Velence: Natalie Portman és a bumszli mikrofon

Vágólapra másolva!
A Filmklub tudósítója a velencei filmfesztiválon megtekintette Natalie Portman rendezői bemutatkozását, elmerengett az elmúlás szomorúságán, és együttérzett a neves színésznővel a belógó mikrofonok miatt.
Vágólapra másolva!

Hamarosan bezár a netszoba, ezért nagyon gyorsan kell megírnom a Natalie Portman-film világpremierjén szerzett élményeimet, senki ne várjon most olyan mívesen kidolgozott, szépirodalmi igényű szöveget, mint mondjuk a korábbi Ponyo-kritikám, hahaha. Teherhajók... gyilkos!

Az idei fesztiválon szinte az összes vetítés fél- vagy maximum háromnegyed házzal ment eddig, és még a kezdés előtt pár perccel is be lehetett slisszanni a filmekre. Ehhez képest már másfél órával az Eve vetítése előtt gyülekezett a népség a terem előtt, és aki nem álldogált ott legalább egy órát, annak nem sok esélye volt bejutni. Na jó, ez sem igaz, tekintve, hogy az olaszok sorbaállási etikettjénél kábé csak a magyaroké idegesítőbb: a későn érkezők simán beállnak a sor elejének a szélére, és pár perc alatt azt veszed észre, hogy húsz olyan ember áll előtted, akit korábban még nem is láttál. Akinek túlfejlett az igazságérzete, soha ne álljon becsületesen sorba Olaszországban, mert könnyen agyvérzést kaphat.

Forrás: [origo]
Lauren Bacall, Natalie Portman és Ben Gazzara az Eve forgatásán

Szerencsére azért bejutottam a terembe, és a VIP vendégeknek fenntartott helyek (ott ül majd Natalie!) mögött pár sorral le is tudtam ülni. Az Eve a Corto Cortissimo című rövidfilmes program nyitófilmjeként került bemutatásra, ami azt jelenti, hogy utána hat másik rövidfilmet is levetítettek (persze a közönség jelentős hányada a Portman-film után azonnal felállt és elhagyta a termet), melyeknek az alkotói Natalie mellett jobbról és balról (természetesen őt ültették középre) foglaltak helyet. Natalie csak akkor érkezett, amikor már lezárták a termet és a mogorva biztonságiőrök "biztosították a helyszínt".

Farmernadrágot és szürke pólót viselt, a testbeszéde pedig azt mondta, hogy "jaj, gyerekek én itt most nem a híres Natalie Portman vagyok a Star Wars-filmekbol, csak egy botladozó elsőfilmes". Nem integett, nem csinálta a fesztivált, csak leült a filmjében játszó Richard Delia nevű színész mellé, akinek később úgy mondták be a nevét, hogy azt "Richard Gere"-nek lehetett érteni, ezért legalább huszan nyomban felugrottak, hogy "ne már, itt van a Richard Gere is?!", de nem volt ott. Ahogy ilyenkor az lenni szokott, vagy 50 ember odasomfordált Natalie közelébe, bámulta egy kicsit, csinált róla egy fotót, majd visszasomfordált a helyére. Magam is így tettem, sikerült még a bejövetelekor csinálnom róla egy borzalmas képet, majd amikor fél méterre előttem haladt el, világítottam az arcába a fókuszbeállító izé sárga fényével, de hiába nyomtam a gombot, nem akart exponálni az az átok IXUS.

Forrás: [origo]
Lauren Bacall és Ben Gazzara az Eve című filmben

Maga a fesztiváligazgató, Marco Müller mutatta be az alkotókat, megtapsoltunk az összes rövidfilm producerét, rendezőjét, operatőrét, script supervisorját, melyikből ki jött el. Amikor kialudtak a fények, még jópáran tétován álldogáltak, és próbálták feldolgozni az élményt, hogy tíz méterre ül tőlük Amidala hercegno. Elkezdődött a vetítés.

Portman 21 perces filmjében két élő legenda játszotta a főszerepet (a 84 éves Lauren Bacall és a 78 éves Ben Gazzara), valamint az a kiscsaj, aki legutóbb Juno barátnőjeként dumált a hamburgertelefonba. Összefoglalom a történéseket:

  • kellemes zongoramuzsikával (zene: Sufjan Stevens) kísért visszafogott focím után Lauren Bacall szépítkezik a tükör előtt
  • megérkezik az unokája, Olivia Thirlby, beszélgetni kezdenek
  • Bacall elmeséli, hogy randira hívott egy úriembert, akinek nemrég halt meg a felesége, és ez a fickó hamarosan be fog futni, hogy aztán hármasban elmenjenek vacsorázni
  • Olivia magára marad a szobában, kihúzza a fiókot és ott egy szép nőrol készült fekete-fehér képet talál, aminek az van a hátuljára írva, hogy Eve
  • megérkezik Ben Gazzara, akirol kiderül, hogy egy öregek otthonában lakik, és elviccelődnek azon, hogy szívesen ideköltözne Bacallhoz
  • beülnek kajálni egy elegáns étterembe, arra már nem emlékszem, hogy ott miről beszélnek
  • vacsora után Gazzara vinné haza a nőket, de nem tud kiállni vadiúj BMW-jével két kocsi közül (csúnyán ráálltak), ezért Oliviának kell vezetnie
  • visszaérnek Bacall háza elé, Gazzara mégegyszer bepróbálkozik, hogy szívesen itt aludna ("de nem a díványon!"), de Bacall nem egyezik bele ebbe
  • fent a lakásban Bacall a sminkjét szedi le, amikor Olivia bekopog hozzá és megkérdezi, hogy most már végre beszélhetnének-e az anyjáról (nyilván ő a címbéli Eve)
  • a végét nem árulom el

Kellemes, finom és bájos kis film volt az Eve, szívesen néztem volna tovább is, ami nem rossz jel egy rövidfilmnél. A kedvenc momentumom az volt benne, amikor Bacall cigarettát keres Thirlby táskájában és azt mondja, hogy "I saw you smoking on Facebook" (Láttalak dohányozni a Facebookon). Szürreális élmény volt Lauren Bacall szájából hallani a Facebook szót, rögtön elkezdett zakatolni az agyam, beugrott az a jelenet az Egyszer lenn, egyszer fenn-ből, amikor Bacall incselkedik Humphrey Bogarttal ("You know how to whistle, don't you?"), hogy az 1942-ben volt, most meg itt azt mondja, hogy Facebook, és azon kezdtem el töprengeni, hogy ha Humphrey Bogarttal nézném ezt a filmet, hogyan magyaráznám el neki, hogy mi az a Facebook, meg, hogy több, mint 50 éve halott Bogart, és Bacall már 84 éves, és hamarosan ő is elmegy... szóval egy pillanatra megcsapott az elmúlás hideg szele, gyerekek.

Forrás: [origo]

Olivia Thirlby az Eve című filmben

A vetítés különben biztosan szörnyű élmény lehetett Natalie Portman számára, mert a mozigépész bénán állította be a képkivágatot és egy csomószor belógott fentről a mikrofon, de még olyan közeli is volt, amin Bacall feje mellett ott virított egy piros-fekete műanyag bumszli (nem volt rajta szivacs), és mondjuk a hatodik ilyennél már nevetett a közönség. Nehéz úgy elmerülni egy film világában, hogy állandóan azt lesed, mikor köszön be legközelebb a mikrofon.

Varga Ferenc
Velence, Olaszország