Robert Duvall belecsózva horgászik

Nem sok köze van a hatvanas évek szexbombájához a zseniális színész, Billy Bob Thornton harmadik rendezésének, leszámítva, hogy a Jayne Mansfield's Car történetének helyszínéül szolgáló kisvárosban kiállítják a színésznő halálát okozó autóroncsot. Két őrült, háborús traumák által sújtott család találkozása és a generációs konfliktusok kitárgyalása egy egyszerre komoly és vicces, ironikus filmben. Egy újabb különleges mozi a Berlinálé elképesztő idei versenyprogramjában.

A vidéki Amerika egyik jómódú nagycsaládjához jön '69-ben a hír, hogy a sok évvel ezelőtt Angliába ment és ott újraházasodó anya meghalt, ám utolsó kérésének megfelelően brit családja most hazahozza a hamvait. Az idős apa, akiben még élénken él az évtizedekkel ezelőtti elhagyás miatti gyűlölet az angol vetélytárssal szemben, rosszul veszi a dolgot, de a többiek kérésére kénytelen elviselni a nemkívánt társaságot.

Ez az apró kiinduló szituáció teremt lehetőséget Billy Bob Thorntonnak, aki magára osztotta a Jayne Mansfield's Car legőrültebb szerepét, hogy az első világháborút megjárt öregek, a másodikban harcoló fiatalabbak és a füvezés közben Vietnám ellen tüntető unokák közötti generációs konfliktusokat felvázolja. Ez a szál képezi a film gerincét, azonban pont a háborúhoz való különböző viszonyulásra koncentráló homályos üzenet túlhangsúlyozása miatt bicsaklik meg többször a film.

Ettől eltekintve azonban nagyon különleges élményben van részünk. Ez a film ugyanis nem halad előre, hanem csak úgy hömpölyög lassú hullámokban, anélkül ténfereg, hogy bármerre tartana. Így aztán nem a történet, hanem a karakterek és egymáshoz való viszonyuk válik érdekessé. A rendező például a második világháborúban vadászrepülőben megsérült fiút játssza, aki - talán ennek a traumának a hatására - nem igazán képes koherensen gondolkozni, és még kevésbé összefüggően beszélni. Egyik testvére ugyancsak megjárta a háborút, de apjuk nagy bánatára pacifista hippi lett, a másik ellenben nem járt a fronton, viszont ő tökéletesen képviseli az öreg értékrendjét.

Ahogy egyik helyzetből a másikba kerülünk, kiderül, hogy a vendégségbe érkező angoloknál is hasonló a leosztás, az öreg nem tekinti teljes értékű embernek azt a fiát, aki a háború legelején fogságba esett, és nem katonaként, hanem japán rabszolgaként húzta ki a világégést. Az egész szituáció nagyon sok lehetőséget kínál az egymással összetűzésbe kerülő, majd végül megértőbbé váló emberek közhelyes találkozásaira. Billy Bob Thornton kikerülés helyett végigjátszatja ezeket, majd egy finoman ironikus gesztussal felülírja a pátoszt. A komoly jelenetek rendre vagy teljesen szürreálissá fajulnak, vagy nevetségességbe fordulnak.

A Jayne Mansfield's Car-on érződik, hogy figurákra koncentráló színész-rendező filmje, többek közt azért is, mert bár távolról emlékeztet egy Coen-filmre, messze nincs olyan jól megírva, és hát a vágóasztalon sem bánt kellő szigorúsággal önmagával. De ha másért nem, akkor azért kell ezt a mozit megnézni, hogy lássuk, amint Robert Duvall, aki az amerikai öreget játssza, teljesen betépve tántorog és vihog, mivel egyik unokája füvezés után jó ötletnek találja, hogy LSD-t keverjen az éppen vadászni induló nagyapák teájába.