Ez már rég nem szerelem, mégis piszkosul fáj

A cannes-i filmfesztivál Rendezők kéthete szekciójában bemutatott L’économie du couple című belga film az anyagiak felől közelítve ábrázolja egy pár különválásának folyamatát. Joachim Lafosse rendező alkotása arról szól, hogyan köti gúzsba az egykori házaspárt a közös vagyon, és ez hogyan súlyosbítja az érzelmi elszakadás terhét. Bár hidegnek tűnhet ez a kiindulópont, érzelmes, őszinte, mélyen felkavaró film született belőle.

A L’économie du couple-ban, amelynek címe magyarul valami olyasmit jelent, hogy párgazdaság, A némafilmes-sel berobbant és azóta jobbnál jobb szerepeket kapó Bérénice Bejo és a színész-rendező Cedric Kahn egy olyan párt alakít, akik szakítottak ugyan, de továbbra is együtt élnek a közös házukban, és nevelik két ikerlányukat.

Cédric Kahn és Bérénice Bejo a L'économie du couple című filmben Forrás: Le Pacte

Borisnak (Kahn) ugyanis nincs pénze, és addig nem hajlandó elköltözni, amíg Marie (Bejo) ki nem fizeti neki a lakás értékének felét, amely a férfi szerint azért jár neki jogosan, mert ő újította fel úgy ezt a láthatóan nagyon elegáns, gyönyörű belső udvaros házat, hogy annak lényegesen megnőtt az értéke. Marie fizetne, de nem annyit, amennyit Boris kér, és ez a mindkét félnek méltatlan helyzet szép lassan mérgezi mindennapjaikat, amelyeket mi is velük együtt élünk meg.

Az egykori pár napi rutinja változatlan: a lányokat hozni-vinni, fürdetni és fektetni kell, de mindezt ebben a furcsa, hibrid helyzetben. A munkanélküli Boris a dolgozószobában húzza meg magát, mégis próbálják fenntartani a válás látszatát, és emiatt olyan döntések, amelyek egy külön élő párnál magától értetődőek, például az, hogy legyenek papás esték és mamás esték, Marie és Boris esetében teljesen abszurdak.

Cédric Kahn és Bérénice Bejo a L'économie du couple című filmben Forrás: Le Pacte

Mi lehet a legértelmesebb megoldás olyankor, amikor a lányok az apjuktól szeretnék az esti mesét hallani, és Boris otthon is van, hiszen ott lakik, de nem ő a soros aznap a fektetésénél? Marie az, aki szabályokkal próbál ebből a zavaros helyzetből valami élhetőt eszkábálni. Legyen a férfinak külön polca a hűtőben, adott időre jöjjön haza és külön mossa a saját szennyesét.

Minden szabály – bár Marie logikus, józan okok miatt ragaszkodik hozzájuk - nevetségesnek tűnik, hiszen ugyanott laknak együtt tovább, ahol korábban családként éltek. Így aztán Boris bevacsorázza a lányok polcán lévő sajtot, akkor jön és megy, amikor akar, és nem mos, mert fogalma sincs, hogy működik a mosógép.

Cédric Kahn és Bérénice Bejo a L'économie du couple című filmben Forrás: Le Pacte

Attól a pillanattól kezdve, hogy a film nyitóképében Marie hazaérkezik, vele együtt mi is beköltözünk a lakásba, és belecsöppenünk a család életébe. Egy olyan kamaradrámát látunk, amely gyakorlatilag kizárólag a lakásban játszódik: a kamera fáradhatatlanul követi Marie-t és Borist be a konyhába, ki az étkezőbe, a kislányok után a fürdőbe, majd a hálószobába. A lakás főszereplővé lép elő, és ez nem véletlen: azt a kézzelfogható köteléket jelenti, amely fizikailag összetartja ezt a két embert. Egy idő után már mi is ismerjük minden szegletét, Marie ágytakaróját, a bőrkanapét, az asztalt, ahol a lányok a leckét írják, a kertet, ahol játszanak.

És ami még fontosabb, megismerjük Marie-t és Borist, akik a szerelmen talán már túl vannak, de egymáson még nem. Olyan univerzális az ő történetük, hogy nem egyszerűen magunkra ismerünk egyikükben van másikukban. Nem ilyen egyszerű. Van, amikor a racionális, józan Marie-t értjük meg jobban, máskor megszánjunk a néha tuskóként viselkedő, de igazából szerethető Borist. Elkapunk pillantásokat, érintéseket, amelyekből nyilvánvaló, hogy nem közömbösek egymás iránt, végül mégis szomorúan valljuk be magunknak, hogy nem drukkolunk, hogy kibéküljenek. Azért nem, mert annyira igaz, amit látunk, és annyira hasonlít arra a sok történetre, amelyet már átéltünk, láttunk, hallottunk. Tudjuk, ilyenkor már nincs mit tenni.

Bérénice Bejo és Cédric Kahn a L'économie du couple című filmben Forrás: Le Pacte

Marie és Boris között vannak olyan szép pillanatok, például az, amikor az egész család egy gagyi rapszámra kézen fogva táncol a nappaliban, amelyek éppen ettől a kettősségtől felkavaróak: ordít erről a két emberről, hogy mennyire szerették egymást, és megrázó, milyen nyomorultul végződött ez a szerelem.