Velence: Érthetetlen érzelmi áramlatok sodrában

A Filmklub magányos tudósítója testi és lelki épségét nem kímélve halmozza az élvezeteket a velencei filmfesztiválon. De Palma iraki háborús filmje felért egy kamionos gázolással, Ang Lee viszont az utóbbi évek legizgalmasabb szexjeleneteivel rukkolt elő. Mindez persze semmi George Clooney érintéséhez képest.

Nézd meg nagyban!Itt George Clooney pont nekem készül autogramot adni

A sokak által minden idők legütősebbjének kikiáltott idei program nem engedi a pihenést, ami engem illet, négyórákat alszom, ha lehunyom a szememet, szivárványszínű dzsungeleket hallucinálok, döntöm magamba a Red Bullt, kávén és cigarettán élek, úgy köhögök, mint egy a tüdőrák végső stádiumában kínlódó nyolcvanhétéves, viszont ma öt filmet láttam és hozzáért a kezemhez George Clooney.

Erre az emlékezetes testi kontaktusra a Michael Clayton sajtótájékoztatója után került sor, amikor Clooney mind az ötven újságírónak adott autogramot, akik a pulpitus előtt tolongtak. Persze ezzel a véletlen kézsúrolással sehol sem vagyok Onozó Róbert kollégámhoz képest, aki pár hónapja Cannes-ban Brad Pitt homlokát érintette meg. Clooney különben kifejezetten ad arra, hogy örömet szerezzen a rajongóinak, a nap folyamán még háromszor láttam odaszaladni és ötperceket jópofizni kerítések mögött tömegelő, "George, George!" szavakat skandáló kiscsajokkal, pedig ezeket a szituációkat simán megúszhatta volna egy mosollyal és egy integetéssel is. Na, de ennyi elég is George Clooney jófejségéről és a beteges sztárfogdosásról, lássuk a filmeket.

Redacted

Brian De Palma digitális videóra forgatott irakos filmje volt eddig a legintenzívebb fizikai hatással rám a fesztiválon. Amikor kitámolyogtam az 1500 néző befogadására alkalmas PalaBiennale nevű mozisátorból, úgy éreztem magamat, mint akit elgázolt egy kamion. Egy osztagnyi amerikai katonát követünk, amint végzik a dolgukat egy ellenőrzőpontnál vagy ejtőznek a barakkban, és amikor nem egymást cseszegetik, akkor oltári baromságokat magyaráznak a kamerába, amit az egyik katonatársuk tol folyton az arcukba. De Palma váltogatja ezeket az áldokumentumfilmes képsorokat egy arab tévécsatorna híradójának tudosításaival, és párszor egy-egy YouTube-videót is bevág. A sztori nagyon hasonlít A háború áldozatai történetéhez: egyik este ketten a szakaszból megerőszakolnak egy 15 éves arab kislányt, meggyilkolják, felgyújtják a holttestét, majd kiirtják a családját. Az (állítólag valóban megtörtént) esetet eltusolja a hadsereg, és az amerikai mainstream média se jelenti.

Jelenet a Redacted című filmből

Számomra nagyon különleges élmény volt a Redacted vetítése, mert a játékidő háromnegyedéig úgy éreztem, hogy iszonyatosan gyűlölöm ezt a filmet, de aztán rájöttem, hogy csak azért idegesít végtelenül, mert olyan dolgokról beszél, amiket nem akarok hallani, amiket folyamatosan megpróbálok kizárni a kis rózsaszín világomból. Mivel egy szemmel láthatóan nagyon dühös ember csinálta, akinek nincs már türelme az árnyaltsághoz meg a finomkodáshoz, könnyen nevezhető didaktikusnak a film, de egy vállaltan politikai alkotás, amivel De Palmának kimondott célja, hogy felébressze az amerikai lakosságot és megsürgesse a csapatok kivonását Irakból. Kérdéses, hogy erre alkalmas lesz-e a Redacted, annyi biztos, hogy engem baromira felhúzott.

