Szombat este elkezdődött a nyolcadik Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Nem hagyhattuk ki, mert a program minden eddiginél erősebbnek ígérkezett, és a rendezvény hangulatáról is csupa jókat hallottunk. A fesztivál legizgalmasabb filmjeit ugyan a végére tartalékolják, de azért bőven volt most is mit nézni, és csinálni.

A filmvetítéseknek helyet adó Művészetek Háza közvetlen környéke egy szigetként működik, ahová összezsúfoltak mindent, amire egy fesztiválozónak szüksége lehet: koncertszínpad, gyorskaja, ital. A szűk tér miatt, hiába csak estére telik meg látogatókkal a helyszín, még délután sincs olyan érzése az embernek, hogy ezen a fesztiválon csak páran lézengenek. A hangulat családias: szívesen marad ott az ember dumálni az ismerősökkel, vagy csak figyelni a hostesslányokat, ahogy tipegnek magassarkú cipőjükben a macskakövön. Ez a fesztivál élő cáfolata annak a sztereotípiának, hogy Miskolc csak gyárkéményekből és lakótelepi házak végeláthatatlan sorából áll.
A segítség (The Help)
A segítség című, az afro-amerikai cselédek helyzetét körüljáró, amerikai dráma volt a rendezvény nyitófilmje. A film végig egy kényes egyensúlyt próbál fenntartani, és ezt nagyrészt sikerrel is teszi. Igyekszik úgy közvetíteni a mindenki által ismert üzenetet a hatvanas évekig a déli államokban fennálló helyzet igazságtalanságáról (a fehérek és a feketék törvénybe iktatott szétválasztása az élet minden területén), hogy ne váljon túlzottan tankönyvízűvé. A komoly témát minduntalan humorral oldja. Emellett rengeteg valóban érdekes karaktert felvonultat, akik nemcsak azért vannak ott, hogy tételmondatok hagyhassák el a szájukat, hanem személyük, sorsuk alakulása tényleges súllyal bír. A segítség jól sikerült tanmese: sok gyerek örülne, ha a kötelező iskolai mozilátogatáson egy ilyen film elé ültetnék le őket.
![]() |
| A segítség | Alisson Janney és Emma Stone |
Miután New York-i tanulmányai végeztével Skeeter Pheelan (Emma Stone) hazatér a Mississippi állambeli Jacksonba, megrendülve fogadja a hírt, hogy családja fekete szolgálója, Constantine - aki valójában Skeetert felnevelte - elköltözött Chicagóba. Emellett azt is nehezen tudja feldolgozni, hogy gyerekkori barátnői milyen lekezelően bánnak a cselédjeikkel. Ezen élmények hatására pattan ki a fejéből az ötlet, hogy ír egy könyvet, amely a fekete szolgálószemélyzet szemszögéből mutatja be ezt az áldatlan állapotot. Az egyik interjú elején el is mondja, hogy nem ő a fontos, ő csak kérdez, és valóban, A segítség tele van Skeeternél izgalmasabb emberekkel, akik szerencsére elég időt kapnak arra, hogy megismerhessük őket.
Semmi baj nincs Emma Stone alakításával, vad és tündéri egyszerre, ahogy ezt tőle már megszokhattuk, de például a két afro-amerikai nő, Aibileen és Minny (Viola Davis és Octavia Spencer) élettörténete sokkal érdekesebb. Ők vállalják elsőként az interjút, és az azzal járó veszélyt. Hilly Holbrook (Bryce Dallas Howard) vezeti a helyi nőegyletet, aki egyebek mellett képmutatásban is példát mutat a többi befolyásolható házifeleségnek. Gonoszsága a vastagon felkent kenceficéken is átüt.
![]() |
| A segítség | Jessica Chastain |
Mégis, a legemlékezetesebb karakter címe Celia Foote-nak jár. Teherbe esett a város legjobb partijának tartott férfijától, emiatt aztán következik is az esküvő, a többi potyán maradt nő pedig féltékenységből száműzte őt Jackson társadalmi életéből. Ragyogóan játssza el Jessica Chastain a kedvesen buta nőt, akinek akkora ház szakadt a nyakába, hogy az azzal járó munkával nem képes egyedül megbirkózni. De mivel nem akar csalódást okozni a férjének, ezért titokban felfogad egy bejárónőt, Minnyt. Aki többek között beavatja őt a csirkesütés rejtelmeibe, és szembesíti őt azzal, hogy a város szánalmasabbik része lenézi őt.
Az adósság (The Debt)
Az adósság egy korrektül összerakott, és korrektül elmesélt thriller; ennél semmivel sem több, vagy kevesebb. Le szokás az ilyet becsülni, hogy iparosmunka, meg tucatfilm, de ha például összehasonlítjuk Dyga Zsombor hasonló szerkezetű, ugyanakkor félresiklott Utolér (kritikánk) című filmjével, mindjárt látjuk, hogy ezt a szintet sem olyan könnyű megütni.
![]() |
| Adósság | Jessica Chastain és Sam Worthington |
A Kelet-Berlinben játszódó rész a legerősebb, amely a Moszad egy hetvenes évekbeli akcióját meséli el. Három izraeli titkosügynök próbál elrabolni egy háborús bűnös orvost, aki a birkenaui haláltáborban embertelen kísérletek egész sorát hajtotta végre zsidókon. Az egyik ügynök szerepében Jessica Chastain legalább olyan meggyőzően Krav-Magázik, mint amennyire hiteles a sopánkodása A segítség-ben, hogy nem képes háztartást vezetni. Az adósság képes egész sokáig fenntartani a feszültséget, és mellette még az ilyenkor szokásos kérdéseket az igazságszolgáltatás mikéntjéről és következményeiről is emészthető és elgondolkodtató formában teszi fel.
Nekünk magyaroknak egy plusz élményt is ad a film, mivel a hetvenes évekbeli Kelet-Berlint és a kilencvenes évekbeli Kijevet is egyaránt Budapesttel helyettesítették. Az izraeli kémek a mi jól ismert sárga villamosainkon utaznak, illetve amikor a Kijev felirat megjelenik a képen, valójában a Kossuth téren sétál Helen Mirren, ahol még a metró piros jele is feltűnik egy pillanatra. A legizgalmasabb mellékszerep pedig tagadhatatlanul Tompos Kátyáé, akit hallhatunk oroszul beszélni és láthatunk irodai asztalon szexelni.
| Tompos Kátya egyik jelenete az Adósság című filmben |
A végéhez közeledve sajnos elfogy a lendület. Az Ukrajnában játszódó epizód már csak halvány utánérzése a berlininek. Arról nem is beszélve, hogy feleslegesen elhúzzák a végét, mivel próbálnak összehozni egy tipikus hollywoodi lezárást, amely a lehető legtöbb embert kielégíti. Papíron legalábbis, valójában rontja a filmet az effajta megalkuvás. De még ezzel együtt is Az adósság jobb film a témában, mint a München.
- - -
Egy kolléga szerint az eredeti Arthur überelhetetlen, emiatt aztán az előzetes és a poszter alapján igencsak bugyutának tűnő remake-t kihagytuk, és inkább söröztünk. A helyiek szerint, aki Miskolcon jól tudja magát érezni, az a világon bárhol máshol is. Ha ez tényleg így van, akkor nagy reményekkel tekintek a jövőbe.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.