Egyre közelebb a vasutassztrájk

Tehervonat halad Esztergom és Almásfüzitő között a megáradt Duna partján Lábatlan közelében
Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak tartja a VDSZSZ Szolidaritás, hogy a vasutasok reálkeresete 2016-ban ne emelkedjen, mi több, esetleg csökkenjen. Úgy tudjuk, ha nem lesz megállapodás a szakszervezetek és a MÁV-csoport között, akkor február 8-án, hétfőn nagy bejelentést tesznek a vasutasok. 
Vágólapra másolva!

Halasi Zoltán a VDSZSZ elnöke az Origónak azt mondta, november óta tartanak a bértárgyalások a munkáltatóval. Sok mindenben sikerült már megállapodni, mint például a béren kívüli juttatásokban, de a

bérekről egyelőre nem jutottak egyezségre a MÁV-csoport vezetőivel.

A tárgyalások megrekedtek, mivel a MÁV nem hajlandó teljesíteni bérköveteléseinket - mondta Halasi Zoltán.

A MÁV 40 ezer dolgozójának a bére leszakadt a nemzetgazdasági átlagtól.

Halasi Zoltán azt mondta, a vasutasok 5 százalékos alanyi jogú alapbérfejlesztést és 2,7 százalékos differenciált bérfejlesztést szeretnének, valamint olyan középtávú stratégiát, amivel a vasutasok életkörülményei stabilizálhatók.

A jövő héten minden kiderül

VDSZSZ Szolidaritás elnöke azt mondta, a választmányi együttes ülésükön úgy döntöttek, felhatalmazzák a VDSZSZ Szolidaritás elnökségét a többi vasutas-szakszervezettel

közös sztrájk meghirdetésére,

ha a bértárgyalások továbbra sem vezetnek eredményre. Az esetleges munkabeszüntetés időpontját az elnökség határozza majd meg.

Tehervonatok leállítása is megbéníthatja a vasút forgalmát Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A VDSZSZ elnöke azt mondta, még a héten egyeztet hét kisebb-nagyobb vasutas-szakszervezettel, és valószínűleg a jövő hét elején a nyilvánosság elé állnak mindannyian.

A 40 ezer vasutas 80 százaléka szakszervezeti tag. Halasi Zoltán szerint

amivel megbéníthatják akár napokig is a teherforgalom 100 százalékát, mivel az nem tartozik a minimális szolgáltatások közé.