A keresőben: Eger

2018.02.20. 18:04

Fotóművészeti kiállítás nyílik ma este 6 órakor a Fészek Művészklubban az Egri Műhely 2017. Fotóművészeti Alkotótelepen készült alkotásokból. Az Alkotótelepet három esztendeje alapította a Szebeni András fotóművész. Vezetésével minden esztendőben lehetősége nyílik az általa kiválasztott fotográfusoknak arra, hogy két hetet tölthessenek el nyugodt alkotómunkával. Szebeni András ebben az évben arra kérte az alkotótársakat – Bánkuti András, Bácsi Róbert László, Benkő Sándor, Dobos Tamás, Fazekas István, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hossala Tamás, Kiss-Kuntler Árpád, Mandur László, Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt, Szabó Bernadett és Szántó György – hogy ne annyira a látványt, a nevezetességeket, sokkal inkább önön lelküket fényképezzék. Hogy olyan képek készüljenek, amelyekről aláírás nélkül is megállapítható a fotóban kicsit is jártas szemlélőnek, hogy ki készítette. Hogy ez mennyire sikerült, azt a nézőknek kell eldönteniük.
A három esztendeje alapított műhely 2017 őszén, a résztvevők közös akarata nyomán nevet változtatott, s az aktuális helyszínt adó városok helyett az alapító, Szebeni András nevét vette fel. Az alkotótelep a továbbiakban már Szebeni Műhely néven fog dolgozni és hírt adni magáról.Az Alkotótelep munkáiból jött életre a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjtemény, amely minden évben bemutatót tart a legújabb és legjobb alkotásokból. 2018-ban ez a tárlat, Eger után, Budapesten, a Fészek Művészklubban látható.

Este az egri várbanFotó: Fejér Gábor

 

Eger, Dobó tér, részlet a sorozatbólFotó: Gaál Zoltán

 

Street workout, EgerFotó:: Móricz-Sabján Simon

 

Bélkő, részlet a sorozatbólForrás: Hossala Tamás

 

Isteni szikraFotó: Benkő Sándor

 

A Juhász család EgerbenFotó:: Kiss-Kuntler Árpád

 

Egercsehi, elhagyott szénrakodó és állomása, részlet a sorozatbólFotó: Németh György

 

Keresztutak, részlet a sorozatbólFotó: Reviczky Zsolt

 

Nr. 5Fotó: Szabó Bernadett

 

László Kornél legeltetés közben. Télen három birkája született akiket a szomszédban lakó barátainak a telkén legeltetFotó: Bácsi Róbert

 

Reflexio IIIFotó: Mandur László

 

Eger frekventált, ujjá épített tere a Dobó térFotó: Szántó György

 

Eger, graffitiFotó: Bánkuti András

 

Bélapáti tájképFotó:Dobos Tamás

 

Szépasszony völgye, a szőlőtaposó lány szobraForrás: Fazekas Istvan