Magyarország legjobb drónfotói

2018.06.17. 10:45

"Biztosan állíthatjuk, hogy 2018 a drónok, a drónfotózás forradalma lesz. Egyre több fotós kiegészítőjévé válnak a repülő eszközök, melyekkel teljesen új perspektívából tudják bemutatni adott témájukat" – így szólt a felhívás az első magyar drónfotó pályázatra nemrég.
A pályázat a Myactioncam csapatának, a DJI termékek - többek között a kereskedelmi forgalomban kapható drónok - magyarországi forgalmazójának, és Kálló Péternek, a hazai drónfotózás úttörőjének közös ötletének és munkájának köszönhető.
A fotópályázat célja az, hogy évről-évre összekösse a drónfotós közösséget egy olyan rangos megmérettetésen, melyért érdemes egész évben dolgozni. Teszik mindezt azért, hogy évről évre egy igazán rangos és nívós díjban részesüljenek a legjobb hazai drónfotósok, és egy kiállítás keretében bemutathassák ennek a műfajnak a legjobb hazai munkáit.
A több mint 1000 beérkezett pályaműből a zsűri már kiválasztotta a legjobb 29 képet és tegnap éjfélkor lezárult a közönségszavazás is. Már csak néhány napot kell várni az eredményhirdetésig és a kiállításmegnyitóig. A képek megtekinthetők lesznek 2018. június 16 – július 1-ig a budapesti Premier Kultcaféban.

Szolykó Dávid - Visegrádi királyi palotaForrás: Szolykó Dávid

 

Radisics Milán - Barcelona by nightForrás: Radisics Milán

 

Gábor Zoltán - Gyermekvasút a téli HűvösvölgybenForrás:Gábor Zoltán

 

Somogyi István - Vágtató lovakForrás: Somogyi István

 

Sáfrány Levente - KönyvespolcForrás: Sáfrány Levente

 

1. helyezett Böröczky Bulcsú képeForrás: Böröczky Bulcsú

 

Hedrich Zoltán - Azték lovaspályaForrás: Origo

 

Temesi Ádám alkotásaForrás: Temesi Ádám

 

Egyed Ufó Zoltán alkotásaForrás: Egyed Ufó Zoltán

 

Domonkos Sándor - Kritikus tömeg, 2. helyezettForrás: Domonkos Sándor

 

Szelecki Patrik - Medence, 3. helyezettForrás: Szelecki Patrik

 

Fényes Lóránd - Balaton labirintusForrás: Fényes Lóránd

 

Ötvös Sándor közönség díjas képeForrás: Ötvös Sándor

 

Tóth Dezső - ÉletútForrás: Tóth Dezső