Szindzsári napfelkelte

Egy Szindzsár visszafoglalásáért harcoló kurd fegyveres egy kurd zászlóval állásában, az észak-iraki Szindzsár peremén. Ezen a napon a pesmerga néven is ismert kurd fegyveresek a stratégiai jelentőségű város központjából is kiűzték az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet harcosait
Vágólapra másolva!
Visszafoglalták az Iszlám Állam fegyvereseitől egy minden eddiginél erőteljesebb offenzívában az iraki Szindzsár városát a kurdok.
Vágólapra másolva!

Támadás az Iszlám Állam ellen

Egy Szindzsár visszafoglalásáért harcoló kurd fegyveres egy kurd zászlóval a lőállásban, az észak-iraki Szindzsár peremén Forrás: MTI/AP/Bram Janssen

A pesmergák, vagyis a kurd harcosok alig másfél nap alatt kiűzték az Iszlám Állam fegyvereseit a stratégiai jelentőségű város központjából Forrás: AFP/Safin Hamed

Két pokolgép, 43 halott

Két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát alig 5 perc különbséggel Bejrútban. A libanoni főváros főként síiták lakta negyedében 43-an vesztették életüket, és kétszáznál is többen megsebesültek Forrás: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Vízen és szárazföldön

Az első európai állomás - menekült gyerekek és szüleik mentőcsónakon érkeznek a görögországi Leszbosz szigetére Forrás: AFP/Bulent Kilic

Menekültekkel teli vonat indul Horvátországba a szerb-horvát határon lévő tranzitállomásról. A képre kattintva nézheti meg a teljes fotóriportot Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A tudás lángja

Diákok és tanárok tüntetnek a balközép olasz kormány iskolareformja ellen az észak-olaszországi Milánóban Forrás: MTI/EPA-ANSA/Mourad Balti Touati

Nyomda

Aung Szan Szú Kjít, a mianmari ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért Nobel-békedíjas elnökét ábrázoló képet, a Time amerikai magazin "A harcos" feliratú címlapját rögzítik pólókra szitanyomással egy ranguni műhelyben. A politikus pártja abszolút többséget szerzett a november 8-i, negyedszázada először tartott szabad parlamenti választásokon Mianmarban Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Nagy levegő

Cseh László a 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszók 12. rövidpályás országos bajnokságán a százhalombattai Kiss László uszodában Forrás: MTI/Kovács Anikó

Kórterem a színpadon

Egy jelenet A terem című balett próbáján a győri Nemzeti Színházban. Középen Sebestyén Bálint Napóleon szerepében. A Győri Balett előadását Veleki László koreografálásában mutatják be november 14-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Vihar közeleg

A bondi tengerparti strand fölött tornyosuló viharfelhőket fényképezi egy nő Sydneyben Forrás: MTI/EPA/AAP/Dan Himbrechts