90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Cannes: Némán robbant a boldogságbomba

Onozó Róbert|2011. 05. 16., 23:49|

Bár az újságok címlapjain A Karib-tenger kalózai sokadik részének vörös szőnyeges sztárképei virítanak, senki se higgye, hogy a cannes-i filmszelekció a hollywoodi mulattatásról szólna. Sőt, három-négy versenyfilm megtekintése után a gyanútlanabb mozinézők fejvesztve menekülnének a Riviéráról. Éppen ezért a szanaszét nyomasztott közönség nagyon hálás, ha egy agytumoros haldoklós és egy pedofil fogvatartós dráma között lát valami varázslatosan vidámat és életigenlőt. A francia stábbal, de Hollywoodban forgatott The Artist pontosan ezt adta, ráadásul meghökkentően magas színvonalon - nem túlzás azt állítani, hogy a cannes-i versenyprogramban emberemlékezet óta nem láttunk ilyen jól sikerült könnyed műfajú filmet.

Forrás: cannes-i filmfesztivál
Jean Dujardin és Bérénice Bejo a The Artist című filmben

Pedig a vasárnap reggel 8.30-as sajtóvetítés nem hangzott túl csalogatóan annak fényében, hogy Michel Hazanavicius filmje fekete-fehér és nem beszélnek benne. Hőse ugyanis a húszas évek végének egyik legnagyobb némafilmsztárja (Jean Dujardin, az OSS 117 című francia James Bond paródiákkal futott be, itt tökéletes választás, mert minimum Cary Grant és Clark Cable karizmáját árasztja magából a szerepben), aki szó szerint megkukul, amikor a hangosfilmek terjedésével számkivetetté válik Hollywoodban. A beszéd hiánya egy percig sem nyomasztó, hiszen a kísérőzene parádés, a színészek pedig látható élvezettel vetik bele magukat a nosztalgikus eltúlzott testbeszédbe.

A The Artist előzetese

A filmes utalások száma végtelen, de sohasem esnek át a ló túloldalára, ezért minden egyes chaplines gesztus, vagy orsonwelleses jelenet inkább szórakoztató kikacsintás, mintsem fárasztó imitáció. Ettől a The Artist leginkább a mozi éltetésévé, ünneplésévé válik, aminek jobb terepet el sem lehet képzelni a cannes-i filmfesztiválnál. Nem csoda tehát, hogy az utolsó pillanatban betuszkolták a versenyprogramba, ahol egyelőre leiskolázta a mezőnyt: egy filmet sem szerettek idén még ennyire.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »