Nemes Jeles László: Maradok két lábbal a földön

Nemes Jeles László
Vágólapra másolva!
Nemes Jeles László Saul fia című első filmje a cannes-i filmfesztivál második legtekintélyesebb díját, a zsűri nagydíját kapta meg vasárnap este. Magyar film a nyolcvanas évek óta nem részesült ekkora elismerésben. A díjátadó utáni sajtótájékoztatón arról mesélt a rendező, hogy mi volt a célja az egy személyre koncentráló ábrázolásmóddal, miért fontos ez a film Európának és benne Magyarországnak, illetve a jövőbeni terveiről is szót ejtett.
Vágólapra másolva!

A Saul fiá-t a zsűri két tagja, Sophie Marceau és Sienna Miller is dicsérte. A franciául és angolul egyaránt kiválóan beszélő Nemes Jeles László elmondta a sajtótájékoztatón, hogy meglepte és nagyon meghatotta, hogy már az első filmjét egy ilyen nagy presztízsű díjjal ismerték el. A teljes sajtótájékoztató megtekinthető a videóra kattintva:

A Saul fia után össze kell szednie magát az embernek

A sajtótájékoztató moderátora, Henri Behar arról mesélt, hogy a Saul fia más hatást váltott ki a nézőkből, mint a fesztivál többi filmje. A vetítés után nem az volt a téma, hogy hova menjenek kajálni: "Most nem érdekel semmi, még tíz perc kell, hogy összeszedjem magam" - idézett fel egy tipikus reakciót Behar.

- válaszolt először tömören Nemes Jeles. "Nem egy történelmi drámát akartam készíteni, a nézőt egyedi élményben akartam részesíteni, azt akartam, hogy a történet középpontjában találja magát. A film koncentrációs táborban játszódik, de egy emberre fókuszáltam, és nem léptem túl az ő személyes dimenzióján."

"Már a legelején elhatároztam, hogy ebben a stílusban forgatom le a filmet. Nem akartam a hagyományos módon elmesélni a történetet, inkább sok mindent a nézők képzeletére hagytam. Így a közönség megérthet valamit, amit én nem mutathattam meg."

Nemes Jeles László a cannes-i díjátadó utáni sajtótájékoztatón Forrás: Cannes

Üzenet a világnak, Európának és Magyarországnak

"Örülünk, hogy a filmet világszerte forgalmazzák majd. Nyilvánvalóan az volt a szándékunk, hogy annyi embert és országot érjünk el a filmmel, amennyit csak lehet. A cél elérésében Cannes sokat segített, és ezért hálásak vagyunk.

Európát a mai napig kísérti az európai zsidóság kiirtása. Ez az érzés még mindig velünk van, ez nem csak egy lap a történelemkönyvből.

Fontos, hogy szóljunk a mostani generációhoz, mivel ők már nem találkozhatnak túlélőkkel,

pontosabban erre egyre kevesebb az esélyük.

Magyarország sem kivétel: a második világháborúban nyolc hét alatt 450 ezer embert deportáltak, köztük több mint százezer gyereket. A legtöbbjük rögtön a gázkamrákban végezte."

Hiszek a 35 mm-ben

"Mi hiszünk a 35 mm, a film erejében. Szerintünk sokat veszít azzal a mozi, hogy egyre kevésbé van lehetőség 35 mm-es filmre forgatni. Fontos, hogy az én generációmnak, illetve az utána következőknek is megmaradjon ez a lehetőség." (A Saul Fia budapesti premier előtti vetítései 35 mm-es kópiáról mennek, újabb és újabb időpontokat hirdetnek meg belőlük, de résen kell lenni, mert hamar elkapkodják a jegyeket - a szerk.)

Mi jön most? Munka vagy pihenés?

"Már elkezdtem dolgozni valamin a társírókkal, ahhoz szeretnénk most visszatérni, és egy-másfél éven belül megvalósítani. Ez a díj hatalmas elismerés, a munka egy jó módja lesz annak, hogy továbbra is megmaradjak két lábbal a földön."

A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban

Nemes Jeles László Saul fia című filmje kapta a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztivál záróceremóniáján vasárnap este. Ez az első magyar film, amely elnyerte a világ legrangosabb filmfesztiváljának második legfontosabb díját, és ez a legjelentősebb elismerés, amit magyar film bezsebelt az elmúlt három évtizedben.

Olvassa el cikkünket a cannes-i magyar sikerről!