Kemény és mocskos munka a szénégetés

Vágólapra másolva!

Szénégetők dolgoznak Székelyföldön Erdőfüle fölött, Hargita és Kovászna megye határán a hegyekben. Az Erdővidék történelmi tájegységének szénégetőmestereihez lovas kocsival romák hordják a fát.

Polyák Attila

Vágólapra másolva!

Erdély szén

Ahogy a kora tavaszi nap felolvasztja az erdélyi Erdővidék hegyein az utolsó hófoszlányokat, a szénégetők elkezdik előkészíteni az első boksák alapjait. Hosszú hónapokra költöznek fel az Erdőfüle fölötti hegyekbe, az első fagyos, havas napokig fent maradnak, és égetik az első osztályú faszenet.

Szabadság pár nap van csak, ez a munka éjjel-nappal megköveteli a figyelmet. A bérezés szerény. Egy boksából jó esetben 15 tonna faszén kerül ki. Tonnáját 180 román lejért (kb. 13 500 forint) veszik át. Hárman dolgoznak folyamatosan, egy boksa körülbelül 1 hónap alatt ég ki, hárman osztoznak a szénért kapott pénzen.

A mesterek keze alá roma családok dolgoznak. Szezon alatt ők is a hegyen laknak, szekereikkel hordják le a fát a völgybe. Favágók csapata termeli ki a a faszén alapanyagát, erdészekkel együttműködve. Természetvédelmi területen járunk, csak a jelölt fákat szabad kivágni.

A szénégetőmesterek kör alakba halmozzák fel a boksa alapanyagát. Pontos munkát igényel az építés, koncentrikus körökben kell haladni, egyforma sűrűn rakni a fát, ha megbomlik az egységes forma, akkor a boksa féloldalasan kezd égni, és a végtermék silány minőségű lesz.

Amikor elkészül, először szalmával, majd szénporral kevert homokkal takarják be. Alul lukakat hagynak, ahol levegő áramlik be, így segítve az égést. Folyamatosan figyelni kell, mert a boksa az égés során kezd összeesni, és felülről folyamatosan be kell tölteni a réseket, nehogy a homok beszivárogjon a belsejébe. Ha kékes füst száll fel, az azt jelenti, hogy a faszén ég, amit döngöléssel el kell fojtani.

Ernő bácsi nyolc éve égeti a szenet. Kőművesként dolgozott, ez is a szakmája. Azt mondta, örül annak, hogy így alakult az élete. Kemény és mocskos munka a szénégetés, ám a maga ura idekint a hegyen. Sokszor nehéz, embert próbáló feladat az, hogy 8-9 hónapon keresztül össze van zárva az ember másik két munkatársával.

Három kocsin folyamatosan hordják a fát, a negyedik lerobbant az épülő boksa mellett. Eltörött a szekér tengelye, ideiglenes megoldásnak egy vasdarabot vertek a helyére, azzal el tudnak jutni a kovácshoz javításra. A kovácsmester munkáját faszénnel fizetik ki.

Egy boksa ég, egy másikat hamarosan befejeznek, a harmadikat rakják, a negyediknél pedig már a maradékot zsákolják. A faszén nagy része Németországba kerül, szénkeféket készítenek belőle. De jut belőle a grillsütők rácsai alá is.

Akkor igazán jó minőségű a faszén, ha úgy cseng, mint az üveg, és ha eltörik, a belső része még a fehér pólót sem fogja be. Próbát tettem, végighúztam rajta az ujjam, és nem festette feketére.

Az első osztályú szénhez nem mindegy, milyen fát használnak. Ernő bácsi szerint a bükk és a gyertyán a megfelelő. Előfordul, hogy nyírből vagy fűzből kell égetniük, ám annak a szénnek a piaci ára alacsonyabb.

A szénpor és a füst makacs dolog. Szinte lehetetlen teljesen lemosni. Beleivódik az ember bőrébe, a füst pedig a tüdőben rakodik le. Tisztálkodni pedig a hegytetőn csak a boksák melletti patak vizében lehet.

A nők is kiveszik részüket a munkából. Nataliának hat gyermeke van, kettő feljött vele a hegyre. Manuel még nem beszél magyarul, de meg szeretnék tanítani. Denisa viszont érti és beszéli is a magyart. Nyáron a szénégetőknek dolgoznak, télen kosarat fonnak és seprűt készítenek.

A megérdemelt déli pihenőn szalonna, kenyér jut a felnőtteknek, málna, eper a gyerekeknek.

A romák hajnalban kezdik a munkát, dél körül egy-két órás pihenőt tartanak, majd délutántól napnyugtáig folytatják.

Dél körül Ernő bácsival gombát és gyümölcsöt gyűjtünk a vacsorához. Az erdő sok ételt ad az itt élő embereknek. Aki tudja, mit és hol keressen, annak igazi terített asztal a vadon.

A keserűgomba igazi finomság. Sózva, túróval egyben megsütve remek. Találtunk még málnát és epret, teának való füveket. Láttunk kidőlt fát, amelyen medve élesítette a karmait, vaddisznótúrásokat. Igazi úttalan utakon jártuk be a végeláthatatlan vadont

Míg mi az erdőt jártuk, Zoltán rendbe rakta estére a boksákat, a kormukat lemosta magáról, majd begyújtotta a tűzhelyet.

Felkerül a keserűgomba a sütőre a kotyogós kávéfőző mellé. Friss kávét mindig készítünk, anélkül nem kezdünk napot, és nem is végzünk – mondták. Nem mindennap kerül főtt étel az asztalra, előfordul, hogy csak azt eszik, amit az erdő ad. Hetente egyszer-kétszer a főnök feljön, és hoz nekik kenyeret, felvágottat a boltból.

Előkerül egy üveg köménypálinka is. Nehéz az élet a boksák közt. A mai fiatalság már nem nagyon bírja. Egyre kevesebben élik ezt az életet. Puhányok a mai fiatalok. Vissza kellene hozni a katonaságot – méltatlankodik Zoltán.

Ernő megkért, töltsek egy köménypálinkát. Kérdezem, mennyit önthetek? Ne teli! Kell a hely a becsületnek! Mondja. Nem szabad sokat fogyasztanunk, leéghet a boksa. Járt így egy kollégánk. Egész életében szénégető volt, egyszer nagyon berúgott. Leégett a boksája. Szégyenében hazament, és felkötötte magát. Kár volt! Nagyon kár. Csak ki kellett volna fizetni, bármibe is kerül, de az élet túl drága volt érte – meséli Zoli. Asztalra került a szalonna, a fokhagyma, a kenyér és a sült keserűgomba. A gomba finoman keserű, nem úgy, ahogyan a magyar foci teljesítménye, jegyzi meg Zoltán, a szénégetőmester.

Vacsora után behúzódtunk a lakókocsiba, kezdett hűvösre fordulni az idő. A kocsi körül szentjánosbogarak pislákoltak, síri csönd húzódott az erdőre. „Ezt a nyugalmat szeretem ebben a munkában. Ezért dolgozok itt negyven éve, a szüleim is szénégetők voltak. Vannak pillanatok, mikor nehéz. Nincs családom, egyedül vagyok. Mikor bátyámék feljönnek pár napra a gyerekekkel, akkor nagyon boldog vagyok. Szeretem a gyerekeket” – meséli Zoltán.

A szénégetőmesterek felváltva felügyelik az égetést, arra nagyon vigyáznak, nehogy fellángoljon egy-két helyen a boksa, mert akkor a haszon is eléghet.