényebb léptékben, de meglepetéssiker Woody Allen Midnight in Paris-e is, ami világszerte már 57 milliós bevételnél tart (hozzánk ősszel érkezik). Ebből az USA-ban pont annyit hozott, amennyibe került (30 m.), és ezzel az Államokban huszonöt éve a legsikeresebb Allen-premier lett. Ennél jobban utoljára a Hanna és nővérei teljesített, ami 1986-ban 40 milliót keresett.

Kalózok uralják Magyarországot

Ebben a félévben nem lógtunk ki nagyon a nemzetközi trendekből. A magyarok is imádták A Karib-tenger kalózai 4-et (eddig 330 ezer néző), a Másnaposok 2-t (eddig 280 ezer néző), valamint a Halálos iramban-t, a Maci Laci-t (amit az USA-ban tavaly mutattak be) és a Rió-t. A Kung Fu Panda 2 akárcsak az USA-ban, itt is gyengébben nyitott az első résznél, de a bemutató óta jól teljesít (eddig 140 ezer néző). A Koszorúslányok-ra viszont nem nevezett be az ismert sztárok nélkül nehezen mozgósítható magyar közönség, nálunk a vígjáték csak 25 ezer nézőnél tartott, amikor eltűnt a toplistáról.

----

Az amerikai és nemzetközi adatok forrása: Box Office Mojo, az adatokat millió dollárra kerekítve közöltük. A magyar adatok forrása: Filmforgalmazók Egyesülete, az adatokat tízezer főre kerekítve közöltük.

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Fotó: Hektor Szerelmes vagyok az amerikai filmbe Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
    Forrás: The Match Factory A szemét nem kellék, hanem valóság Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
    Forrás: Sobras.com Producciones Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    GoalUnited
    Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

rtl Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »