[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Ez a mocsok, nem az a mocsok

Varga Ferenc|2009. 09. 06., 15:22|

Tisztán emlékszem, hogy az MTV The Big Picture című heti mozis magazinműsorában hallottam először Abel Ferrara Mocskos zsaru-járól. 1992 májusa volt, a cannes-i filmfesztiválról jelentkezett az adás, és megszólaltattak egy izgatottan hadaró és sokat hadonászó fiatalembert is, aki a Reservoir Dogs című bemutatkozó alkotásával vett részt ezen a neves rendezvényen. Mindkét filmben Harvey Keitel szerepelt, és sosem felejtem el, ahogy áll ott a fesztiválpalota erkélyén, mögötte a tenger, és a Mocskos zsaru főhősével kapcsolatban tűnődik azon, hogy "what's the fucking reason for him to act like this" (mi a picsáért viselkedhet így). A fucking szót persze kisípolták.

ForrA!s: [origo]
Harvey Keitel Abel Ferrara Mocskos zsaru-jában

Keitelen kívül még két nagyon szétcsúszott figura beszélt a filmről: Abel Ferrara rendező és Zoe Lund, a forgatókönyv társírója (bár azt nyilatkozta, hogy ő írta az egészet). Lund egykor fotómodell volt, és Ferrara hírhedt Ms. 45 című filmjében ő alakította a címszereplő fiatal nőt, aki válogatás nélkül vesz bosszút a férfiakon, miután megerőszakolják. Azonban Lund elsősorban főállású junky volt, aki 1999-ben meg is halt heroin-túladagolásban. Ferrara is keményen drogozott annak idején (vagy lehet, hogy még most is, nem tudom), a kilencvenes években számos éjszakai talk-show-ban láttam vendégként, és mindig totál be volt lőve, alig lehetett érteni, hogy mit beszél. Persze, nem törvényszerű, hogy két narkós mindenképpen jó filmet is fog csinálni egy drogfüggő figuráról, de itt mégis ez történt, és azt a hitelességet, amivel a Mocskos zsaru ábrázolja a főhős kokain-, heroin- és crack-mámorban töltött végtelen éjszakáit, azt hiszem, még soha nem kérdőjelezte meg senki.

ForrA!s: [origo]
Zoe Lund és Harvey Keitel a Mocskos zsaru-ban

Na, de térjünk vissza rám. Legközelebb 1992 őszén találkoztam újra a Mocskos zsaru-val, amikor elolvastam Peter Travers ujjongó kritikáját a Rolling Stone magazinban. Ebben a cikkben Travers hosszasan elmesélte azt a jelenetet, amiben a bekokózott rendőr közúti igazoltatás ürügyén rávesz két 16 éves lányt, hogy szopást imitáljanak a szájukkal, miközben ő veri a farkát a kocsi mellett. Az is szerepelt a cikkben, hogy ez a jelenet elviselhetetlenül hosszú ideig tart. Természetes, hogy 16 éves filmbuziként semmit nem akartam jobban, mint azonnal megnézni ezt az erkölcstelen mételyt, ezt az istentelen förtelmet, amiben ilyen dolgok történnek, de erre sajnos csak 3-4 évvel később volt lehetőségem, mert akkor jött ki a film otthon videón. Biztos megvan az az élmény, hogy olvasol valami filmről, elképzeled, hogy milyen durva lehet, de amikor aztán végül megnézed, kiderül, hogy nem is olyan durva, mint vártad. A Mocskos zsaru-val kapcsolatban ez nem így történt, mert a film pontosan olyan kíméletlenül durva, mint amilyennek korábban elképzeltem.

Ugorjunk előre 2008-ra, amikor bejelentették, hogy Werner Herzog remake-eli a Mocskos zsaru-t Nicolas Cage-dzsel a főszerepben. Ez körülbelül akkor baromságnak hangzott, mintha valaki remake-elni akarná A kis Valentinó-t Kamarás Ivánnal. Látták ezek az emberek, ahogy a behernyózott Harvey Keitel tök pucéran, kinyújtott karokkal toporog és mamának szólítja a dílerét? Ezt fogja nekem überelni két szellemlovas között Nicolas Cage? Mit lehet azon remake-elni, hogy Harvey Keitel térden állva zokog a templomban és elküldi Jézust a kurva anyjába? Semmit.

ForrA!s: [origo]
Harvey Keitel a Mocskos zsaru-ban

Az egészben az volt a legdühítőbb, hogy amikor a készülő filmről faggatták, Herzog lépten-nyomon (boldog-boldogtalannak) hangoztatta, hogy nem tudja, ki az az Abel Ferrara és soha nem látta a Mocskos zsaru-t (még itt a pénteki sajtótájékoztatón is ezt nyomta). Minden tiszteletem Herzogé a Fitzcarraldo és a Kaspar Hauser miatt, meg az is szimpatikus, hogy megette a cipőjét, amikor azt mondta, hogy meg fogja enni a cipőjét, de ezért a kijelentésért tényleg elmehet a picsába. Abel Ferrara egy jelentős alkotó, aki minimum három mesterművet letett már az asztalra, és ha a legismertebb filmjét a beleegyezése nélkül remake-elem, akkor az a minimum, hogy nyilvánosan kinyalom a seggét, nem pedig infantilis módon szajkózom, hogy még csak a nevét sem hallottam eddig.

