|
"Ha az emberek sosem hazudnának, és mindig kimondanák azt, amit gondolnak, sokkal több lenne a gyilkosság" - mondta Steven Soderbergh Az informátor! velencei sajtótájékoztatóján. "Én folyamatosan hazudok, kezdve a 'De szép ez a ruha!' és az 'Olyan kíváncsi vagyok a filmedre' típusú kegyes csúsztatásoktól az egészen komoly átverésekig. A hazudozás rengeteg energiámat felemészti, emiatt is vagyok ilyen sovány." A félelmetesen produktív rendező (alig több mint egy év alatt ez már a harmadik filmje) már 2001 óta tervezi vászonra vinni Mark Whitacre történetét. Először az Ocean's Eleven forgatásán adta Matt Damon kezébe a notórius hazudozó biokémikus életéről szóló könyvet, aki egy nagy gabonaipari cégnél töltött be vezető beosztást, és ezzel párhuzamosan az FBI-nak segített leleplezni a vállalatnál folyó törvénysértéseket.
Ennyi alapján azt gondolhatnánk, hogy Az informátor! is amolyan a becsületes-kisember-harca-a-nagy-gonosz-vállalat-ellen ökölrázás lesz, mint az Erin Brockovich vagy A bennfentes, de amikor az első jelenetben meghalljuk a Benny Hill Show-ra emlékeztető muzsikát és Matt Damon lökött narrációját ("Pors vagy porsi? Így is, úgy is szokták ejteni." - mondja a német sportkocsijával kapcsolatban), nyilvánvalóvá válik, hogy ezt a sztorit nehezen lehet majd komolyan venni.
Matt Damon elragadóan hozza ezt az önálltató, furcsa figurát. Minden hiúságát sutba dobva felszedett vagy 15 kilót, nyomi szemüveget és béna parókát hord, valamint a világ legrondább nyakkendőit aggatja magára. Az ocsmány bajszát - azt hiszem - már eleget emlegettük. A többi színésznek leginkább csak annyi dolga van, hogy döbbent tekintettel pillantgassanak egymásra, amikor Damon előadja magát. Az egyik kulcsjelenetben a Scott Bakula által játszott FBI-ügynök már nem tudja türtőztetni magát, és nyomatékkal felteszi a kérdést Damonnak: mikor hagyod már abba a hazudozást? Whitacre olyan szinten nem veszi észre magát, hogy lefogadom, ha megnézné ezt a filmet, azt gondolná, hogy ő benne a jófiú, és megköszönné az alkotóknak, hogy ilyen együttérzően ábrázolták őt. Soderbergh egyáltalán nem ítélkezik a főhőse felett, és pont amiatt nagyon vicces film Az informátor!, mert egy olyan ember fejébe enged bepillantást, akit az életben valószínűleg kinevetnénk és próbálnánk nagy ívben elkerülni. |
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.