David Cronenberg cannes-i versenyben debütáló Cosmopolisa üres, érdektelen, ráadásul saját magát irtó fontosnak képzelő film. Az egyetlen, aki jól jár vele, Robert Pattinson.
Valószínűleg túl hamar ítélek, de amikor péntek reggel a cannes-i sajtóvetítésen a Cosmopolis elején feltűnt a vásznon a Zbigniew Herbert Jelentés az ostromlott városból című verséből származó idézet - "és a patkány lett a valuta" -, rögtön sejtettem, hogy ez a film nem fogja beváltani a hozzá fűzött elvárásaimat. És így is lett. A Don DeLillo 2003-as regényén alapuló David Cronenberg-film nemcsak rossz, hanem kifejezetten bosszantó is, mert minden kockájából süt, hogy iszonyú fontosnak és mélynek képzeli magát, miközben felszínes, unalmas és üres.
![]() |
| Robert Pattinson és David Cronenberg a cannes-i sajtótájékoztató előtt |
A Colin Farrell kiesése miatt Robert Pattinson főszereplésével készült film egy antipatikus yuppi egy New York-i napját mutatja be. Az Eric Packer nevű főhős ideje javarészét egy hiperszuper, mindenféle monitorokkal felszerelt és ultrabiztonságossá tett limuzinban tölti, itt fogadja szexpartnereit, és itt folytatja le különböző figurákkal irritáló beszélgetéseit, amik abban a színben tetszelegnek, hogy izgalmasan szürreálisak, sőt filozofikus kérdéseket pendítenek meg, valójában azonban nevetségesen banálisak és érdektelenek.
Az iszonyatosan gazdag Packernek nincs jó napja: éppen százmilliószám veszíti el a vagyonát a tőzsdén, ráadásul egy ismeretlen figura ismeretlen okból az életére tör. Még szerencse, hogy szemmel láthatóan a két probléma egyike sem zaklatja fel túlságosan a lelkivilágát, inkább azzal van elfoglalva, hogy Juliette Binoche-sal henteregjen a limuzinban, flörtöljön a tanácsadójával (Emily Hampshire), miközben egy füst alatt prosztatavizsgálaton is átesik, és olyan kérdéseket vitasson meg Samantha Mortonnal, hogy "mit jelent pénzt költeni?".
![]() |
| Juliette Binoche a Cosmopolis-ban |
Nyilvánvalóan az Amerikai pszicho Patrick Batemanjének egy közeli rokonát látjuk, akinek annyi a pénze, hogy bármit megtehet, és ezért igazából nincs kedve már megtenni semmit. A kiüresedett lét ugyanaz, óriási különbség viszont a Cosmopolis és az Amerikai pszicho közt az irónia, illetve annak hiánya. Bateman saját maga karikatúrája, Packer viszont csak egy héj, egy kidolgozatlan, száraz figura, aki a kapitalizmus borzalmát hivatott szimbolizálni, de közben nem válik se hús-vér emberré, se legalább szórakoztatóvá.
Néha kiszáll az autóból, hogy elköltsön egy étkezést a szintén ocsmánygazdag feleségével (a szerepe szerint is hideg, de teljesen érdektelen, kirakati babához hasonló Sarah Gadon), és közben folytatódjanak az olyan képtelen párbeszédek, mint hogy "anyám azt hiszi, vízben oldódom". Amikor a felesége megjegyzi, hogy érzi Packeren a szex szagát, akár egy valós pillanat is megszülethetne köztük, de nem, folytatódik a beszélgetés olyan mesterkélten, ahogy indult. Értjük, hogy ezek az emberek teljesen elveszítették a kapcsolatukat a valósággal, értjük, hogy erről a csúnya, rossz nyugati világ tehet, de a kapitalizmus fikázása önmagában még nem film.
![]() |
| Robert Pattinson és Sarah Gadon a Cosmopolis-ban |
Cronenberg semmiféle feszültséget nem teremt, amivel lekötné a figyelmünket vagy bevonna a történetbe, sőt, direkt ez ellen dolgozik, a jelenetek többségében például felülről fényképezi az arcokat, világosan jelezve, hogy csak úgy lenézünk rájuk, nem pedig velük vagyunk. A szex és az erőszak lenne az utolsó esély, hogy némi életet leheljen a filmbe, de mindkettő tét nélküli. Binoche vonaglása komikus, ahogy az a pillanat is, amikor Packer érthetetlen okból megöl valakit, illetve kicsit később átlövi a saját kézfejét. Ha átmenne a film totál groteszkbe, az is működne, de nem, minden marad távoli és érdektelen, még akkor is, amikor Packer végre szemtől szemben áll azzal, aki meg akarja ölni (Paul Giamatti).
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani a filmről, hogy Robert Pattinson megtalálta benne a helyét. Nem átütő, nem emlékezetes, de képes hozni azt az elidegenedettséget, amit a figura megkíván. Biztos vagyok benne, hogy ez a film megnyit számára egy csomó kaput, és az Alkonyat vámpírskatulyáját hátrahagyva kap majd komoly felkéréseket. Legalább neki megérte, ez is valami.
![]() |
| Sarah Gadon, Robert Pattinson és Emily Hampshire Cannes-ban |
Maga Pattinson Cannes-ban humorizálva, de sokatmondóan úgy nyilatkozott, hogy "nem vagyok valami jó ennek a filmnek a népszerűsítésében, mert nem tudom, ki ez a csávó, és nem értem, miről szól a film". Hozzátette, hogy szerinte - sokak értelmezésével szemben - nem antipatikus a figura, akit játszik. Cronenberg erre elmondta, hogy sok színész nem lett volna hajlandó eljátszani ezt az ellenszenves férfit, mert féltek volna, hogy azonosítják őket a szereppel, de "ahogy Robert mondta, neki nem tűnt fel, hogy nem szimpatikus a figurája, úgyhogy nem bátor volt, hogy elvállalta, csak ostoba". Pattinson erre bölcsen és őszintén kijelentette, hogy bármit elvállalt volna, amit Cronenberg rendez.
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Hollywood benyal Kínának
Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
Vasember most menő igazán
A Vasember 3-ban Robert Downey Jr. minden eddiginél szórakoztatóbb Tony Stark, az akciójelenetek pedig újszerűek és dinamikusak. Shane Black, aki egyszer már ...
Az egyetlen magyar Cannes-ban
Két évvel Till Attila Csicskájának szereplése után Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmjét is bemutatják Cannes-ban a Rendezők kéthetén. A film egy nevelőotthonban felnőtt ...
Tarantino csinálta meg őket
Quentin Tarantino porolta le a táncos lábú John Travoltát, dupla Oscar-díjast csinált az osztrák nyelvzseniből, visszahozta a dögös, fekete akciócsajt, és megismertette ...
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.