Már sátrakban sem alhatnak a nepáli földrengés áldozatai

Katmandu, 2017. március 14. A gyermekét eteti egy nő a rendőrökkel szemben, akik felszámolják a 2015-ös földrengés károsultjainak legnagyobb táborát Katmanduban 2017. március 14-én. A rohamrendőrök mintegy kétezer ember körülbelül négyszáznegyven kalyibáját rombolják le, miután a kormány egy hónappal korábban felszólította az ott lakókat a távozásra. (MTI/AP/Nirandzsan Sresztha)
Vágólapra másolva!
2015-ben 7,9-es erősségű földrengés rázta meg Nepált. A rengés következtében 7652-en veszették életüket, 16 390-en sérültek meg, és közel 200 000 lakóház semmisült meg. A túlélők eddig sátrakban tengették életüket, de most a kormány rohamrendőrök bevetésével felszámolta a legnagyobb sátortábort a fővárosban, Katmanduban. A rohamrendőrök mintegy kétezer ember négyszáznegyven kalyibáját rombolták le, miután a kormány egy hónappal korábban felszólította az ott lakókat a távozásra. 
Vágólapra másolva!
Elpusztult a világörökség részét képező lalitpuri belváros is Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Omar Havana

Szinte egy ház sem maradt épségben Barpakban Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/David Ramos

A 2015-ös földrengés az elmúlt nyolcvan év második legnagyobb erejű földmozgása volt az 1934-es nepáli földrengést követően Forrás: MTI/AP/Nirandzsan Sresztha

A rengés az ország legnagyobb városától, Katmandutól 50 km-re nyugatra következett be, 14,9 km-es mélységben. A földrengés utórengései közt 6,6-os és 5,1-es erősségű is volt Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

A földrengés nem csupán Nepált érintette, hanem a szomszédos Indiában is komoly károkat okozot Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

A legnagyobb sátortábor magánterületen található, és a tulajdonos szeretné hasznosítani a telket Forrás: MTI/AP/Nirandzsan Sresztha

Sokan falvakból érkeztek, nekik külön nehézséget okozott megszokni a városi életet Forrás: MTI/AP/Nirandzsan Sresztha

Sírva hagyják el sátraikat az asszonyok Forrás: MTI/AP/Nirandzsan Sresztha

Egy férfi maradék holmijával. A kormány segélyszervezetekkel együtt egy olyan programot kezdett el kidolgozni, amely nem a tábor fejlesztését, hanem a hajléktalanná vált emberek eredeti lakóhelyének rehabilitációját tűzte ki célul Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

A Chuchhepati táborban a legzsúfoltabb időszakban 12 ezer hajléktalanná vált ember lakott Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

A felső képen a 2015-ös földrengés károsultjainak legnagyobb tábora Katmanduban 2015. október 9-én, az alsón a tábor felszámolása 2017. március 14-én. A rohamrendőrök mintegy kétezer ember körülbelül négyszáznegyven kalyibáját rombolták le Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha