Nem mindenki látja, de a kutyák szíve fényesen ragyogó csillag

2018.01.16. 21:24

Amerikában látta a példát, és elhatározta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Az élet egyik legnehezebb szakaszában, a búcsúzáskor nyújt segítséget és támaszt kutyáival. Azt mondja, az életnek ezt az oldalát is látni kell ahhoz, hogy az ember igazán élvezni tudja, és megbecsülje. Tuza Erika terápiás kutyáival, a Facebookon ezernél is több követővel rendelkező Mayával és Fridával már jó pár éve látogatja hospice önkéntesként a gyógyíthatatlan beteg felnőtteket és gyerekeket. Arról beszélgettünk, honnan indult, és jelenleg hol tart ma Magyarországon az állatasszisztált terápia, és persze arról is, mi viszi őket vissza a betegekhez nap mint nap.

Frida ül frissen nyírt bundájában egy kutyakozmetikus szalonjában. Ő természeténél fogva nyugodtan tűrte a mosást, vágást, Maya viszont beletörődően ülte végig a procedúrát. Fontos, hogy mindig tisztán, ápoltan érkezzenek a betegekhezFotó: Polyák Attila - Origo

Amikor Polyák Attila fotós kolléga mesélt a hospice intézményekről, ahová már egy ideje járt fotózni, azt mondta, ezek az otthonok a béke szigetei. Tuza Erika hospice önkéntessel éppen egy mikulással egybekötött karácsonyi ünnepség alatt beszélgettünk a törökbálinti Tábitha Házban. Az említett békéről, az ott zajló életről sokat elmond, hogy a szomszéd szobából folyamatosan szűrődtek át a nevetések és a gyerekzsivaj. Egy külföldi zeneterápiás csoport szórakoztatta a gyerekeket és családjaikat.

Amellett, hogy a tisztaság és a jólfésültség fontos a terápiás kutyáknál, a jó egészségi állapot is elengedhetetlen. Rendszeresen járnak állatorvoshozFotó: Polyák Attila - Origo

Beszélgetésünkkor csak Frida, Erika fiatalabbik terápiás spániele volt ott velünk, és végtelen nyugalmával hallgatta gazdája beszámolóját, néha odajött egy kiadósabb simogatásért. Idősebb munkatársa, Maya, már lassan kilencéves, de Frida fiatal kora ellenére nagyon nyugodt, megfontolt. Erika tíz évvel ezelőtt jött haza Amerikából, ahol először találkozott a hospice önkéntességgel, és azzal, hogy ezt a szolgálatot kutyával is lehet végezni. Amikor hazaköltözött, Mayát már azzal a szándékkal vette magához, hogy elkezdje azt, amit kint látott. Igaz, ma már nem választana fénykép alapján kutyát, ahogy annak idején Mayát, de nem bánta meg, mert nagyon jól tudnak együtt dolgozni, és Mayából tökéletes terápiás kutya vált az évek alatt.

Erika leginkább Fridával jár időskorú betegekhez. Az ő habitusa jobban illik ebbe a környezetbe, mint Mayáé. Vele a Tábitha Gyermekhospice Házban szokott gyakrabban megfordulniFotó: Polyák Attila - Origo

Amikor kezdték, Magyarországon még gyerekcipőben járt a terápiás kutyázás, a hospice intézmények éppen ezért nem is voltak még annyira nyitottak erre a fajta terápiára. Erika akkor egy gyermekkórházban és idősotthonokban kezdte az önkéntes munkát Mayával. Nagyjából három évvel később nyíltak meg a hospice ellátást nyújtó intézmények kapui, és éppen a Tábitha Házban tapasztalta először azt a szemléletet, amit korábban az Egyesült Államokban. Mikor megjelent Mayával, egyből azt kérdezték, kér-e vizet a kutya, és a Tábitha Házban lett Maya először több mint kutya: kolléga, csapattag. Akármilyen furcsán hangzik, itt kezdték először emberszámba venni. A most négyéves Fridának már jóval könnyebb dolga volt, Maya gondosan kitaposta neki az utat.

A Tábitha Házba heti rendszerességgel járnak. A programok rugalmasak, van, mikor – a kutyák nagy örömére – a labdázás van terítéken, és van, mikor csak a passzív jelenlétük is elég a harmónia megteremtéséhezFotó: Polyák Attila - Origo

A fejlődésről, általában a terápiás kutyák magyarországi megítéléséről Erika azt mondta, „a terápiás kutyák munkáját egyre jobban elismerik.” A hospice intézményekben dolgozó kutyáknak nagyon fontos képessége hogy egy olyan pozitív felületet tudnak nyitni, amihez a teamek szakemberei is könnyen tudnak kapcsolódni. A hospice-ban dolgozó szakmai team tagjai közti megfelelő információáramlás elsősorban a beteg miatt fontos. Előfordul, hogy egy beteg félelemből nem árulja el állapota romlását az orvosnak, viszont egy kutyás találkozás alkalmával könnyebben meg tud nyílni.

