Kipakolt a franciák középpályása
[origo]|2010. 07. 12., 9:49|Utolsó módosítás: 2010. 07. 12., 9:50|Franciaországban továbbra is a válogatott botrányos szereplése a téma, és mint kiderült, az eddig ártatlannak hitt Jérémy Toulalan is benne volt a balhéban.
Az Olympique Lyon középpályását a francia sajtóban eddig azon játékosok közé sorolták, aki nem tartoztak a botrány okozói közé. A szurkolók szerint ő csak a keret többi tagjának nyomására állt be a sorba, amikor a csapat bojkottálta az edzést Nicolas Anelka hazaküldése miatt. Toulalan azonban a Journal du Dimanche-nak adott nyilatkozatában elárulta, hogy ez nem igaz, sőt, ő is részt vett a szövetségi kapitányt bíráló nyilatkozat megírásában.
"Pár társammal együtt leírtuk a véleményünket, amit a médiasszisztensem segítségével öntöttünk végleges formába, annak érdekében, hogy a szurkolók megértsék, mit gondolunk a történtekről" - mondta a játékos. "Hallottuk, hogy Nicolas-t haza akarják küldeni, és bár nem értettünk egyet azzal, amit mondott, úgy gondoltuk, hogy ilyen előfordul az öltözőben. Nem vagyok büszke arra, amit tettünk, de nekem is megvan a felelősségem. Nem voltak bandavezérek és szolgák, nem voltak jófiúk és rosszfiúk, mindannyian részt vettünk a sztrájkban, senki sem tiltakozott ellene."
Ajánlatok
Ki a legszebb szurkoló?Már az első naptól kezdve lázasan keressük a vb legbájosabb drukkerét, íme az összes jelölt.