Ahogy a világ zsugorodni és globalizálódni kezdett úgy próbáltak az akkori világhatalmak valamiféle rendszert vinni ebbe a káoszba, élén a brittekkel, akik kiterjedt tengeri birodalmuknak köszönhetően minél hamarabb szerettek volna pontos, egységes és mindenki által elfogadott struktúrát létrehozni. Ebből lett a GMT, a Greenwich központú időzóna rendszer, mi a CET, Central European Time zónához tartozunk, ami a londoni idő + 1 óra. A GMT kialakulásával párhuzamban alakult ki igény egy nyári és téli időszámítás bevezetésére is. Ennek legfőképp gazdasági okai voltak - nyáron már korábban meg lehet kezdeni a munkát, viszont télen a nap rövidségének köszönhetően hamarabb sötétedik, így munkaidőben többet kell világítani és fűteni. Ebben is a brittek vitték a prímet, hisz többször is próbálták törvénybe foglalni egy ilyen rendszer létrejöttét, de ez minduntalan falakba ütközött. Végül 1916-ban, az I. Világháború gazdasági nyomására vezette be elsőnek az Osztrák-Magyar Monarchia, hogy aztán a háború után el is töröljék, majd a II. világháború alatt újra előszedjék. Hoszabb-rövidebb szünetekkel tartottak nyári és téli időszámítást világszerte, de csak 1980-ban született rá általános, Európa szerte érvényes szabályozás. Azóta is sokan támadják a rendszert, főleg a nyári óraátállítás körül, amikor egy órát veszítünk, de úgy néz ki, a rendszer, legalábbis Magyarországon marad a "régiben".
Az, hogy ki melyik táborba tartozik, talán mindegy is, mert az időt mérni kell, legyen az délután kettő, vagy három óra. Mérésére ugyanakkor alakulhatott ki az igény, amikor a nap felosztására. A kezdetekben nap és vízórákat használtak, majd a 12-ik, 13-ik századtól kezdtek elterjedni az alapvető működésükben a mai ember számára is ismerős mechanikus órák. A rugók, billegők, gátszerkezetek a következő 2 évszázad fejleményei. A 17-18-ik századra órákat kis műhelyekben szinte minden nagyobb európai városban készítettek, majd az amerikaiak tömegtermelési módszereinek köszönhetően a céhek egyre inkább eltűntek, helyüket a 19-ik század második felére gyárak vették át. Míg Amerika tömegtermelt, Svájc lett a minőségi mechanikus órák nagyhatalma sokezer céh méretű márkával, hogy aztán a múlt század 70-es éveiben a teljes piacot átszabja a japán kvarc forradalom. Mára a világ teljes mechanika-ellátását 3-4 megagyár oldja meg. Nagy valószínűséggel a mostanság vásárolt középkategóriás karóránk Seiko-Miyota, vagy ha svájci, ETA belsővel van ellátva, a tok, számlap, márkanév pedig csak külcsín, variáció ugyanarra a belső tartalomra. Csak kevesen engedik meg maguknak, hogy házon belül gyártsanak óra-szerkezetet, gépek, robotizált gyártósorok, számítógép vezérelt press és CNC gépek, szaktudás, képzett munkaerő nélkül ez ma már nem kifizetődő, hisz az óracégek által vásáarolt ebauche szerkezet ára töredéke a teljes csomagnak, míg ha maguk csinálnák, ez óriási plusz költséggel járna. Ezzel a trenddel megy szembe egy csendes forradalom, amit pár lelkes órás-mester vív a háttérben, ők kézileg gyártják az alkatrészeket, mikroszkópok nagyítása mellett políroznak miniatűr tengelyeket, hajlítanak hajszálrugókat, kézi préssel sajtolnak fogaskereket rézlemezből. Köztük van az elit órásokat összefogó svájci AHCI egyetlen magyar tagjaként a Bexei márkát működtető Becsei Áron is. A név lehet nem cseng túl ismerősen, nem is csoda, hiszen az ultra-luxus szegmensben mozog, órái közt a legolcsóbb is 15 millió forint. Áron a családi tradíciót továbbvíve csinál minden egyes pici mechanikus alkatrészt saját maga és gyárt órát rézből, rugóacélból, nemesfémekből és drágakövekből. Bár a munkanapja ritkán kevesebb 10 óránál, így is évente egy, maximum 3 órát tud elkészíteni.