A Bayern retteghet, a Milan olcsón megúszhatja az Eb-t

Vágólapra másolva!
A június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon 368 futballista léphet pályára, akiknek több mint a fele a topligákban szerepel, de akad képviselője a szaúdi ligának is. A legtöbb játékost, tizenhármat a BL-döntős Bayern München adja, ami büszkességgel töltheti el a klub vezetőit, ugyanakkor aggódhatnak is amiatt, nehogy megsérüljenek a sztárjaik.
Vágólapra másolva!

Az Eb-résztvevőknek május 29-ig kellett leadniuk annak a 23 futballistának a nevét, akiket szerepeltetni akarnak a tornán, azonban mint az angolok példája is mutatja, ez a lista nem feltétlenül végleges.

A csapatoknak ugyanis 24 órával az első mérkőzésük előtt lehetőségük van arra, hogy sérülés esetén cseréljenek, és Anglia már rá is kényszerült erre a lépésre, hiszen Frank Lampard edzésen összeszedett izomsérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy nem tudta vállalni a szereplést - Roy Hodgson a Liverpool középpályását, Jordan Hendersont hívta be a helyére.

Ketten Európán kívülről érkeztek

Az Eb-n 368 futballistának lesz lehetősége, hogy pályára lépjen, és a nemzetközi labdarúgás koncentrációját remekül példázza, hogy a mezőny több mint fele a topligákban szerepel. Az angol, a spanyol, az olasz és a német bajnokság összesen 190 labdarúgót ad, vagyis a benevezettek 51 százaléka a négy legerősebb európai bajnokságban futballozik.

A prímet a Premier League viszi 79 játékossal, és mindössze két olyan ország szerepel az Eb-n, amelyik nem hívott meg játékost az angol élvonalból: Ukrajna és Görögország. A Bundesliga 47, a Primera División 33, a Serie A pedig 31 labdarúgóval képviselteti magát.

De nem csak azokból a bajnokságokból lesz focista a tornán, amely országok kijutottak a viadalra, hiszen 24 különböző ligából kaptak meghívót az Európa-bajnokságra utazók. Az Eb-n nem szereplő országok közül a törökök adják a legtöbb játékost: a Süperligből összesen 11-en léphetnek pályára Ukrajnában, illetve Lengyelországban.

A svéd, a portugál, a cseh és a lengyel keretben is két-két labdarúgó van ott az Európa-bajnokságon, és a görögöknél is akad egy focista, akik Törökországban légióskodik. Négyen skót klubból érkeztek (egy-egy svéd, ír, görög és lengyel játékos), hárman belga egyesülettől (egy svéd, egy dán és egy lengyel), de akad futballista a ciprusi, a svájci, a román és az izraeli ligából is. Sőt, ketten Európán kívüli egyesületben futballoznak: az ír Robbie Keane az amerikai Los Angeles Galaxyben, a a svéd Christian Wilhelmsson pedig a szaúdi Al-Hilalban.

Forrás: AFP
Wilhelmsson nem a színvonal miatt játszik Szaúd-Arábiában

Izgulhatnak a müncheni vezetők

Klubszintre lebontva az Eb-re benevezett 368 futballistát a Bayern München lehet a legbüszkébb, bár a bajorok korántsem biztos, hogy örülnek annak, hogy 13 játékosuk lesz ott az Európa-bajnokságon. Itt érdemes megjegyezni, hogy a statisztika a focistákat azokhoz a csapatokhoz sorolja, amelyben a 2011-2012-es idény végén játszottak - vagyis Ivica Olic a Bayern játékosának van feltüntetve, annak ellenére, hogy a következő idényben már a Wolfsburgban szerepel.

Az UEFA egyébként nem teljesen következetes, mert a hivatalos honlapján például a dán Nicklas Bendtnert az Arsenal focistájaként tünteti fel - pedig a csatár kölcsönben a Sunderlandben szerepelt a nemrég véget ért idényben. Visszatérve a Bayernre, a bajorok 13 Eb-szereplője közül nyolcan játszanak a német válogatottban, Olic és Danijel Pranjic horvát, Anatolij Tyimoscsuk ukrán, Franck Ribéry francia, Arjen Robben pedig holland.

Forrás: AFP
Sergio Ramos (középen) az Eb-n nem tud együtt örömködni portugál barátaival

A klubok ranglistáján második a Real Madrid 11 labdarúgóval, akik közül csak öten spanyolok, de akad még három portugál, két német és egy francia is. A Dinamo Kijev tíz focistájából viszont kilencen Ukrajnát képviselik, a tizedik, Ognjen Vukojevic horvát. Az FC Barcelonából úgy lesznek nyolcan az Eb-n, hogy Carles Puyol és David Villa is hiányzik sérülés miatt, és a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea is nyolc labdarúgóval képviselteti magát - a sérült Lampard nélkül. A legnagyobb sztárklubok közül az AC Milan úszhatja meg legolcsóbban az Európa-bajnokságot, mert a piros-feketéktől csak öten sérülhetnek meg a tornán.

23 játékos 13 országból

Ami az egyes országokat illeti, csupán az angolok mondhatják el magukról, hogy keretükben mindenki otthon futballozik. A másik végletet az ír válogatott jelenti, Giovanni Trapattoni érthető módon senkit sem hívott be az Eb-re a hazai bajnokságból, mind a 23 játékos légiós. Két kelet-európai országnak, Ukrajnának és Oroszországnak a huszonhármas keretéből huszonegyen futballoznak otthon, az olaszoknál ugyanez a szám 20, a németeknél és a spanyoloknál 19.

A spanyol csapatba egyébként mindössze két országból kerültek be focisták, Vicente del Bosque a Primera Divisiónon kívül csak a Premier League-ből válogatott, olasz kollégája, Cesare Prandelli pedig a Serie A-n kívül az angol és a francia első osztályból - mivel az Oroszországban légióskodó Domenico Criscitót a fogadási botrányban való érintettsége miatt mellőzte.

A svéd szövetségi kapitánynak, Erik Hamrénnak viszont szinte egész Európát be kell utaznia, ha minden játékosát élőben akarja megnézni. A skandinávok huszonhármas keretét ugyanis 13 különböző bajnokságból válogatta: akad itt futballista a svéd, az angol, a német, az olasz, a francia, az orosz, a görög, a holland, a török, a dán, a skót, a belga és még a szaúdi ligából is.

www.globalsoccerapp.com