A világ leghosszabb ideje hatalmon lévő királya

A király szeretett fotózni, korai képek is tanúsítják, hogy szerette magával hordani fényképezőgépét Horizontal
A király szeretett fotózni, korai képek is tanúsítják, hogy szerette magával hordani fényképezőgépét. A képen épp 1998-ban fotózza a katonai parádét
Vágólapra másolva!
88 éves korában meghalt Bhumibol Aduljadedzs thaiföldi uralkodó, a világ leghosszabb ideje hatalmon lévő királya. Bhumibol Aduljadedzs 1946 óta uralkodott. A trónon a fia, a 64 éves Vadzsiralongkorn koronaherceg követi majd. Urálkodása alatt az több mint harminc miniszterelnököt, tucatnyi államcsínyt és alkotmányt élt túl, találkozott a világ nagy vezetőivel.  
Vágólapra másolva!
Bhumibol Adulyadey király és SIrikit Kitiyakara királyné két első gyerekükkel Ubol Ratanaval és Maha Vajiralongkornnal 1955-ben Forrás: AFP/Str

Találkozó Párizsban Charles de Gaulle tábornokkal Forrás: AFP/Stf

1996-ban Bill Clinton akkori amerikai elnök látogatta meg Bangkokban Forrás: AFP/Str

A király szeretett fotózni, korai képek is tanúsítják, hogy szerette magával hordani fényképezőgépét. A képen épp 1998-ban fotózza a katonai parádét Forrás: AFP/Pornchai Kittiwongsakul

A királyi család sokszor találkozott más országok uralkodóival, a képen épp a holland herceggel Willem Alexanderrel, de uralkodás alatt találkozott például II. Erzsébet angol királynéval is Forrás: Origo

Putyin orosz elnök és Bhumibol Adulyadej király koccintanak Bangkokban, az orosz elnök 2003-as látogatása alatt Forrás: AFP/Mladen Antonov

2004-es találkozó Kofi Annan akkori ENSZ főtitkárral Forrás: AFP/Str

Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton külügyminiszter fogadáson a Bangkokban Forrás: AFP/This official White House photograph is being made available only for publication by news organizations and/or for personal use/Pete Souza

A király születésnapjára minden évben hatalmas parádét rendeztek a fővárosban Forrás: AFP/Pornchai Kittiwongsakul

A katonai seregszemle mellett díszes táncosok, illetve például elefántok is résztvettek. A király nyolcvanadik születésnapjára is fényűző ünnepséget szerveztek Forrás: AFP/Saeed Khan

Meggyengült egészségügyi állapota miatt már 2007-ben is hosszabb időt töltött korházban, az onnan való távozásását mindig sokan követték figyelemmel, egészségéért ezrek szorítottak az utcán Forrás: AFP/Saeed Khan

A király egészsége 2009-ben gyengült meg vészesen, szinte teljesen eltünt a közéletből a Sziriradzs kórház királyi szárnyában élt, több műtéten esett át Forrás: AFP/Str

A királyról készült utolsó képek egyeikke 2015-ben készült, amikor elhagyta a korházat a Koronázás Napja nevű ünnepen Forrás: AFP/Pornchai Kittiwongsakul

IX. Ráma (Bhumibol Aduljadedzs) thaiföldi királyt gyászolják a bangkoki Sziriradzs Kórház előtt, ahol a király 2016. október 13-án, 88 éves korában elhunyt Forrás: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

A lovas díszőrség tagjai tisztelegnek a thaiföldi király holttestét szállító halottaskocsi érkezésekor a bangkoki Nagy Palota előtt, a 88 éves uralkodó halála utáni napon Forrás: MTI/EPA/Narong Szangnak