Röviden három filmről, melyeket itt láttunk a Berlinalén, és többé-kevésbé rendben voltak, de nem nyújtottak személyiségformáló élményt. A Die Falscher-ről (A hamisító) azért fontos megemlékezni, mert versenyfilm, és a kritikusok nagyja jól fogadta, nem kizárt, hogy szombat este medvét visz majd haza (főképp a legjobb férfi főszereplő kategóriában tartják esélyesnek). Stefan Ruzowitzky (Anatómia) filmje megtörtént eseményeken alapul: a németek a második világháború alatt hamis angol fontot és amerikai dollárt gyártattak a koncentrációs táborok foglyaival, hogy nagymennyiségű pénzzel összeomlasszák ellenfeleik gazdaságát. A tervet már nem valósíthatták meg, mert időközben elveszítették a háborút. A Die Falscher központi figurája a pénzgyártó csapatot vezető zsidó pénzhamisító, akit Karl Markovics alakít kifogástalanul. A mellékszereplők is a helyükön vannak, a történet a hamisító elfogásától kezdve a táborban megélt szörnyűségeken keresztül a háború befejeződéséig szépen és feszesen kerekedik ki, de mégsem érint meg igazán. A problémát valószínűleg az jelenti, hogy párhuzamosan két egymást ütő sztorit nézünk: a főhős személyes drámáját és egy izgalmas bűnügyi filmet a náci pénzhamisításról. A kettőbe pedig egyszerre nem tudjuk beleélni magunkat.
![]() |
| A hamisító (Karl Markovics) és náci barátai a Die Falscher című filmben |
A '79-es születésű Sarah Polley a szemünk láttára nőtt fel, a Váratlan utazás csúnyácska Sarájából az Eljövendő szép napok koravén serdülője, majd A szavak titkos élete néma ápolónője lett, most pedig több kisfilm után kész rendezőként áll elénk Away from Her című első nagyjátékfilmjével. Polley nem éppen fiatalos témát választott: egy időskorba lépő házaspár történetét meséli el, melyben a férj a felesége egyre súlyosbodó Alzheimer-kórjával próbál megbirkózni. A két főszereplő, a legendás Julie Christie (Doktor Zsivágó) és Gordon Pinsent érzékenyen, egy-egy pillanat erejéig valósággal szívszorítóan formálják meg a több mint negyven év szimbiózis után lelkileg és fizikailag is szétszakadni kényszerülő párt, de az érzelmesség időnként felületes érzelgősségbe folyik át, amelyet a sablonos, túl édes zenei aláfestés is támogat. Ha nem is teljesen a szánk íze szerint való film az Away from Her, abszolút reménykeltő debütálás egy fiatal alkotótól.
![]() |
| Julie Christie és Gordon Pinsent az Away from Her-ben |
A The Walker című filmet nevezhetnék akár Paul Schrader relaxációs kazettájá-nak is: lehet, hogy csak mi fáradtunk már el a nagy fesztiválozásban, de azért gyanús, hogy az [origo] filmklub három tudósítója felváltva bóbiskolt a vetítés alatt. Schrader az idei Berlinale versenyfilmes zsűrijének elnöke, így új filmjét a hivatalos program részeként, de versenyen kívül mutatták be. A The Walker sokban emlékeztet Schrader korábbi, Amerikai dzsigoló című filmjére: főhőse egy Carter nevű férfi (Woody Harrelson ronda, de álmosítóan monoton déli kiejtéssel), aki gazdag, idősödő nők "társalkodója", elkíséri őket az operába, kártyázik velük, és akár még éjszaka is felhívja őket, hogy esti mesét mondjon nekik. Amikor az egyik kliensének Lynnek (Kristin Scott Thomas) meggyilkolják a szeretőjét, Carter saját szakállára nyomozásba kezd az ügyben, ami ki is teszi a film játékidejének ezután következő 90%-át. Nem világos, hogy Cartert miért izgatja annyira ez az egész ügy, és hogy a különböző gazdag nők és befolyásos férjeik közül ki pontosan mit akar, mindenesetre nekünk (egy akciójelenetet leszámítva) végig azt kell néznünk, hogy Lauren Bacall, Lily Tomlin (a gazdag nők) és Harrelson, illetve Moritz Bleibtreu - a homoszexuális Carter szeretője - és Harrelson a gyilkosságról spekulálnak és koktélokat isznak. Végül is elképzelhető, hogy mindannyian átaludtuk a film kulcsjelenetét, amely mindent megmagyarázott, mindenesetre számunkra úgy tűnt, hogy a cselekmény bizonyos szálai elvarratlanok maradtak, és Carter motivációjára is csak egy monológ ad némiképp homályos választ (az apjának akart megfelelni, aki már rég meghalt, de mégsem hagyja Cartert békében - vagy valami ilyesmi).
[origo]
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.