Penélope Cruz az istennők örököse

A Los abrazos rotos (Megszakadt ölelések) nem tartozik a legjobb Almodóvar-filmek közé, de mivel a spanyol rendező megbízható, erős védjegy, összességében az idei cannes-i versenyprogram kellemesebb darabjai közt fogunk emlékezni rá.

Penélope Cruz és Pedro Almodóvar a cannes-i filmfesztiválon

Pedro Almodóvar lassan három évtizedet felölelő rendezői karrierje során eljutott az undergroundtól a nemzeti kincs státuszig, valamint a polgárpukkasztástól a melodrámáig, de sohasem veszítette el alkotói függetlenségét, sőt ennek következtében nem is rendezett soha igazán rossz filmet. A Los abrazos rotos erőteljes kinyilatkoztatása annak, hogy a két dolog összefügg: a film a rendezőé, még akkor is, ha vakon kell összevágnia művét.

A cselekmény középpontjában álló rendezővel, Mateo Blancóval (Lluís Homar a Rossz nevelés-ből) pontosan ez történik; egy balesetben elveszíti a látását és élete szerelmét/múzsáját, Lenát (Penélope Cruz). A körülményekre fokozatosan derül fény 14 évvel később, de a flashbackek és az Almodóvartól megszokott "film a filmben" jelenetek nem olyan zavarosak, mint a Rossz nevelés-ben, sőt egy ideig egyenrangúan izgalmas a múltban és a jelenben játszódó szál is. A kiegyenlítettség azonban ott bosszulja meg magát, hogy mire a jelenben egyes karakterek nagy beismeréseket tesznek, a néző már rég kitalálhatta mondandójukat a visszaemlékezésekből. Kifejezetten rosszul jár például Blanca Portillo (ő volt a rákos szomszédasszony a Volver-ben), aki a rendező jobbkezét és bizalmasát alakítja, mivel túldramatizált nagyjeleneteivel mindig fontosabb szereplőnek érezheti magát, mint amilyen valójában.

Almodóvart gyakran a nők rendezőjének tartják, amivel annyiban nem értek egyet, hogy számos filmjében (Beszélj hozzá, Eleven hús, Rossz nevelés, A vágy törvénye, Matador) pont a férfi karakterek a hangsúlyosabbak, de az igaz, hogy sikeresebbek és emlékezetesebbek voltak a nőközpontú darabjai (Mit vétettem, hogy ezt érdemlem?, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Tűsarok, Mindent anyámról, Volver). A Los Abrazos Rotos-ban meglepő módon nincsenek erős női figurák. Hiába lépett elő a Volver-ben Pedro első számú múzsájává Penélope Cruz, együttműködésük egyelőre még nem érhet a Carmen Maura-korszak nyomába. Úgy tűnik, hogy Almodóvar teljesen Penélope bűvkörébe került (amit nem csodálok) és nem tud betelni azzal, hogy kedvenc színésznőjét a legkülönbözőbb klasszikus mozi-istennők örököseinek öltöztesse be. Penélope így az egyik jelenetben Audrey Hepburn, a másikban Sophia Loren, a harmadikban pedig éppenséggel Carmen Maura. A sok referencia és hommage azonban nem tesz ki egy igazán ütős karaktert, Cruz csak itt-ott tudja megvillantani színészi arzenálját - de akkor legalább a drámai és a vígjátéki műfajban is.

Penélope Cruz a Los abrazos rotos című filmben

Ami a tiszteletadásokat illeti, Almodóvar mindig telezsúfolja a filmjeit kedvenc klasszikusaira való utalásokkal, és a Los abrazos rotos-ban is érdemes mindig figyelni, hogy milyen poszter van a falon, mi megy a tévében, vagy mit idéz meg egy-egy kép. Bámulatos a részletekre való odafigyelés, de néha nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a képhez íródott a jelenet (ilyen pl. a René Magritte festményeire utaló szexjelenet) és nem fordítva. A legszórakoztatóbb referencia persze nem más, mint a 20 évvel ezelőtti Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (briliáns vígjáték, aki nem látta, feltétlenül nézze meg még a Los abrazos rotos előtt!) megidézése a Chicas y maletas (Csajok és csomagok) című film a filmben segítségével. Almodóvar rajongóknak szinte ajándék ez a szegmens, hiszen nem csak a fergeteges karakterek köszönnek vissza (némileg megbolondítva), de felejthetetlen motívumok, helyszínek, mellékszereplők (Chus Lampreave, Rossy De Palma) és poénok, valamint egy stílus, amit azt hittünk, hogy Almodóvar már végleg maga mögött hagyott. A sajtótájékoztatón elhangzott ígéret szerint a DVD-n rajta lesz kibővített verzióban is a Chicas y Maletas.

Pedro Almodóvar, Penélope Cruz és Lluís Homar Cannes-ban

Érdekes, hogy Almodóvar pont most nyúlt vissza az Asszonyok-hoz (bár a Volver kapcsán is sokat emlegettük, mert 18 év fasírt után akkor dolgoztak újra együtt Carmen Maurával, aki nagy kár, hogy most nem teszi tiszteletét) amikor éppen két adaptáció is készül belőle: a régóta rebesgetett amerikai remake végül tévésorozat formájában valósul meg a Grace klinika alkotóitól, a Broadwayn pedig már próbálják a film musicalváltozatát. Hiába hangoztatja tehát Almodóvar lépten-nyomon, hogy esze ágában sincs eladnia magát Hollywoodnak, bizonyos szinten még ő sem állhat ellen a kísértésnek. A Los abrazos rotos azonban világos és határozott üzenet arra vonatkozóan, hogy az Almodóvar-védjegy csak az övé, és még nagyon sokáig tartani fogja a maga által felállított magas mércét.