Ankarai temetés

Gyászolók a kettős robbantásos merénylet egyik áldozatának, temetési szertartásán Ankarában. A török főváros központi pályaudvara előtt gyülekező béketüntetés résztvevői ellen két nappal korábban elkövetett merényletnek legalább 96 halálos áldozata és több mint 500 sebesültje van. A békés felvonulás résztvevői a török állam és kurd fegyveresek között az ország délkeleti részén zajló konfliktus ellen terveztek tiltakozni
Vágólapra másolva!
A hétvégi kettős robbantás áldozatainak búcsú szertartása
Vágólapra másolva!

Partot ért

Menekült férfi gyerekét tartja karjaiban miután partot értek Leszbosz szigetén Görögországban. Egyre több migráns érkezik Macedóniából Szerbiába is, csütörtöktől vasárnapig körülbelül 20 ezer embert regisztráltak a dél-szerbiai Presevóban - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff


Építési terület

A Spanyol Légierő bemutató köteléke a Patrulla Águila repül egy madridi építkezés felett a nemzeti ünnepen. Spanyolország nemzeti ünnepén arról emlékeznek meg, hogy Kolumbusz Kristóf olasz felfedező 1492. október 12-én érte el San Salvador szigetét és fedezte fel Amerikát Forrás: AFP/Tom Gandolfini


Ankarai temetés

Gyászolók a kettős robbantásos merénylet áldozatainak temetési szertartásán Ankarában. A török főváros központi pályaudvara előtt gyülekező béketüntetés résztvevői ellen két nappal korábban elkövetett merényletnek legalább 96 halálos áldozata és több mint 500 sebesültje van. A békés felvonulás résztvevői a török állam és kurd fegyveresek között az ország délkeleti részén zajló konfliktus ellen terveztek tiltakozni Forrás: AFP/Bulent Kilic


Szelfi

Látogatók a Nemzetközi Telekommunikációs Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) a Telecom World 2015 elnevezésű kiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Viszontlátás

A kilencvenhét éves Joseph Dermott második világháborús egykori amerikai hadifoglyot díszőrség kíséri a katonai sírokhoz a Tokiótól 40 kilométerre délre fekvő jokohamai brit katonai temetőben az elesett bajtársai tiszteletére tartott megemlékezésen. Rogers nyolc másik volt fogoly társával együtt hadifogságuk helyszíneit keresi fel Japánban Forrás: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

Uszoda

Munkások dolgoznak az egyik lépcsőház csúszózsaluján a 2017-es vizes világbajnokságra épülő Dagály Uszodaközpont építési területén a XIII. kerületi Népfürdő utcában Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Guinness-rekord

Az egyik nemzetközi keresztény közösség több ezer Fülöp-szigeteki tagja a világ legnagyobb gospel kórusával próbál bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe a Manilától keletre fekvő Quezonban. Az előző, 2014 júliusi rekordot a szintén Fülöp-szigeteki Iglesia Ni Cristo közösség tartja 4745 fővel Forrás: MTI/EPA/Francis R. Malasig

Próbaüzem

Próbavonat halad az átadás előtt álló Márianosztra-Nagyirtáspuszta vasútvonalon a Börzsönyben 2015. október 12-én. A Szob-Márianosztra és Nagybörzsöny-Nagyirtáspuszta vasútvonalakat összekötő keskenynyomközű vonalat a próbaüzem befejeztével adják át Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Űrkutatás

A NASA által közreadott képen homokdűnék a Mars felszínén. A felvételt a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) amerikai Mars-kutató űrszonda Nagy Felbontású Képalkotó Tudományos Kísérlet nevű, nagy felbontású kamerája készítette Forrás: MTI/EPA/NASA/

Az első hó

Egy nő kutyát sétáltat egy parkban a lengyelországi Zakopanéban. A tátrai üdülővárosban először havazik az idén ősszel Forrás: MTI/EPA-PAP/Grzegorz Momot