Fakéregből gyúrt arcpakolás a portugál gyarmat romjain - Mozambik képekben

2011.06.02. 21:12

Elhagyott szellemvárosban táncoló, fehérre mázolt fekete asszonyok, macsetével járőröző házi szolgálók és böfögéssel átszellemülő kuruzslók adják a világ egyik legszegényebb országának megannyi arcát. Az Afrika délkeleti partján elnyúló Mozambik öröksége ijesztő és varázslatos világ, amelyet az [origo] fotóriportere egy hátizsákkal és egy fényképezőgéppel járt végig. Galéria-gyűjtemény.

Buja erdőkkel borított paradicsomi tájak és színes ladikokat ringató azúrkék tengeröblök teszik irigylésre méltó vidékké Afrika délkeleti csücskét, a portugálok egykori harmadik legnagyobb gyarmatának számító Mozambikot. A világ egyik legszegényebb országa mégsem pálmafás turistaparadicsomként vési be magát a látogató fejébe, a nyomor ugyanis szinte minden lépésnél tetten érhető. A rabszolgakereskedők által hátrahagyott paloták romos maradványaiban hajléktalanok tanyáznak, a közbiztonság kritikus, áram pedig a városokban is többnyire csak akkor van, ha nem esik az eső: a bantu, arab, indiai és portugál hatásokat ötvöző Mozambik kulturális kincseihez Európában elképzelhetetlen akadályokon át vezet az út.

Bár az ország gazdasági mutatói az elmúlt években őrült növekedést jeleztek, Mozambikon átutazva az embert elképesztően vad vidék veszi körbe, ahol az aszfaltút luxusnak számít, a túlzsúfolt, néha kecskékkel és csirkékkel is megrakott távolsági buszok pedig sokszor 16 óra alatt teszik meg a néhány száz kilométeres távokat is. Az [origo] fotóriportere az év elején 35 fokos hőségben végigjárta az egzotikus országot, amelyet 16 évnyi polgárháború, majd az elmúlt évtized pusztító árvizei és aszályai teljesen visszavetettek a fejlődésben.

Arckrém és arab tánc

A nyolc és fél magyarországnyi Mozambik területén 23,4 millió ember él. Az ország hivatalos nyelve ugyan a portugál, de csak a lakosság elenyésző része (legutóbbi adatok szerint mintegy 6 százaléka) beszéli anyanyelveként. A lakosoknak egyébként közel 25 százaléka állítja csak magáról, hogy egyáltalán beszéli a nyelvet valamilyen szinten. Az ország nemcsak közel 80 különböző törzset, de rengeteg vallást is összefog, lakosainak közel negyede katolikus, ötöde muszlim, de rengetegen követik még az afrikai törzsi vallásokat és hagyományokat is.

Az egyik legizgalmasabb hely Ilha de Mozambique, amely egy a Margitszigetnél is kisebb sziget, ahol az ország egykori portugál urai Mozambik gyarmati központját berendezték. A függetlenség óta az egyre romosabb villákból álló óváros valóságos szellemvárossá vált, a sziget másik felén azonban nyüzsgő halászközösség él. Az itteni makua népcsoport körében még él a musirokészítés hagyománya: a speciális fakéregből készített fehér krémet a nők maszkként kenik az arcukra, hogy ápolják bőrüket, védjék magukat a naptól, és családi állapotukat is kifejezzék vele.

A szigeten összesen 23 hagyományos tánccsoport működik, amely ének és dobszó kíséretében arab eredetű tufo táncot ad elő. A makua asszonyok fellépésenként 600 meticais-t (4000 forintot) keresnek, amelyet tízfelé osztanak egymás közt: ez nagyon kevés, ezért a táncosokat a sziget polgármestere szponzorálja, hogy a hagyomány szerint minden fellépésre új ruhát vehessenek maguknak. Az Assanati Matata ("nők uniója") nevű tánccsoport Mozambik függetlenné válása, 1975 óta óta ápolja a makua hagyományokat. 

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Bekent arcú táncosnők Ilha de Mozambique szigetén - Kattintson a képre a hangos képsorozatért!

