A Karib-tenger kalózai 4 szombat reggeli cannes-i vetítésén elmaradt a megszokott tülekedés. Valószínűleg sokan gondolták úgy, hogy ezt a délelőttöt inkább pihenésre fordítják, ellenben megdöbbentő volt látni, hogy a Johnny Depp és Penélope Cruz jelenlétével csalogató sajtótájékoztatóra (arról külön cikkben számoltunk be) már a kezdés előtt két és fél órával (!) elkezdtek tömegesen gyülekezni a sajtó képviselői.

A filmről feltétlen meg kell állapítani, hogy nem ciki, ami egy elképesztően sikeres trilógia által kierőltetett negyedik epizód esetében nagy szó. Rob Marshall rendezőnek nagyrészt sikerült megszívlelnie a korábbi két folytatást ért kritikákat: a szereplők közötti viszonyok mindig világosak, és az egyenes vonalon haladó cselekmény (három tábor hajt az örök élettel kecsegtető forrásra) még úgy is könnyedén követhető, ha az ember pár alkalommal bele-beleszundít a filmbe (mint azt jó páran megtették a környezetemben).
A Jack Sparrow kapitány egykori szerelmeként felbukkanó Penélope Cruz gyakorlatilag ragyog a vásznon - ebben az is segíthetett, hogy a forgatás nagy részében állapotos volt. Cruzt úgy instruálhatták, hogy mindig nézzen nagyon buján, amit maradéktalanul meg is valósít. Párosuk Johnny Deppel remekül működik: meg van közöttük az a szexuális bizsergés, ami miatt elhisszük, hogy az általuk alakított figurák valaha szeretők voltak.
![]() |
| A Karib-tenger kalózai 4 | Penélope Cruz |
A 3D abban merül ki, hogy néha kardot döfnek a nézőközönség irányába, hatalmas lapulevelek mögül bújnak elő a szereplők, pár alkalommal pedig a korábbi részekből ismert ellenszenves majom visít az arcunkba. A második és a harmadik epizód kusza és agyzsibbasztóan hosszú akciójeleneteiből sikerült visszavenni, de azért most is minden izgalmasnak szánt jelenet alá bombasztikus zenét kevernek, ami gyorsan kimeríti a nézőt (a végefőcím alatt a mozipartnerem megjegyezte, hogy úgy tűnt, mintha egy napig néztük volna a filmet). A folyamatos felfokozott hangulat miatt a film végére úgy érezzük, mintha nehéz kajákkal zabáltuk volna degeszre magunkat.
A film leghatásosabb jelenete az első szirén (Gemma Ward) feltűnése, ekkor pár percre végre lenyugszik a csinadratta, azonban ezt az eleganciát sajnos hamar megtöri a többi hableány megjelenése, akik érthetetlen okból vámpírfogakat meresztenek, piranha-szerűen támadnak, és tapadós indákat lövellnek a csuklójukból, mint a Pókember.
![]() |
| A Karib-tenger kalózai 4 | Astrid Berges-Frisbey |
A mókából ezúttal kimaradt Keira Knighley és Orlando Bloom helyett a fiatal szerelmes-vonalat egy brit misszionárius fiú (Sam Claflin) és a fogságba esett szirénlány szállítja. Az utóbbit alakító 24 éves spanyol-francia színésznő, Astrid Berges-Frisbey érdekes jelenség, egyszerre megvan benne Knightley törékeny bája és egy Élodie Bouchez-ra emlékeztető keménység is - róla még biztosan fogunk hallani (ez az első angol nyelvű filmszerepe). Az imbolygó mozgásával még mindig szórakoztató Jack Sparrow mellett a legviccesebb figura a Richard Griffith által gusztustalanul nyájasra formált II. György brit király volt. Keith Richards rövid jelenése is kifejezetten megkapó, valamint egy mosolyra jó Judi Dench öt másodperce is, aki szinte megrészegül Sparrow kapitány vonzerejétől.
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
Szerelmes vagyok az amerikai filmbe
Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
A szemét nem kellék, hanem valóság
Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.