Berlinale: Óda Penélope Cruz melleihez

Ezen kézenfekvő cím helyett egy másik műfaj nevét választották a berlini versenyprogram vasárnapi nagy durranásának címéül: Elégia - mégpedig az öregedésről, a szerelemről és az elmúlásról. A történet nagyobb része egy érzelmi kötelékektől ódzkodó egyetemi oktató (Ben Kingsley) életének alkonyáról szól, aki "beszél, beszél Kafkáról és Goyáról, de valójában arra gondol, hogy mikor dughatja meg végre csinos tanítványát". Őt magát is meglepi, amikor egy kubai nővel (Penélope Cruz) kezdett viszonya komolyra fordul, majd saját komplexusainak köszönhetően végképp elveszíti a kontrollt kellemes agglegényélete felett. Ez a szál szépen, árnyaltan kidolgozásra kerül és önmagában elegendő drámát tartalmaz egy filmre, de hűen Philip Roth regényéhez (A haldokló állat) az extra adag dráma csak ezután következik kissé sablonosabb tálalásban, amit nem kompenzálnak teljes mértékben Penélope Cruz keblei.

Ben Kingsley és Penélope Cruz az Elegy című filmben

A színésznő egyébként a sajtótájékoztatón büszkén kijelentette, hogy áll elébe az öregedésnek és kissé ki is kelt magából, amikor egy újságíró egy általa állítólag sosem tett kijelentéssel szembesítette, miszerint szépsége nehezítette volna a karrierjét. Épp ellenkezőleg, úgy érzi, hogy pályafutása a lehető legjobb úton halad, és 17 éves kora óta csodásabbnál csodásabb rendezőkkel dolgozhatott. Ez egyrészt igaz, másrészt pedig releváns is az Elegy-vel kapcsolatban, hiszen egyértelmű utalás történik nyolc évvel ezelőtt Bigas Lunával forgatott filmjére, A meztelen Mayá-ra. Ráadásul a nemzetközi (sőt, leginkább az angolajkú) publikum mindössze két éve, Almodóvar Volver-je kapcsán volt hajlandó elismerni tehetségét, most pedig kézenfekvő megemlíteni, hogy ismét egy spanyol rendező kamerája előtt tudott meggyőző alakítást nyújtani - noha végre angol nyelven.

Penélope Cruz és Ben Kingsley az Elegy sajtótájékoztatója előtt

A rendező, Isabel Coixet személyét illetően azonban nem az az érdekes, hogy spanyol, hanem, hogy nő. Az Elegy ugyanis az élet minden területén - a filmvilágban pedig különösen - érzékelhető szexizmusra és az ugyanazon életkor nők és férfiak esetébeni eltérő megítélésére adott intelligens válasz. A főhős hiába vonzó ugyanis hatvanas éveiben és hiába kapja meg a mesésen szép fiatal nőt, az öregedéssel kapcsolatos félelmei miatt úgysem tudja megtartani. Trófeákra képes csak, nem pedig szerelemre. Az ő tragédiája a legérdekesebb; Roth hímsovinisztába hajló szavai Coixet érzékeny rendezésének és Ben Kingsley bátor játékának tolmácsolásában valóban elégikus magasságokig értékelődnek fel. A mellékszerepekben Dennis Hopper (Kingsley-vel folytatott beszélgetéseik felvetik, hogy a legtöbb férfi vajon felnő-e valaha, vagy csak megöregszik?), Patricia Clarkson és Peter Sarsgaard brillíroznak. A mélabús témaválasztást szinte végig enyhíti a finom, ironikus humor és csak az utolsó fél órában evezünk a rendezőnő áttörésének számító Az élet nélkülem szomorkás vizeire. A film, amit mégis a leginkább megidéz az Elegy, az a tavaly szép sikereket elért Vénusz, melyben a Kingsley-nél még idősebb Peter O'Toole szemléltette, hogy a női szépség iránti vágyból sohasem lehet kiöregedni. Kingsley professzora ugyanilyen lesz tizenöt-húsz év múlva - persze csak ha megéri egyáltalán.