Böfögéssel érkezik a szellem

Nemcsak Ilha de Mozambique-ot, de az egész országot átjárják az ősi törzsi rituálék és hiedelmek: mindenfelé tradicionális gyógyítókba, kuruzslókba és boszorkányokba lehet botlani, akik a helyiek hite szerint gyógyítják a maláriát, a kolerát, s szinte az összes többi betegséget. A kuruzsló szertartása böfögéssel indul, ezzel szállja meg őt a szellem, és amíg a kántálás végén újra nem böfög, nem is tartják evilági lénynek. Talán ezek a gyógyítók az egyedüliek, akik igazán meg tudnak élni a saját mesterségükből: Mozambikban minden 200 emberre jut egy gyógyító, míg valódi orvos csak 50 ezer emberenként egy található az országban.

Ez különösen azért tragikus, mert a CIA World Factbook szerint itt a malária mellett még a pestis is létező betegség, a fertőzött ivóvíz, a nem megfelelő szennyvízelvezetés és hulladékhegyek miatt pedig a súlyosabb járványok kitörése is mindennapos. A napi 1 dollárból élő tömegek nem engedhetik meg maguknak, hogy palackozott vizet vegyenek, mivel a víz majdnem egy árban van a benzinnel. Hatalmas gondot okoz a HIV-vírus is, amely egyes területeken már a lakosság 20 százalékát megfertőzte.

Bozótok és véget nem érő nyomornegyedek

Az emberek kétharmada él falvakban: a vidéki emberek úgy tűnnek el a távolsági buszról a semmi közepén, mintha a sűrű bozót, a vadon lenne az otthonuk. De a városok sem európai értelemben városok, inkább kátyúkkal teli aszfaltutakal és kavicsos földutakkal átszőtt, düledező nyomornegyedek. A nagyobb városok olyanok, mintha véget nem érő brazil favelákban járnánk, ahova az ember kétszer is meggondolja, hogy be mer-e menni. Itt azonban nincs min gondolkodni, mert az egész ország ilyen településekből áll.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Műanyag széken, zötyögve, tyúkokkal az ölben - utazás Mozambikon át: a galériáért kattintson a képre!

A szegénység vidéken és a városokban is mindenhol visszaköszön. A nagyobb városokban például közösséget teremt, hogy a tömegeknek nincs tévéje, és ezért romos vályogházakban, úgynevezett "videoszalonokban" gyűlnek össze, ahol léceken ülve nézik a brazil szappanoperákat. Bár látnivaló akadna a szalonon kívül is, saját örökségükkel már kevésbé vannak tisztában: a turizmust főleg  a koldusok tartják kézben, akik némi pénzért bárhol vállalkoznak idegenvezetésre, bár maguk sem sokat tudnak a helyi nevezetességekről.

A nagy nyomor és a gyakori betörések miatt az országban élő külföldiek között bevett hagyomány, hogy helyi férfiakat alkalmaznak biztonsági őrként a házaknál: a váltásban dolgozó férfiak macsetével felfegyverkezve, de néha azért el-elszunyókálva védik gazdáik portáját. A biztonsági őrök tartása egyfajta ki nem mondott elvárás is a gazdag külföldiektől, mert a havi 2550 meticais-nyi (kb. 15 ezer forint) bérrel is munkát adnak a helyi munkanélkülieknek.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Alberto őrként dolgozik Chimoióban, Mozambik ötödik legnagyobb városában

Ez azonban azt is jelenti, hogy az őrök nem feltétlenül kigyúrt profik: a felbérelt öregek sokszor hasznosabbak a kertészkedésnél és a nagybevásárlásnál, baj esetén pedig síppal hívnak segítséget. Az európai segélymunkások, önkéntesek és diplomaták mégis szükségesnek tartják őket, hisz a rendőrség szintén nem mérhető európai mércével. Ahányszor csak az [origo] riporterének rendőrrel akadt dolga, az mindig szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, és ugyanúgy koldult némi aprópénzt "frissítőre", mint bármelyik szegény sorsú utcagyerek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK