Nem találok szavakat arra, amit átéltünk

Magyar Válogatott EB Foci Lyon A Magyar Válogatott 3-3-as döntetlent ért el Portugália ellen a 2016-os Európa Bajnokság csoportkörének utolsó mérkőzésén Lyonban
A Magyar Válogatott 3-3-as döntetlent ért el Portugália ellen a 2016-os Európa Bajnokság csoportkörének utolsó mérkőzésén Lyonban
Vágólapra másolva!
Lovrencsics Gergő kifutotta a lelkét, és azt mondja, ha muszáj lett volna pontot szerezni, akkor is megcsinálják a portugálok ellen. Nagy Ádám szerint most már a többi válogatottnál is elgondolkodnak azon, mit tettünk le az asztalra. Juhász Roland sajnálja, hogy a szurkolók nem látnak be az öltözőbe. 
Vágólapra másolva!

Abban megegyeztek a mérkőzés után nyilatkozó magyar játékosok a Portugália elleni gólzáporos döntetlen után, hogy a torna kezdetén – még, ha minden meccsen a győzelem is a cél – senki sem számított arra, hogy egy győzelemmel és két döntetlennel csoportelsőként sétálunk be a nyolcaddöntőbe.

Illetve egyvalaki mégiscsak megmondta, hogy így lesz.

"Emlékszem arra az interjúra, amikor arról beszéltem, miért ne nyerhetnénk meg a csoportot – mondta egy kérdésre Nagy Ádám. – Sportolók vagyunk, úgy kell minden meccsre kimenni, hogy meg akarjuk nyerni. Innentől kezdve, hogy éljek a nagy fociközhellyel, minden lehet.

A Ferencváros középpályása annak különösen örül, hogy "mi játszottuk a torna eddigi legjobb, leglátványosabb meccsét", annak ellenére is, hogy Bernd Storck több helyen változtatott az összeállításon a két korábbi mérkőzéshez képest.

Lovrencsics Gergő 83 percet töltött a pályán, és az éppen elég volt ahhoz, hogy a "lelkét kifussa". "Mindent kiadtam magamból ez alatt a 83 perc alatt" – jelentette ki a Lech Poznant a nyáron elhagyó szélső, aki ezúttal szokatlan szerepkörben is helyt kellett, hogy álljon. "Két poszton játszottam, az egyik a belső középpályás volt, hogy a portugálok nehezebben jussanak át a középpályán."

Lovrencsics és Eliseu valamikor a gólzápor elején Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Szerinte végig érezni lehetett, hogy a portugálok nagyon feszültek, hiszen "nekik volt a nyakukon a kés", és az újabb és újabb góljaink után egyre idegesebbek lettek.

A mieink felszabadult játéka részben annak volt köszönhető, hogy már biztos továbbjutók voltunk, de Lovrencsics szerint akkor sem lett volna gond, ha ezen a meccsen múlik a továbbjutásunk, mert

akkor is megcsinálták volna.

Tegyük hozzá, a csapat ezúttal nemcsak rúgott három gólt, de kapott is, és ismerve Storck szigorát és maximalizmusát, biztos, hogy szóvá is teszi majd ezt az öltözőben. "Egyelőre nem volt szó arról, hogy elég sok gólt kaptunk, de majd a bázison biztosan kielemezzük, hogy miből is eredtek ezek a hibák. Mindig azt hallottuk, hogy ezért éri meg igazán futballistának lenni, és ez pontosan így van. Ennyi magyar szurkoló előtt ez tényleg fantasztikus érzés" – mondta Nagy Ádám.

A szurkolók most is kitettek magukért Fotó: Polyák Attila - Origo

Csoportgyőztesként nagyon jó társaságban (Franciaország, Németország, Horvátország, Wales és Olaszország) van a válogatott. Vajon milyen hatása van ennek a csapat itteni megítélésére? "Eddig sem különböztettek meg bennünket, ugyanolyan kiváló bánásmódban volt részünk, mint a többi válogatottnak. De ha pályán kívül nem is érezni különbséget, abban biztos vagyok, hogy azok a válogatottak, amelyek velünk együtt továbbjutottak,

A szerdai meccset ezúttal ugyancsak a kispadról végignéző Böde Dániel szerint, ha arról nem is beszélhetünk, hogy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, "az igaz, hogy végig a portugálok loholtak az eredmény után". A Ferencváros csatára amondó, az egyetlen probléma az volt, hogy "a gólokat jókor rúgtuk, de rosszkor kaptuk".

És mi lesz most?

Nagy Ádám szerint "készen áll a csapat a folytatásra". Szerinte a belgák talán kicsivel jobbak, mint a portugálok, ellenük hasonló, nyílt sisakos meccsre számít. A svédekkel jobban jártunk volna – tette hozzá.