A kutyák jelenlétét imádják a gyerekek. Erika pedig próbálja az ő kívánságaikat teljesíteni. Amennyire csak lehetFotó: Polyák Attila - Origo

Emellett fontos tulajdonsága ezeknek a kutyáknak, hogy nem kerülik el a haldoklókat. A betegeknek sokszor nagyon nehéz elviselniük a testük változását, és jó az, hogy a kutya ezt a változást nem jelzi nekik vissza. Túl kell látni azon, hogy a kutyák csak azért járnak a hospice intézményekbe, hogy felvidítsák a betegeket. Persze ez is nagyon fontos része a munkájuknak, mert velük ki lehet kapcsolni.

A nagy játék után egy közös szundikálás is szép élmény lehet. A gyerekek nagyon közel tudnak kerülni a kutyákhoz, és rajtuk keresztül könnyebben megnyílnak az embereknek isFotó: Polyák Attila - Origo

Maya és Frida nagyon oldott légkört tudnak teremteni, ami a családtagoknak is nagyon fontos. Az ő pszichés támogatásuk és tehermentesítésük ugyanúgy feladata a hospice ellátásnak, mint a beteg megfelelő ellátása. És egy ilyen családnak sokszor az az utolsó közös pozitív emléke a beteg hozzátartozójukkal, hogy kutyáztak egyet.

Erika munka közben minden pillanatban a kutyák mellett van, figyeli minden mozdulatukat, a kutyák pedig figyelnek rá, és fegyelmezetten viselkednek. Ebédidőben azért a kutyák is lazíthatnak kicsitFotó: Polyák Attila - Origo

Erika két lány spániellel dolgozik önkéntesként. A fajta igazából egy gyerekkori rajzfilm miatt tetszett meg neki. És ahogy terápiás szempontból nem számít a kutya fajtája, úgy az is mindegy, hogy milyen nemű kutyákkal dolgozik egy önkéntes. Egyedül a kutya habitusa számít, és az, hogy a személyisége passzoljon a gazdája személyiségéhez, tehát jól tudjanak együtt dolgozni. A lényeg, hogy kiegyensúlyozott és stabil legyen a kutya. Magyarországon is egyre több tenyésztőnek fontos a tenyésztésbe vett kutyák habitusa, idegrendszere. A tenyésztő, akitől Frida is van (ahonnan Frida is való), nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kölyköket fejlődésük korai szakaszában sok különböző inger érje, hogy a nála született kutyák kiegyensúlyozottak legyenek.

„Kicsit mindig izgulok, hogy mikor tudod hozni a kutyákat. Hogy ne legyen túl hamar, de túl sok nap se teljen el. Most lehet, azt fogod gondolni, hogy butaság, de úgy érzem, amíg őket várhatjuk, addig nem szólnak fentről, hogy ma van a nap. Addig még maradhat egy kicsit. Addig még várhatunk valami jót.”Fotó: Polyák Attila - Origo

Erika a kiválasztásnál igyekezett objektív szempontokat is figyelembe venni, de azt is elmondta, hogy Fridának csillogott a legjobban a szeme az alomból, és amikor a kölyök beleszuszogott a nyakába, igazából már nem volt kérdés, kit választ munkatársnak.

A terápiás kutya kiegyensúlyozottsága természetesen ahhoz kell, hogy az ellátásban részesülő betegek, a személyzet mindig tudja, hogy mit várhat tőle. Elsődleges szempontok egyértelműen a beteg érdeke és a beteg biztonsága az ilyen helyzetben.

Terápiás foglalkozás a Tábitha Házban. Van, mikor kisebb rajongótábor verődik össze Maya bohókás játékára. Ezeket a pillanatokat imádja. Éérzi, hogy ő van a középpontban, és mindent megtesz a figyelem fenntartásáraFotó: Polyák Attila - Origo

A habitus mellett pedig az is fontos, hogy a kutya jól érezze magát, és élvezze a munkáját. Ahogy nem minden hospice önkéntes vállal betegágy melletti munkát, úgy nem minden terápiás kutya alkalmas arra, hogy súlyos, gyógyíthatatlan, illetve haldokló betegek mellett szolgáljon. Erika azt mondta, neki nagy szerencséje van, mivel ő betegágy mellett dolgozik önkéntesként, Maya és Frida pedig szeretnek vele ezekbe az intézményekbe járni.

A kutyák látványa és jelenléte nem mindig segít az első pillanatban. Van, aki eleinte távolságtartó velük, pusztán szemlélődőként követi játékukat. Idővel viszont mindenkihez közel kerülnekFotó: Polyák Attila - Origo

Maya és Frida mindketten a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület által meghatározott követelmények szerint vizsgázott, igazolvánnyal rendelkező terápiás kutyák, hospice ellátást nyújtó intézményekben azért dolgozhatnak, mert gazdájuk elvégezte az önkéntességhez szükséges képzést.

