Cannes: Némán robbant a boldogságbomba

Bár az újságok címlapjain A Karib-tenger kalózai sokadik részének vörös szőnyeges sztárképei virítanak, senki se higgye, hogy a cannes-i filmszelekció a hollywoodi mulattatásról szólna. Sőt, három-négy versenyfilm megtekintése után a gyanútlanabb mozinézők fejvesztve menekülnének a Riviéráról. Éppen ezért a szanaszét nyomasztott közönség nagyon hálás, ha egy agytumoros haldoklós és egy pedofil fogvatartós dráma között lát valami varázslatosan vidámat és életigenlőt. A francia stábbal, de Hollywoodban forgatott The Artist pontosan ezt adta, ráadásul meghökkentően magas színvonalon - nem túlzás azt állítani, hogy a cannes-i versenyprogramban emberemlékezet óta nem láttunk ilyen jól sikerült könnyed műfajú filmet.

Jean Dujardin és Bérénice Bejo a The Artist című filmben

Pedig a vasárnap reggel 8.30-as sajtóvetítés nem hangzott túl csalogatóan annak fényében, hogy Michel Hazanavicius filmje fekete-fehér és nem beszélnek benne. Hőse ugyanis a húszas évek végének egyik legnagyobb némafilmsztárja (Jean Dujardin, az OSS 117 című francia James Bond paródiákkal futott be, itt tökéletes választás, mert minimum Cary Grant és Clark Cable karizmáját árasztja magából a szerepben), aki szó szerint megkukul, amikor a hangosfilmek terjedésével számkivetetté válik Hollywoodban. A beszéd hiánya egy percig sem nyomasztó, hiszen a kísérőzene parádés, a színészek pedig látható élvezettel vetik bele magukat a nosztalgikus eltúlzott testbeszédbe.

A The Artist előzetese

A filmes utalások száma végtelen, de sohasem esnek át a ló túloldalára, ezért minden egyes chaplines gesztus, vagy orsonwelleses jelenet inkább szórakoztató kikacsintás, mintsem fárasztó imitáció. Ettől a The Artist leginkább a mozi éltetésévé, ünneplésévé válik, aminek jobb terepet el sem lehet képzelni a cannes-i filmfesztiválnál. Nem csoda tehát, hogy az utolsó pillanatban betuszkolták a versenyprogramba, ahol egyelőre leiskolázta a mezőnyt: egy filmet sem szerettek idén még ennyire.