Robert Pattinson mégis színész?

Az Alkonyat-szériából ismert Robert Pattinson képes sokoldalú figurát alakítani az amúgy meglehetősen unalmas Bel Ami című filmben. Mike Leigh pedig berlini pletykák szerint kétszer is megnézte a magasan kritikuskedvenc Tabut. Célegyenesben a Berlinale.

Konvencionális kosztümös szalontörténet a versenyen kívül vetített Bel Ami, amelyet javarészt Budapesten forgattak. A filmben sztárok sokasága szerepel, a már említett Pattinson mellett Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci is feltűnik a vásznon. Valamikor a tizenkilencedik század második felében vagyunk, főhősünk éppen az észak-afrikai frontról tér haza, de a nincstelenséget egy régi, ellenzéki újságnál dolgozó katonatársa révén hamar felváltja az egyre nagyobb jólét. A lényeg az, hogy a fiú megtanulja, hogy a hatalomhoz nem a férfiakon, hanem a női szalonokon, illetve esetenként ágyakon keresztül vezet az út.

Robert Pattinson és Kristin Scott Thomas a Bel Ami című film egyik Budapesten forgatott jelenetében

A legérdekesebb, hogy Pattinson nagyon jól hozza azt az ellentmondásos kis formátumú alakot, amelyik hatalomra vágyik, de ezt nem tudja képességeivel megszerezni. Nagyon jól látszik rajta a határozatlanság, ahogy minden alkalommal először a hagyományos utat járja, majd a kudarc után a nőkhöz fordul (innen a 'bel ami', szép barát kifejezés), azonban közben kényelmetlenül érzi magát a férfiak között, akik  mindig ki- és lenézik emiatt. De ezen túl, nem sokat ér ez a kissé unalmasan hömpölygő mozi.

Annál zseniálisabb a nemzetközi kritikusok díját elnyerő portugál versenyfilm. Szokatlan, nagy odafigyelést és nyitottságot igénylő, de ezt maradéktalanul megháláló mű a szerelemről, moziról és szerzőiségről szóló Tabu, a filmkritikusból lett Miguel Gomes második nagyjátékfilmje. Ez a fekete fehér, a mágikus realizmus és a szürrealista gesztusok keveréséből létrejött, álomszerű mozi egy néhány percnyi nagyon furcsa, viccesen költői prológussal kezdődik, amelyben egy őrült Afrika-kutatót látunk, amint az őserdőkben barangolva egy nő iránti szerelme beteljesületlensége miatt a krokodilok közé veti magát.

Egy kocka a Tabu című filmből

Innen napjaink Lisszabonjába kerülünk, ahol első ránézésre normálisnak tűnő, de érthetetlenül viselkedő, összevissza asszociáló figurák között találjuk magunkat. Az elvileg egy portugál asszonysághoz vendégségbe érkező lengyel lány fura viselkedése, mely során ismeretlen okból másnak hazudja magát, teljesen kilógó, öncélú dadaista gegként csavar egyet a filmen. Végül oda lyukadunk ki, hogy a minden pénzét elkaszinózó nyolcvanéves Aurora még azelőtt meghal, hogy megérkezhetne régi szerelme a kórházba. Így már csak az öreg férfi mondhatja el nekünk és még néhány szereplőnek, hogy mi zajlott közöttük évtizedekkel korábban.

És itt kezdődik egy harmadik sztori, amely során megismerjük a sok évvel ezelőtt Afrikában, a Tabu hegy alján lévő teaültetvényen kialakult, egész életen át tartó szenvedély keserédes, ironikusan melodramatikus történetét. Gomes ehhez egy újabb, a korábbiaktól eltérő stílust használ, ugyanis ebben, a film leghosszabb, egyfajta Jules és Jim parafrázisnak tekinthető részében, bár többször látjuk a szereplőket beszélgetni, csak a környezeti zajokat halljuk, a dialógusokat nem. Így aztán azt, hogy miről van szó, csak a mesélő hangjából tudhatjuk meg - csakhogy ezáltal Gomes nem csak az eseményeket mondja el, hanem magának a történetmesélésnek a mibenlétére is reflektál. A látott eseményeknek mi a narrátor által képviselt magyarázatát és értelmét kapjuk meg, de elfogadásuk csak a számunkra alig ismert mesélőbe vetett bizalmunkon múlik, és ha jól odafigyelünk, a képekben rengeteg egyéb, kibontatlanul maradó lehetőség is felsejlik.

Egy kocka a Tabu című filmből

A Tabu a bemutatott történeten túl valójában rendkívül filmszerű eszközökkel reflektál a szerző szerepére, a kép és a szöveg összefüggéseire, a mozira, mint álomgeneráló mítoszra valamint helyszínei révén az afrikai gyarmatosítás hagyományaira. Ha mindehhez hozzávesszük a harmadik rész szándékolt teatralitását, a gesztusok ironikus kimódoltságát, a szinte parodisztikussá stilizált szituációkat és az elképesztő zenéket, rájövünk, hogy ritkán láthatóan komplex, magával ragadó művel van dolgunk. Talán azzal lehet leginkább a film berlini sikerét érzékeltetni, hogy a pusztán a szakmának szóló kritikusdíj-átadón hangos ováció fogadta a Tabu említését még az éppen kattintgató fotósok részéről is.

Néznivaló: Három részlet a Tabu című filmből