A lengyelek és a portugálok sem bírtak magukkal

Lengyelország-Portugália euro 2016 foci eb
MARSEILLE, FRANCE - JUNE 30: Crowd trouble is seen in the stand during the UEFA EURO 2016 quarter final match between Poland and Portugal at Stade Velodrome on June 30, 2016 in Marseille, France. (Photo by Lars Baron/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken fegyelmi eljárást indított a lengyel és a portugál szövetséggel szemben a két ország válogatottjának csütörtöki Európa-bajnoki negyeddöntője után.
Vágólapra másolva!

Az UEFA honlapján közzétett indoklás szerint a marseille-i mérkőzésen mindkét csapat szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak.

A lengyelek között kisebb zavargás is volt a lelátón, a csapat pedig nem tartotta be pontosan a protokollt, ezért a tervezettnél később kezdődött a találkozó.

Nem volt teljes a nyugalom a Vélodrome-ban Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Lars Baron

A portugálok terhére róják, hogy egyik drukkerük a hosszabbítás második félidejében beszaladt a pályára. A fegyelmi testület várhatóan július 21-én hoz döntést az ügyben.

A meccs rendes játékideje 1-1-es döntetlennel zárult, a hosszabbítás nem hozott újabb gólt, a tizenegyes-párbajt pedig a portugálok nyerték 5-3-ra, ezzel bejutottak a négy közé.