Lust, Caution

Bajban vagyok Ang Lee legújabb alkotásával, mert első megnézésre nem tudtam eldönteni róla, hogy igazán nagyszerű film-e, vagy csak éppen "jó film". Tony Leung és különösen az elsőfilmes Wei Tang döbbenetesen erős a főszerepekben, gyönyörűen van fényképezve (Rodrigo Prieto az operatőr, ahogy a Brokeback Mountain esetében is) és a 156 perces játékidő ellenére is végig maradéktalanul leköti a nézőt. Az volt vele a problémám, hogy a címben is jelzett két téma közül, a "Lust" vonal sokkal izgalmasabbnak tűnt, mégis a film körülbelül háromszor többet foglalkozott a "Caution" történettel. Gyorsan végigfutok a sztorin, hogy érthető legyen, miről beszélek.

Wei Tang és Tony Leung a Lust, Caution című filmben

A második világháború alatt vagyunk a japán megszállás alatt lévő Hongkongban. A 18 éves főhősnő bekerül egy fiatalokból álló színjátszókörbe, akik a forradalmi ellenállás gondolatával incselkednek, egyelőre meglehetősen kezdő szinten. Első célpontnak a helyi titkosrendőrség nagyhatalmú vezetőjét (Tony Leung) szemelik ki, a lánynak kéne közel kerülni hozzá, és alkalmat szolgáltatni ahhoz, hogy a többiek eltegyék láb alól. A feladat első fele sikerül is, a lány a vártnál is közelebb kapcsolatba kerül a férfivel: a szeretője lesz. A kérdés, hogy amikor a lehetőség majd adja magát, képes lesz-e a biztos halálba küldeni a férfit, aki annyi gyönyörhöz jutatta.

Érdemes lett volna Lee-nek jóval részletesebben kibontania azt, hogy milyen hatással van a lányra, hogy végre jól megrakta valaki (mert nyilvánvaló, hogy ez felforgatta a világát), ahelyett hogy egy és háromnegyedórán keresztül csak az összeesküvés szövődik. A korábban említett talányra viszont megkaptam a választ: különösen érzéki és ötletes szexjelenetek vannak a Lust, Caution-ben (pedig szexjelenetek terén már elég nehéz újat mutatni), de semmi nem utal arra, hogy főszereplők valóban szeretkeztek volna a kamerák előtt.

L'Aimée

Ezt a hetvenperces dokumentumfilmet azért néztem meg, mert Arnaud Desplechin rendezte, aki többek között felelős a tavalyi év egyik legjobb Magyarországon is moziforgalomba került filmjéért, a Ha te nem lennél-ért. A L'Aimée sajnos rendkívül unalmasra sikerült, arról szól, hogy Desplechin apja eladja a házat, ahol már vagy ötven éve él, nézegetik a fotókat a padláson, és a konyhában beszélgetnek. Mindez nagyon szépen fest, mert meglepő módon 35 milliméteres filmre forgatták a filmet, pedig manapság dokumentumfilmet már csak videóra észszerű csinálni, és Hitchcock Szédülés című filmjének a zenéje megy a képek alatt, amit persze bármikor szívesen elhallgat az ember.

A rendező apja sokat mesél az édesanyjáról, akit egyáltalán nem ismert, ugyanis akkor hunyt el, amikor még csak kétéves volt (mármint Desplechin apja volt kétéves), valamint szóba jön még egy csomó egyéb családtag, de nincsenek igazán jó sztorik, az egész engem arra emlékeztetett, amikor tanyasi lakodalomban a keresztanyám elkezdett beszélgetni valami harmadunokatestvérével, és csak úgy záporoztak a különböző távoli rokonok nevei, én meg azt sem tudtam ki kivel van. Ennek ellenére pár dolog megmaradt bennem a filmből, például az, ahogy Desplechin egy rajzzal kapcsolatban tök mellékesen elejti, hogy "azt persze részegen rajzoltam, mert minden este részeg vagyok mostanában". Szeretem tudni, melyik kedvenc rendezőm full alkesz éppen.

Hírességek, akikhez 5 méternél közelebb kerültem ma: George Clooney, Tilda Swinton

Ezeket a filmeket láttam ma: Lust, Caution, L'Aimée, Sad Vacation, Redacted, In The Valley of Elah

Filmek nézésével töltött idő: 572 perc

A nap talánya: Miért kapta a fesztivál eddigi legnagyobb ovációját az In The Valley of Elah, amikor sokkal jobban emlékeztetett egy dupla JAG-epizódra, mint egy velencei versenyfilmre?

A nap legviccesebb fotója: Tilda Swinton George Clooney fölé magasodik a Michael Clayton sajtótájékoztatója előtt.

Varga Ferenc
Velence, Olaszország