Énekelje kórussal az Eb-indulónkat

Így buliztak a magyarok Budapest utcáin: tombolt a közönség!
Ünneplő szurkolók a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzés végén Budapesten, a Deák téren 2016. június 22-én
Vágólapra másolva!
Közös éneklésre várja a Budapest Show Kórus a szurkolókat vasárnap, a nyolcaddöntő előtt a Szent István-bazilikánál. 
Vágólapra másolva!

Az eseményen a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című számát fogják elénekelni három szólamban a résztvevők, akik a kottát, a kísérőszólamok hanganyagát itt ismerhetik meg.

A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy a szurkoláshoz illő ruházatban, piros-fehér-zöld arcfestéssel jelenjenek meg.

Lesz zenés csődület is Forrás: MTI

A Soha Party számát annyira felkapták a szurkolók, hogy tulajdonképpen hivatalos Eb-induló lett belőle, hiszen az MLSZ kérésére már a marseille-i és a lyoni stadionban is eljátszották a rendezők. De nem is kell lejátszani, mert a magyar tábor magától is mindenhol elénekli.

Most itt a lehetőség, hogy egy kórussal együtt tegyék meg.