Cannes: Büszkeségtől dagad a magyar kebel

Egy érzőszívű magyar ember számára a legmeghatóbb pillanat az idei cannes-i filmfesztiválon egyértelműen az volt, amikor a fesztiválpalota hatalmas vásznán láthatta Tóth Orsi és Mundruczó Kornél arcán csorogni a könnyeket a Delta díszbemutatóját követő tízperces ováció közben. A díszbemutatók itt úgy zajlanak, hogy a vörös szőnyeges bevonulás után az alkotók is helyet foglalnak a 2500 férőhelyes nagyterem egyik széles sorában, nem tudnak kislisszolni, kénytelenek végignézni ők is a filmet, majd a végefőcím után a közönség minden tagja feláll, az alkotók felé fordul és attól függően, hogy mennyire tetszett nekik a film néhány perces tapssal és kurjongatással honorálják az erőfeszítést. Ilyenkor közelről veszi a filmkészítőket egy kamera, ennek a képét rakják ki a nagyvászonra, hogy jól megnézhessük az örömöt az arcukon, miközben 2500 ember sugározza feléjük a szeretetet, és tapsolja sütivé a tenyereit.

Mundruczó Kornél és Tóth Orsi a cannes-i vörös szőnyegen

A Deltá-ról alapvetően ugyanazt gondolom most is, mint a Szemlés bemutatója után: egy nehezen szerethető alkotás, amelynek a szíve helyén egy fekete lyuk tátong. Ezt a fekete lyukat nevezzük Lajkó Félixnek. Amennyire döbbenetesen megragadó tud lenne Lajkó hegedülés közben, annyira érdektelen a vásznon. Nem az a baj vele, hogy mindennemű színészi tehetségnek híján van, és az összes dialógust kifejezéstelen hangon mormolja el (persze ez is baj), hanem hogy egyáltalán nem szuggesztív személyiség, nem lehet törődni vagy azonosulni vele, nem kelti fel az érdeklődést, nem vált ki érzelmeket a nézőből. Egyszer sem tudtam kitalálni, hogy vajon mit gondolhat Lajkó karaktere, ugyanazzal a tekintettel néz a húgára, akibe elvileg beleszeretett, mint a mestergerendára. A Mundruczó-apologista kollégáim azt mondják erre, hogy hát ez egy ilyen figura, meg rendezői koncepció, meg satöbbi. Nem tudom. Ha az, akkor elhibázott egy koncepció, mert ez a távolságtartó szöszmötölés, amit Lajkó előad, lényegesen csökkenti a film erejét.

Lajkó Félix, László Flóra, Mundruczó Kornél és Tóth Orsi

A Delta számos erényét korábban már részletesen taglaltuk, ezért azokra most nem térek ki külön, de azt muszáj megjegyezni, hogy a Szemlés verióhoz képest a tegnap látott film 8-10 perccel rövidebb volt, és a kurtítás egyértelműen a film javára vált, sokkal feszesebb, kerekebb és sallangmentesebb lett tőle. Egy jelenet tűnt fel, ami biztosan ki lett vágva, az amelyikben Lajkó a zuhogó esőben áll, de szerintem a polgártamásos-dinnyés jelenet is jóval rövidebb lett (Ebben nem értünk egyet Bujdosó kolléginával, szerinte az összes dialógus megmaradt, de az esti partin nem volt megfelelő alkalom, hogy az idült vigyorral atlétatrikóban pattogó Mundruczó Kornélt megkérjük, hogy döntse el ezt a vitát). Aki a rosszemlékű szemlés díszbemutatón nézte meg a Deltá-t, az nyugodtan úgy veheti, hogy még nem látta a filmet, mert ott borzalmasan ronda volt a kép, a hangról meg jobb nem is beszélni, azonban tegnap gyönyörűen érvényesültek a lélegzetelállító felvételek, és nyolc irányból jött a békakuruttyolás.

Lajkó Félix minikoncertje a cannes-i Delta-partin

A díszvetítés után pár órával fantasztikus helyszínen, egy ódon villa többszintes kertjében tartották a Delta partiját. Csodálatos volt az idő, és mivel a helyszín egy hegy oldalában volt, az örömködés közben Cannes fényei terültek el alattunk. Nagy dicséret illeti a szervezőket, mert az utóbbi idők legjobb buliját sikerült összehozniuk, de annyira szuperjó volt a hangulat, hogy az már nem is a szervezésen múlt, hanem történt valami szavakkal nehezen leírható dolog, ami miatt önfeledten ugráltunk és sikongattunk hajnal négyig (ugráltunk volna még tovább is, de sajnos a villások lehúzták a rolót négykor), személy szerint én legalább négy kilót fogytam és ma alig tudok megállni a rongylábaimon. Tizenegytől Hiller István kulturális miniszter tartott lelkesítő beszédet, majd Lajkó Félix rögtönzött egy minikoncertet előbb citerán, később hegedűn. Leesett állal hallgattam a szabadkai virtuóz elképesztő játékát, olyan volt, mintha a lelkem húrjain játszott volna. Ezután Molnár Dani indította a dj-programot (később Lajkó még párszor ráhegedült jópár deep-house-os, technós, goás és beazonosíthatatlan műfajú számra), és sznobigénnyel válogatta a világ legjobb dalait. Gáspár Sándor rendesen megpörgette Tóth Orsit, aki a buli egyik különösen extatikus pillanatában a bokrok közé húzott egy újságírólányt és felsőt cserélt vele. Polgár Tamás is bemutatta legendás robottáncát, még a szupermodell külsejű nők és fess öltönyös urak is kivetkőztek magukból, és úgy általában mindenki szépen elveszítette az eszét, ahogy kell.

Molnár Dani, Lajkó Félix és Mundruczó Kornél elszabadítja az őrületet a cannes-i Delta-partin

Végezetül még annyit, hogy kurvanagy dolog (pardon a franciámért), hogy bekerült a cannes-i versenyprogramban a Delta, amelyre a hibái ellenére is csak nagyon büszkék lehetünk, és külön öröm, hogy tegnap méltó módon sikerült prezentálni és megünnepelni Mundruczó filmjét.