Náci hamisítók, Alzheimer, bealvás

Röviden három filmről, melyeket itt láttunk a Berlinalén, és többé-kevésbé rendben voltak, de nem nyújtottak személyiségformáló élményt. A Die Falscher-ről (A hamisító) azért fontos megemlékezni, mert versenyfilm, és a kritikusok nagyja jól fogadta, nem kizárt, hogy szombat este medvét visz majd haza (főképp a legjobb férfi főszereplő kategóriában tartják esélyesnek). Stefan Ruzowitzky (Anatómia) filmje megtörtént eseményeken alapul: a németek a második világháború alatt hamis angol fontot és amerikai dollárt gyártattak a koncentrációs táborok foglyaival, hogy nagymennyiségű pénzzel összeomlasszák ellenfeleik gazdaságát. A tervet már nem valósíthatták meg, mert időközben elveszítették a háborút. A Die Falscher központi figurája a pénzgyártó csapatot vezető zsidó pénzhamisító, akit Karl Markovics alakít kifogástalanul. A mellékszereplők is a helyükön vannak, a történet a hamisító elfogásától kezdve a táborban megélt szörnyűségeken keresztül a háború befejeződéséig szépen és feszesen kerekedik ki, de mégsem érint meg igazán. A problémát valószínűleg az jelenti, hogy párhuzamosan két egymást ütő sztorit nézünk: a főhős személyes drámáját és egy izgalmas bűnügyi filmet a náci pénzhamisításról. A kettőbe pedig egyszerre nem tudjuk beleélni magunkat.

A hamisító (Karl Markovics) és náci barátai a Die Falscher című filmben

A '79-es születésű Sarah Polley a szemünk láttára nőtt fel, a Váratlan utazás csúnyácska Sarájából az Eljövendő szép napok koravén serdülője, majd A szavak titkos élete néma ápolónője lett, most pedig több kisfilm után kész rendezőként áll elénk Away from Her című első nagyjátékfilmjével. Polley nem éppen fiatalos témát választott: egy időskorba lépő házaspár történetét meséli el, melyben a férj a felesége egyre súlyosbodó Alzheimer-kórjával próbál megbirkózni. A két főszereplő, a legendás Julie Christie (Doktor Zsivágó) és Gordon Pinsent érzékenyen, egy-egy pillanat erejéig valósággal szívszorítóan formálják meg a több mint negyven év szimbiózis után lelkileg és fizikailag is szétszakadni kényszerülő párt, de az érzelmesség időnként felületes érzelgősségbe folyik át, amelyet a sablonos, túl édes zenei aláfestés is támogat. Ha nem is teljesen a szánk íze szerint való film az Away from Her, abszolút reménykeltő debütálás egy fiatal alkotótól.

Julie Christie és Gordon Pinsent az Away from Her-ben

A The Walker című filmet nevezhetnék akár Paul Schrader relaxációs kazettájá-nak is: lehet, hogy csak mi fáradtunk már el a nagy fesztiválozásban, de azért gyanús, hogy az [origo] filmklub három tudósítója felváltva bóbiskolt a vetítés alatt. Schrader az idei Berlinale versenyfilmes zsűrijének elnöke, így új filmjét a hivatalos program részeként, de versenyen kívül mutatták be. A The Walker sokban emlékeztet Schrader korábbi, Amerikai dzsigoló című filmjére: főhőse egy Carter nevű férfi (Woody Harrelson ronda, de álmosítóan monoton déli kiejtéssel), aki gazdag, idősödő nők "társalkodója", elkíséri őket az operába, kártyázik velük, és akár még éjszaka is felhívja őket, hogy esti mesét mondjon nekik. Amikor az egyik kliensének Lynnek (Kristin Scott Thomas) meggyilkolják a szeretőjét, Carter saját szakállára nyomozásba kezd az ügyben, ami ki is teszi a film játékidejének ezután következő 90%-át. Nem világos, hogy Cartert miért izgatja annyira ez az egész ügy, és hogy a különböző gazdag nők és befolyásos férjeik közül ki pontosan mit akar, mindenesetre nekünk (egy akciójelenetet leszámítva) végig azt kell néznünk, hogy Lauren Bacall, Lily Tomlin (a gazdag nők) és Harrelson, illetve Moritz Bleibtreu - a homoszexuális Carter szeretője - és Harrelson a gyilkosságról spekulálnak és koktélokat isznak. Végül is elképzelhető, hogy mindannyian átaludtuk a film kulcsjelenetét, amely mindent megmagyarázott, mindenesetre számunkra úgy tűnt, hogy a cselekmény bizonyos szálai elvarratlanok maradtak, és Carter motivációjára is csak egy monológ ad némiképp homályos választ (az apjának akart megfelelni, aki már rég meghalt, de mégsem hagyja Cartert békében - vagy valami ilyesmi).