Azt hiszem, érthető, hogy ilyen előjáték után voltak fenntartásaim, amikor péntek reggel beültem a Bad Lieutenant - Port of Call New Orleans címre hallgató alkotásra, de végül a legnagyobb csalódást az okozta, hogy a film se katasztrofálisan rossz, se különösebben jó sem volt. Egy középszerű, felejthető zsarufilm, olyan, amivel tele vannak az alsó polcok a tékákban, vagy amit lead a TV2 csütörtök este tíztől, mert megvették valami csomagban.

+ + +

Valahogy nem illett bele a cikk ívébe, hogy a végén hosszabban elemezzem a Herzog-féle Mocskos zsaru-t, de azért itt a lábjegyzetben összeszedek pár észrevételt a filmmel kapcsolatban, hátha valaki arra is kíváncsi és nem csak a tinédzserkori emlékeimre.

ForrA!s: [origo]
Nicolas Cage Werner Herzog Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans-ában

• A történet csak annyiban hasonlít az eredeti Mocskos zsaru-hoz, hogy mindkét filmben egy sokat drogozó rendőr a főszereplő, aki nem átall visszaélni a hatalmával, hogy pénzt vagy drogot szerezzen magának. Keitel menthetetlenül korrupt és önző volt, míg Cage inkább csak egy eltévelyedett jófiú.

• Itt kapunk magyarázatot a főhős drogfüggőségére: miközben Cage kiment egy mexikói fickót a víz alá került börtönből, megsérül a gerince, és a fájdalmai enyhítésére kezd el gyógyszereket szedni, és onnan lép tovább a kokainra, majd a crackre. Ez a mexikói ürge visszatér majd a filmben, és kiderül, hogy rendes ember lett belőle. Keitel függőségére persze semmi magyarázatot nem adtak, és ő nyilván simán hagyta volna megfulladni azt a mexikóit.

• Erősen megkérdőjelezhető a drogos közeg bemutatása a filmben. Kétlem, hogy relatíve jól szituált fehér kurvák és kőgazdag feka drogdílerek használnak cracket. A crack nem egy rekreációs drog, aki cracket nyom, annak számára már nincs visszaút.

• Meglepő, hogy ez egy olyan zsarufilm, amiben egyetlen akciójelenet sincs, és összesen egy darab lövöldözést tartalmaz, az is véget ér 5 másodperc alatt.

• A drogos befurcsulást úgy ábrázolja Herzog, hogy párszor iguanákat rak a kép előterébe és egy ócska kamerával veszi nagyon közelről a hüllőket, úgy, hogy a háttérben látszódjon a szemét meregető Nicolas Cage. Ezt a hüllős dolgot gondolom a Félelem és reszketés Las Vegasban-ból szedte. Ja, bocs, elfelejtettem. Biztos, azt sem tudja, ki az a Terry Gilliam.

• Van egy vicces jelenet, ami az öregek otthonában játszódik. Úgy indul, hogy Cage az ajtó mögött álldogál és egy hordozható villanyborotvával szőrteleníti az arcát, aztán a 30 centis Magnumjával megfenyeget két öregasszonyt, az egyiknek még a lélegeztetőt is kiveszi az orrából.

• Egy teljesen konvencionális nyomozós történetet mesél el a film. Az elején történik egy bűntény, amelynek az elkövetőit keresi Cage, mindössze egy olyan jelenet van benne a vége felé, ami akár a műfaji sémák kifigurázásának is tekinthető, bár ez inkább csak egy béna próbálkozás Herzog részéről, hogy jelezze, neki amúgy zsenánt rendes zsarufilmet csinálni.

• Nicolas Cage-et annyit láttam az utóbbi években ripacskodni, hogy neki már nehezen tudok bármit is elhinni. Mindenesetre szórakoztatóan zakkant alakítást nyújt, különösen a többi színészhez képest. Eva Mendes szokás szerint semmilyen, Val Kilmer alig szerepel, Xibit jelentéktelen.

• A pénteki sajtótájékoztatón Cage egyszer sem ejtette ki a Bad Lieutenant szókapcsolatot, következetesen Port of Call New Orleans-ként utalt a filmre.

[origo] címlapon»

Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
    Forrás: Filmszemle Még jó is lehet a Filmszemle Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
    Forrás: AFP Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb! A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
    Forrás: Ristretto Aktákat tologatunk, kémek vagyunk Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

rtl Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »