Szebeni Műhely 2018. Fotóművészeti Alkotótelep

Szebeni Műhely galéria
Mátra 3
Vágólapra másolva!
Kevés hivatásos fotográfus engedheti meg magának manapság azt a luxust, hogy a maga kedvére fényképezzen. Már az is ritka öröm, ha legalább két hétre kiszabadulhat a mindennapok szorításából, egy maga által kitalált tematika és időbeosztás szerint készíthet képeket. Erre kínálnak alkalmat általában a fotóstáborok, ahol vagy fizetni kell a részvételért, vagy, a „tábort" csaknem szó szerint értve, igen szerény körülményeket kínálnak a munkához.A Szebeni András által megalapított fotóművészeti alkotótelep eltért ezektől.
Vágólapra másolva!

Először is, Szebeni igen magasra tette a mércét, s a kortárs magyar fotográfia legjobbjai közt válogatva küldte el meghívóját a kiszemelt művészeknek. Olyan alkotóknak kínálja fel immár négy éve a részvétel lehetőségét, akiknek többségét alapvetően fotóriporterekként ismerünk, de akiknek mesterségbeli tudása és látásmódja messze túlmutat a napi tudósításokon. Elég talán, ha csak a Kossuth-díjas Keleti Évát és a magyar Pulitzer-díjasok mellett az amerikai Pulitzer-díjas Szabó Bernadettet említjük. A fotósok számára az egyetlen kötelező elemet a földrajzi környezet adja; Galyatetőn A hely szelleme volt a munkacíme a műhelynek. A technika is tetszés szerint választható, akadt, aki negatívra dolgozott, míg volt, aki mobillal fényképezett. (Érdekes talán megjegyezni, hogy éppen a két említett hölgytagja a csapatnak az, aki mobiltelefonnal készítette képeit.)

#threesome Fotó: Szabó Bernadett

Felhők Fotó: Keleti Éva

Mindezt az alkotótelepnek helyet adó Hunguest Hotels Zrt. teszi lehetővé, ahol a vezetők először csak bíztak Szebeni András szavában, majd az évek alatt már maguk is látták, hogy művészi minőségű, kiállítási színvonalú alkotások születnek az alkotótelep tizenkét napja alatt. Ennek lett az eredménye a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjtemény, s az, hogy a Hunguest Hotels Zrt. fejedelmi ellátást és körülményeket kínált idén is a résztvevőknek.


2018. június 10-21 közt a Szebeni Műhely résztvevője volt: Bánkuti András, Bácsi Róbert, Benkő Sándor, Dobos Tamás, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hajdú D. András, Kiss-Kuntler Árpád, Keleti Éva, Mandur László, Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt, Szabó Bernadett és Szántó György. Szebeni András mellett Kincses Károly fotómuzeológus is eltöltött néhány napot Galyatetőn, míg Hajdú Éva szakíró, mint a Műhely sajtófőnöke és aktív szervezője is jelen volt.

Mátra 3 Fotó: Bánkúti András

Ugrás Fotó: Hajdú D. András

Bene-patak Fotó: Mandur László

Galyatető I. Fotó: Reviczky Zsolt

Az alkotótelep természetesen nemcsak a fotózásról, hanem általában a fotográfiáról, az esztétikai látásmódról és a technikai fejlődésről is szól. A résztvevők levetítik egymásnak azokat a képeiket, amelyeket legújabb munkáikhoz, hosszabb projektjeikhez készítettek, Galyatetőn is elmondták, milyen problémákkal küszködnek, s milyen gondolatok foglalkoztatják őket munkájuk során, mi a céljuk az adott képanyaggal.


A Fujifilm Magyarország legújabb fényképezőgépeit minden évben elhozza az alkotótelepre, hogy a többféle stílusban fényképező profik megoszthassák a céggel és egymással szakmai véleményüket. Az adminisztráció bonyolításához a MUOSZ nyújt támogatást.

A legjobb munkák ebben az évben is gyarapítják majd a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjteményét, és a művekből ősszel kiállítás nyílik.

Galyatető 2018 Fotó: Móricz-Sabjan Simon

Galya Kilátó Fotó: Dobos Tamás

Fenyves Erdő a Mátrában 2018 Fotó: Fejér Gábor

Bálvány Fotó: Kiss-Kuntler Árpád

Merengés Fotó: Bácsi Róbert László

Erdő, fények, árnyak, tónusok és csend.. mind ezt megfényképezni igazi kihívás Fotó: Gaál Zoltán

Sípark-tengerszem Fotó: Szántó György

Az erdő szelleme Fotó: Németh György