|
Újságíró barátaimmal a moziteremből kijőve pár percig nem tudtunk hozzákezdeni a látottak kitárgyalásához, és most is nehéz klimpírozni a billentyűzeten, hisz szívesebben beszélném meg a film részleteit a haverokkal egy tavaszi napfényben fürdő söröző teraszán.
És pont a szikrázó nap az, ami a legnehezebbé teszi azt, hogy A sithek bosszújá-ról épkézláb véleményt írjak. A film kétségkívül sötét. A moziteremből a déli fénybe kiérve, körülnézve a kiáramló nézőkön, több párás és hunyorgó tekintetet láttam, és ez talán nem csak a szem automatikus reflexeinek volt köszönhető. Több könnyező harmincast is felfedeztünk a vetítés alatt, bár hozzá kell tennem, kevésbé objektív kívülállóként nehéz megítélnem, hogy az átlagos mozinézőre is ilyen hatással van-e a film. Annyi bizonyos, hogy azok, akik végigkövették az eddig elkészült öt rész eseményeit, és teljes egészében képesek Anakin Skywalker életútjára nézni, nem lesznek csalódottak.
Rögtön az elején szeretném leírni azokat a dolgokat, amik kevésbé tetszettek a filmben, mert ha nem tenném, félek, a végén sem tenném meg, s így egy nagyon szubjektív leírás születne, tele szuperlatívuszokkal.
A film zseniális színészei mellett ott vannak a Star Wars-filmekre jellemző viszonylag visszafogott érzelmi megnyilvánulások is. Még mielőtt meglincselne a többi rajongó, leírom, mire is gondolok. Ha Padmé helyében lennék, és életem szerelme hasonlókat művelne, mint Anakin, én biztos padlót fognék az eszeveszett kétségbeeséstől, és valószínűleg órákon át képtelen lennék emberi kommunikációra - más kérdés, hogy ez már valószínűleg nem férne bele egy Csillagok háborúja-filmbe. Padmé forgatókönyv szerinti végső sorsa messze fölülmúlja az én elképzelt érzelmi reakcióimat, de szívesen láttam volna teljes csalódottságának és keserűségének mélyebb színészi kifejezését is.
Hasonlóképp vagyok Obi-Wan viselkedésével is a film krízispontján, de ezt kivéve nagyon elégedett vagyok Ewan McGregor színészi teljesítményével. Számomra végképp bebizonyosodott, hogy Obi-Wan előlépett az új trilógia Han Solójává, cinikus humorával feldobja az egyre komorabbá váló filmet. Végre a két droid, R2-D2 és C-3PO is elemében van, Artu akciói több helyen hangos nevetést váltottak ki a nézőkből, és szerencsére inkább humorosak, mint idétlenek.
Ez a rész is tartalmazza az előzmény-trilógiára jellemző effektorgiát, és itt is megfogalmazódott bennem, hogy néha a kevesebb több lett volna. De mint tech-mániákus, a legtöbb trükk nagyon tetszett. Sajnos itt is láttam kissé "súlytalanul" mozgó animált lényeket a háttérben, de a technika fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb az ilyen zavaró tényező. Eléggé féltem a nyitócsata műanyaghatásától, de szerencsére erről szó sincs, az első negyedóra lélegzetelállító hullámvasút-utazása hihetetlen részletességgel van kidolgozva: a Coruscant légkörének szélén dúló űrháború lehetőséget adott lángoló és füstölgő űrhajóóriások megjelenítésére, fergeteges sebességgel lavírozó vadászgépek hadával. Ilyen űrcsatára éhezik minden sci-fi-rajongó! Na tessék, nem sikerül tartani magam ahhoz, hogy a negatívumokat soroljam.
Talán egy dolog tetszett még kevésbé. A történetvezetést néha nem éreztem túl gördülékenynek vagy egyértelműnek. Az esemény megtörténtekor nem derült ki számomra biztosan, hogy Yoda kardpárbajának mi is lett a végkimenetele, vagy inkább úgy fogalmaznék, nem volt egyértelmű, hogy a párbaj véget ért. Anakin Vaderré válása is túl hirtelen volt számomra, de könnyen előfordulhat, hogy idővel ez is finomodni fog, mindenesetre ezt éreztem első alkalommal. Kicsit aránytalanul emocionálisnak éreztem Yoda búcsúját is a vukiktól, hiszen nem sokat láthattunk a köztük kialakuló bajtársi kapcsolatról. Hihetőbb lett volna a jelenet, ha több időt kap a kashyyyki csata, így betudjuk a dolgot annak, hogy Csubakka és Yoda mint a Star Wars-filmek két barátságos hőse búcsúznak el egymástól.
Az eddig leírtak sem voltak túlságosan zavaróak, ám innentől kezdve csak jót írhatok.
|
