Ez már színtiszta foci fantasy

Wales, foci, South Wales Echo
Wales, foci, South Wales Echo
Vágólapra másolva!
A walesi lapok el vannak ájulva az Eb-elődöntőbe jutó futballválogatottól, amelyik az ország sporttörténelmének legnagyobb sikerét érte el péntek este. Az angolok ugyancsak leborulnak a szomszéd nagysága előtt, miközben a franciák és a belgák is kritizálják Marc Wilmotsot a rossz döntései miatt.
Vágólapra másolva!

A walesi válogatott pénteken este Lille-ben 3-1-re legyőzte az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott Belgiumot, és az ország legnagyobb sportsikere után minden lap keresi a felsőfokú jelzőket a gárdára.

Az álom folytatódik, visszhangozza a South Wales Echo is Forrás: Twitter

"Mondhatnánk, hogy ez volt a csapat álma, de ilyenről valójában senki sem mert álmodni - írja a Walesonline a meccset lezáró nagy cikkében. -

A lap szerint a csapat már pusztán azzal teljesítette a kitűzött célt, hogy büszkévé tette a nemzetet, és megmutatta Európának, hogy létezik walesi foci. A lap szerint lehetett rá számítani, hogy lesznek könnyek a meccs végén, de arra nem, hogy ezek a győzelem utáni örömkönnyek lesznek.

A cikk már arról ír, hogy "Wales történetének legnagyobb sportsikere után" miért is ne álmodhatna tovább az ország. "Miért ne hihetnénk, hogy megyünk tovább az úton, Lyon és Portugália után egyenesen Párizsba, a döntőbe?"

Ki a világ legjobbja?

Ki más lenne, mint Hal Robson-Kanu? A walesiek második gólját szerző, jelenleg klub nélküli csatárról külön cikk is született, amiben részletesen leírják, hogy egy csodálatos Cruyff-csellel hogy küldött négy felé három belga védőt, majd mattolta a torna egyik legjobb kapusát, Thibaut Courtois-t.

Western Mail: Ezt már szeretik! Forrás: Twitter

A Walesonline a belgákról sem feledkezik meg, és egy jó nagyot rúg az "aranygenerációba".

"A belgák a maguk aranygenerációjáról beszélnek, de

Csapatunk túlragyogta, túlgondolkozta, lefocizta és haza küldte a belgákat."

Az angol lapok sem feledkeznek meg a walesiek dicsőítéséről.
"Wales teljesen megérdemelten győzött - írja a Sun. - Mindenben felülmúlták a sztároktól hemzsegő, egyénieskedő belga csapatot."

Európa elitjében

"Hogy emelkedett fel Wales Európa elitjébe?" - indít egy hangzatos címmel az ugyancsak angol Telegraph. A választ pedig abban látják, hogy ez a csapat "sokkal több, mint az egyesjátékosok összessége, miközben teret ad Gareth Bale brilliáns képességeinek."

Chris Coleman öt vereséggel kezdett a walesi kispadon, tegnap óta pedig már nemzeti hős Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Kneffel

A lap kiemeli a Chris Coleman vezette szakmai stáb munkáját, amelyik ilyen egységes gárdát kovácsolt, és, amelyik

olyan pompás fegyvereket adott a játékosok kezébe, mint az első gól előtti szögletvariáció.

Nem mellékesen Coleman tökéletes érzékkel tette meg csapatkapitánynak Ashley Williamset, aki igazi vezére volt a csapatnak. És ugyanez igaz a remek ütemérzékkel csapatba állított Hal Robson-Kanura is.

Az elemzés szerint a belgák - legalábbis ez a generáció - soha az életben nem fognak nagy tornát nyerni, mert vannak olyan gyengeségei, amelyeket nem tud orvosolni. "Amennyire jók, amikor náluk van a labda, éppen annyira gyengék, amikor nélküle kellene boldogulniuk."

Hova tovább?

A Telegraph szerint szerdán Lyonban a walesi futball történelmének legfontosabb mérkőzése vár majd a csapatra, de nagy kérdés, hogy

képesek lesznek-e öt napon belül kétszer is csúcsformába kerülni,

illetve, hogy van-e olyan mély Coleman kerete, hogy elbírja a sárga lapok miatt eltiltott - és a Telegraphnal a meccs emberének választott - Aaron Ramsey és Ben Davis hiányát.

A BBC brilliáns walesi csapatról ír, és arról, hogy Chris Coleman játékosai "képesek volta felnőni a feladathoz, és a nehéz kezdet után a walesi foci történetének legnagyobb győzelmét aratták".

Lehet, hogy tényleg Saint-Denis-ben játsszák a belgák az utolsó Eb-meccsüket? Forrás: AFP/Robert Grahn

Az ESPN csak focival foglalkozó kiadása szerint Wales minden előzetes várakozást felülmúló sikere annak köszönhető, hogy "együttes erővel harcolva" léptek föl.

A vezető francia sportnapilap, a L'Equipe egyértelműen megnevezi a belga bukás okát, ami nem más, mint Wilmots taktikája.

"A szünetben behozta Fellainit Carrasco helyére, hogy megtöltse a pálya közepét, ahol az első félidőben túl sok helyük volt a walesieknek.

De a vezető gól után ez a húzás teljesen a visszájára fordult,

miután az Atlético Madrid támadója nélkül a belgáknak nem volt semmilyen megoldásuk a támadásokra." Mindeközben Fellaini maga is csak tetézte a baj, nem találta a helyét a pályán, "teljesen elveszett a védők és a támadók között".

Ugyanaz a hiba

A holland nyelvű belga lap, a voetballkrant.com a mérkőzés után nyilatkozó Kevin De Bruyne-t idézi, aki szerint hiába mondják nekik, hogy milyen jól játszottak a meccs első negyedében, ha "a végén semmink sincs".

A L'Equipe címlapja is pirosban fürdött Forrás: Twitter

"Gólt rúgtunk, kapott a védelmük három sárgát, és ennyi, itt elveszítettük a fonalat - kesereg De Bruyne. -

De Bruyne kiállt a Wilmots taktikáját élesen kritizáló Courtois mellett is, mondván, hogy másodszor nem tudtak mit kezdeni a walesi játékrendszerrel.

De mindenki hibázott, az edző, a játékosok, mindenki.

Ha nem hibázna senki, akkor már most Európa-bajnokok lennénk."

A kérdésre, hogy ez volt-e élete legnagyobb csalódása a futballpályán, De Bruyne azt mondta, hogy igen, de nem azért, mert Wales győzte le őket. "Minden játékosukat ismerem a Premier League-ből, ez egy nagyon jó csapat. Ami igazán bánt, hogy ugyanazokat a hibákat követtük el, mint két éve a brazil világbajnokságon" - mondta a Manchester City középpályása, utalva arra, hogy titkos esélyesként akkor is a negyeddöntőben búcsúztak miután 1-0-ra kikaptak Argentínától.