Cannes: Halál Palermóban

Vágólapra másolva!
Ha valakinek akkora az arca, hogy filmjét "Ingmarnak és Michelangelónak" ajánlja, elvárható, hogy legalábbis tisztességes munkát tegyen le az asztalra. És semmiképp sem egy olyan förmedvényt, mint Wim Wenders The Palermo Shooting-ja. Wenders vagy tíz éve nem rendezett jó filmet, így eleve minimumra leszállított elvárásokkal ültem be új alkotására - ami persze automatikusan bekerült a cannes-i versenyprogramba, hiszen Wenders -, de még így is sikerült csalódnom. Hogy ezzel nem voltam egyedül, azt a film végi taps teljes hiánya és kollégáim élénk búzása bizonyította. Legjobb, ha a végén kezdem: a kétórás, végtelenül mesterkélt és béna forgatókönyvű film az utolsó 20 percre olyan nevetségessé válik, hogy a - feltehetően komolynak szánt, bár én már azt sem tudom, mit gondoljak - dialógusokat a közönség élénk röhögése kísérte. Nem éppen az a hatás, amit egy férfi életközépi válságáról szóló drámával az alkotó ki akar váltani.Milla Jovovich és Campino a The Palermo Shooting című filmbenMerthogy elvileg erről szól a film: van egy fotós (Campino, a Die Toten Hosen együttes énekese játssza - jobb lett volna egy színész, bár az sem mentette volna meg a filmet), aki elvileg nagy művész, bár mi csak azt látjuk, hogy a terhes Milla Jovovich-ot fotózza, menő cabriójában száguldozik, menő zenéket hallgat és menő partykra jár. Szóval elvesztegeti azt a nagy tehetségét. Aztán egy nap kis híján meghal az autópályán, és innentől minden kezd megváltozni az életében. Először is mindjárt összehaverkodik az első útjába akadó hajléktalannal, aztán találkozik Lou Reed szellemével, később rájön, hogy hiányzik neki a halott édesanyja, meg hogy értékesebb dolog pásztorkodni (!), mint folyton a pénzt hajtani, meg ilyenek - egyik nevetséges, életidegen jelenet követi a másikat, alig hiszünk a szemünknek. Aztán a nagy önfelfedezésben fotósunk rájön, hogy Palermóba kell utaznia, ahol persze jól megtalálja a szerelmet (szegény Giovanna Mezzagiorno egyáltalán nem rossz színésznő, de olyan lehetetlen mondatokat adnak a szájába, hogy ő sem tud jól kijönni ebből a rémségből), majd a fent említett döbbenetesen idétlen, ezúttal Dennis Hoppert megalázó fináléban elrendezi magában élet és halál nagy kérdéseit. "A halálra szükség van, hogy értékelni tudjuk az életet" - mondja Hopper, összefoglalva a film nagy tanulságát. A The Palermo Shooting megtekintése kizárólag azoknak ajánlható, akik ilyen magvas bölcsességekért járnak moziba.
Vágólapra másolva!