[origo] Foci Eb 2012
Maga alá temette az idő a posztokat
[origo]|2012. 06. 14., 16:03|Utolsó módosítás:2012. 06. 14., 16:50|Az első csoportkör után a gólok kevesebb mint a felét szerezték csatárok, és bár Gomezék szerdán javítottak az arányon, így is egyértelmű, hogy egyre jobban megoszlik a posztok között a gólszerzés feladata. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy nem tartható már sokáig a klasszikus hátvéd-középpályás-csatár felosztás.

Dzagojev középpályásként vezeti a góllövőlistát holtversenyben Gomezzel
Olimpia
EURO 2012
JÁTSSZ ONLINE!
Az Európa-bajnokság első 12 mérkőzésén összesen 33 gól született, ami 2,75-ös mérkőzésenkénti gólátlagot jelent, és ez arról tanúskodik, hogy a legtöbb válogatott igyekszik támadó futballt játszani. Ebből a 33 találatból azonban mindössze 18-at szerzett klasszikus értelemben vett csatár, és egyelőre a góllövőlistát is egy középpályás vezeti holtversenyben egy centerrel: az orosz Alan Dzagojev már három gólnál jár, akárcsak Mario Gomez.
A hőskorban szinte csak csatárgól volt
Mindez azt jelenti, hogy a góloknak eddig 54 százalékát érték el a csatárposzton szereplők, míg a védők mindössze háromszor voltak eredményesek (az angol Lescott, az ír St. Ledger és a portugál Pepe).
Kapusgól eddig még nem akadt, vagyis a többi 12-t középpályások szerezték, ami a találatok 39 százalékát jelenti. Ezek az arányok az elmúlt években nagyjából állandónak mondhatók: a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon a gólok 53 százalékát csatár, 37 százalékát középpályás szerezte, a 2010-es világbajnokságon pedig a csatárok a gólok 51, a középpályások pedig 33 százalékát érték el.
Ez is bizonyítja, hogy a labdarúgás milyen sokat változott az elmúlt évtizedekben, hiszen korábban az arányok sokkal jobban a csatárok felé tolódtak el. Az 1974-es világbajnokságon a középpályások a találatok 31 százalékát mondhatták magukénak, míg a csatárok 57 százalékot). Újabb 20 évet visszamenve az időben már jóval nagyobb a különbség: az 1954-es vébén, amelyen alighanem megdönthetetlen gólrekord született (5,38-as átlag), a 140 találatból 119-et a csatárok értek el, ami az összes gól 85 százalékát jelenti.
És a szélsők micsodák?
Az adatok tökéletesen mutatják, hogy a sportág taktikai szempontból milyen irányba indult el: egyrészt csökkent a gólok, másrészt pedig a csatárposzton futballozók száma is. Az 1950-es években öt csatárral rohamoztak a csapatok, manapság viszont a 4-2-3-1-es játékrendszer a legelterjedtebb, amelyben, mint a számsor is mutatja, csupán egyetlen csatárnak van hely. De éppen ezen az Európa-bajnokságon történt meg az is, hogy a címvédő spanyol csapat igazi csatár nélkül lépett pályára.
Más kérdés, hogy éppen a spanyol együttes felállása jelzi, hogy a posztok tradicionális hármas besorolása egyre kevésbé tartható. A mezőnyjátékosokat klasszikus módon még mindig három hátvédekre, középpályásokra és csatárokra szokták felosztani, miközben az előző bekezdésben is leírt taktikai séma szerint az csapatot gyakran nem három, hanem négy csapatrészre tagolják.
A középpályás sor védekező és támadó részlegre bontása mellett gyakran megtörténik, hogy a hagyományosan középpályásnak nevezett labdarúgók a pályán olyan pozíciót foglalnak el, ami alapján régen csatárnak nevezték volna őket. Erre utalt a spanyol szövetségi kapitány, Del Bosque is, amikor a csatár nélküliség vádjára válaszolva kijelentette: az ő szemében David Silva, Andrés Iniesta, de még Francesc Fabregas is csatár.
A hagyományos paradigma ezzel a rugalmassággal, a "totális futballal" nem nagyon tud mit kezdeni: az UEFA hivatalos honlapja például Cristiano Ronaldót a csatárok közé sorolja, miközben Nanit középpályásnak veszi, holott gyakorlatilag ugyanazt a szerepkört töltik be a csapaton belül. A hollandoknál az UEFA szerint Arjen Robben középpályás, Dirk Kuyt pedig csatár, az orosz együttesben Andrij Arsavint az európai szövetség a csatárok közé sorolja, míg Alan Dzagojevet középpályásnak tartja.
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások (0)
Címlapsztori»
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Klopp: Götze eligazolása olyan volt, mint egy infarktus
- A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
- Már 143 lóerős 5-ös BMW is van
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Mourinho csapás volt a spanyol futballra
- A ManUnitednél dől a pénz
- Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Az Apple sehol nem fizet adót, csak Amerikában
- Repülő autó volt a világ első repülőgépe
- Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- Varga: Túlbecsültük a kata sikerét
A nagy válogatottaknak mind volt valami gyengéje, a tökéletesre fejlesztett spanyoloknál viszont ki van zárva a hiba.
Igen, így kell népszerűsíteni a focit a nők körében, ahogy Torresék tették.
- 30
- 30
- 30
Ez a hozzászólás moderálásra vár:
Mégse