Ne nézzünk annyira előre

Lovrencsics szerint viszont mindegy, ki jön szembe a legjobb 16 között. "Három különböző stílusú csapattal találkoztunk a csoportban, én azt mondom, senkitől sem kell tartunk. Egyébként pedig azt a célt, amit a csapat és a stáb kitűzött maga elé, már elértük, az pedig, hogy a csoportot is megnyertük, csak hab a tortán. Úgyhogy felszabadultan folytathatjuk az Eb-t" – mondta. A nyolcaddöntőnél messzebbre nem volt hajlandó tekinteni, hiába kérdeztük, mit gondol a svájci, a lengyel, a walesi és az északír csapatot felvonultató ágról.

– mondta a hajrában pályára lépő Németh Krisztián. – Nagyon együtt van a csapat, nem csak lózung, hogy huszonhárman alkotjuk. Ezzel az egységgel tudunk legyőzni olyan együtteseket, amelyek talán jobb játékosokból állnak, de nem olyan egységesek, mint mi” – tette még hozzá a támadó. Azt mondta, rengeteget számít, hogy Storck megbízik a játékosaiban, ezt mindenki érzi, és a maga javára is tudja fordítani.

Németh Krisztián (jobbra) a társakkal a meccs utáni himnusz alatt Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nagyon egy húron pendül ez a társaság, sajnálom, hogy nem látnak be az emberek az öltözőnkbe, mert akkor ők is éreznék, hogy a csapat mennyire együtt van. Ennek egy része átjön a pályán is, bárki kap lehetőséget, kiteszi a szívét-lelkét, szerintem akármelyikünk állna a kapuba, a maximumot nyújtaná. Felemelő érzés ebben a csapatban játszani" – mondta Juhász Roland.

Most a kapott gólok is belefértek

Azt mondta, a harmadik csoportmeccs is megmutatta, mennyire elszánt a csapat, annak ellenére, hogy már biztos volt a továbbjutás, mindent megtettek. "Ebből jó meccs jött ki, még ha egy védő szemével a három kapott gól nem is szerencsés. Most ez is belefért. Hogy mennyire reális ez a csoportelsőség? Szerintem pozitívan kell nézni a dolgokat, ebben a csapatban mindenkire ez a jellemző. Most például bebizonyítottuk, hogy a portugál csapat semmivel sem jobb, mint mi. Mindent elmond, hogy a meccs végén nem jöttek ránk, hagytak minket passzolgatni, ott volt a fejükben, hogy nekik így is jó. Nekünk pedig még jobb az első hely."

Ilyen meccs volt. Juhász Roland és Cristiano Ronaldo Fotó: Polyák Attila - Origo

Cristiano Ronaldo mellett Dzsudzsák Balázs is duplázott a meccsen, és Juhász kicsit bosszús volt amiatt, hogy nem a csapatkapitányunkat választották a mezőny legjobbjának, hanem Ronaldót. Igaz, a végén hozzátette, ennél nagyobb bajunk ne legyen ezen a tornán.

Korhut megjósolta, hogy hármat lövünk

Korhut Mihály most debütált az Eb-n, és elismerte, hogy a találkozó elején a kelleténél jobban izgult, de ahogy teltek a percek, úgy nyugodott meg. A Debrecen védője szerint megérdemeltük a csoport első helyét, és ráadásul jósnak sem utolsó, megmondta előre, hogy három gólt lövünk a portugáloknak.

"Hatalmas élmény, hogy elsőként kerültünk a nyolcaddöntőbe, meg is ünnepeltük kicsit az öltözőben egy kis zenével meg tánccal. Viszont a nagy ünneplésre még nincs itt az idő, mert komoly feladat vár ránk. Sokan mondták, hogy tisztes helytállást várnak tőlünk, hogy élvezzük a tornát, szolgáljuk ki a szurkolókat, hát mi úgy fordítottuk ezt le, hogy csoportelsőség lett a vége."

Korhut (balra) és Guzmics itt éppen Nanit gyötri Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek

Szalai Ádám hihetetlennek nevezte a hőstettet, hogy a csapat mind a három vetélytársát megelőzte a csoportban. "Ha valaki azt mondja az Európa-bajnokság előtt, hogy 3-3-at játszunk a portugálokkal, nem biztos, hogy mindenki elhiszi. Büszke vagyok, hogy ebben a csapatban játszhatok. Úgy érzem, az Izland elleni meccs nehezebb volt, az egy nagyon fontos pontszerzés volt, így a portugálok ellen már felszabadultabban tudtunk játszani, hiszen tudtuk, hogy ott leszünk a folytatásban is.

Most hirtelen nem találok szavakat arra, amit itt átéltünk két hét alatt" – mondta a portugál védőkkel nagyot harcoló csatár.