Albert Flórián, Földi Imre, Szabó Bence - sporttörténelem fotókon

2018.10.14. 15:49

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum rendezésében sporttörténelmi fotókiállíás nyílt Farkas József Ezüstgerely és World Press Photo díjas fotóriporter alkotásaiból a Magyar Sport Házában. Az 1938-ban született fotóriporter 1955-től 1968-ig előbb a Vasas, majd az Újpesti Dózsa csapatában röplabdázott. Harminchatszor szerepelt a magyar röplabda válogatottban. 1967-ben lett a Képes Sport című hetilap fotóriportere, majd hét évig a lap fotórovatának a vezetője volt. A Képes Sport megszűnése után, 1992 januárjától a Nemzeti Sport fotóriportereként dolgozott. Sok világversenyen, köztük három olimpián és három labdarugó világbajnokságon fényképezett. Sportképeivel számos díjat nyert. Az Ezüstgerely pályázat első díját háromszor nyerte el, 1973-ban pedig a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíjával jutalmazták. A World Press Photo nemzetközi pályázatán 1973-ban a Titel drámája című sorozatát bronzéremmel díjazták.

Ferencváros - Cardiff City 1974. A képre kattintva galéria nyílik a kiállításról.Forrás: Farkas József