Erika szerint Maya és Frida tudják, hogy dolguk van. Amint rájuk adja a hámot, tudják, hogy nem egy szimpla sétára, kirándulásra indulnak. Tudják, hogy hol vannak, és azt is, hogy miért vannak ott. Mayánál például munkája mellékhatásaként jelent meg, hogy képes jelezni a két-három napon belül bekövetkező halált. Ilyenkor nagyon finoman dobol a mancsával a betegen. Erika először azt gondolta, egy kedves gesztusról van szó, aztán később összeállt a kép, hogy miért csinálja ezt a kutya. Külön érdekes az is, hogy a fiatalabb Frida ezt eltanulta tőle.

A hospice ellátásban sokszor a kutyák egy közvetítő szerepét veszik fel. Jelenlétükkel kapcsolatot teremtenek ember és ember között. Legyen az ápoló, önkéntes vagy hozzátartozó. Velük könnyebben megnyílnak, könnyebben beszélnek magukról, érzéseikről, vágyaikról, fájdalmaikrólFotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy a kutyáknak a hám segít abban, hogy tudják, épp milyen helyzetben vannak, hogy éppen dolgoznak vagy csak sétálnak, úgy segítenek a kutyák Erikának. Azt mondta, a kutyák kijönnek az intézetből, megrázzák magukat, és csak Maya és Frida lesznek, akik társaikhoz hasonlóan ugyanúgy összepiszéznek a többi kutyával. Ezzel segítik őt is a jelenben tartani, ami a betegek esetében is nagyon fontos. Az, hogy a kutya a jelenben él, és amikor a betegek a kutyával vannak, nagyon sokszor nem a múlton rágódnak, vagy a jövőtől félnek, hanem el tudnak időzni a jelenben.

Játék a Tábitha Házban. Maya próbál kedvenc karikájával udvarolniFotó: Polyák Attila - Origo

A terápiás kutyák engedélyét kétévente kell megújítani. A fogadó intézményeknek és a kutyakiképző szervezetnek kell igazolniuk, hogy a kutya-gazda páros heti rendszerességgel, problémamentesen dolgozott. A munka során különböző hatások érik a kutyákat, a már sokat emlegetett kiegyensúlyozottság és stabilitás azért is fontos, hogy jól vegyék ezeket az akadályokat, és hosszú évekig tudják a munkájukat megfelelően ellátni.

A búcsú pillanatai a legnehezebbek. Az út végéhez közeledve pedig minden egyes mosoly és beszélgetés sokat jelent. Maya és Frida ebben segít, jelenben tart, erőt ad, kapcsolatot teremt. Megkönnyíti a búcsút, segíti a hozzátartozókatFotó: Polyák Attila - Origo

Arról, hogy meddig lehet a kutyás hospice önkéntességet csinálni, Erika azt mondta, „addig, amíg Mayáék örömmel tudnak dolgozni, és amíg én is örömmel tudom csinálni. Ennek az egésznek akkor van értelme, ha tudok valami olyan pozitív pluszt bevinni a betegekhez, ami jó nekik, és ami egy kicsit is boldoggá teszi őket. És mind a két kutyám addig és ott fog dolgozni, amíg látom rajtuk, hogy szeretik csinálni.”

A kikapcsolódás és a játék, mint minden kutyának fontos és elengedhetetlen napi program nekik is. Ez alatt az idő alatt mindannyian vissza tudnak térni a hétköznapokba, testileg és lelkileg is felkészülnek a következő nap kihívásairaFotó: Polyák Attila - Origo

Erika létrehozott egy Facebook-oldalt is Mayának és Fridának, ahol folyamatosan megosztja azokat a dolgokat, amelyeket az önkéntes munkában együtt megtapasztalnak. Az oldal elsősorban a kutyákról szól, és mellettük nap mint nap nagyon mély gondolatok kapnak helyet rajta. A kutyák az elmúlásnak éppen azt az élét veszik el, amiért nem szeretünk róla beszélni, de Erika szerint kell, már csak azért is, mert mindannyian „ugyanazon az úton megyünk, ugyanoda tartunk”. Az oldalnak jó pár követője van, és állítólag több követőből lett azóta önkéntes. „És ha az az egy önkéntes még egy valakinek szebbé teszi az életét, vagy pár boldog percet szerez neki, akkor az oldal már elérte a célját” - mondja.

Egyébként Erikának még a közvetlen környezetéből is gyakran érkeznek olyan kérdések, hogy miért csinálja ezt, miért jó ez egyáltalán. Ezek sokszor bántón hangzanak, de segítik is, mert neki is többször meg kell válaszolnia magának azt a kérdést, hogy mi az, ami visszaviszi. Ennek a válasznak csupán egyik része az, hogy látni kell az életnek ezt az oldalát is ahhoz, hogy az ember igazán élvezni tudja. A válasz másik, talán sokkal fontosabb része pedig Erika egyik történetéből derül ki. „Az egyik hospice önkéntes társammal beszélgettünk pár napja, és megkérdezte, hogy mi az a mondat, amit mindenképpen továbbviszek magammal. Sok évvel ezelőtt egy kisfiú az utolsó találkozásunkkor azt mondta: »nem mindenki látja, de a kutyák szíve fényesen ragyogó csillag. Majd mondd el a felnőtteknek!« Megígértem neki, hogy amíg tudom, mondom mindenkinek.”