Korrigál és élénkít a kormány

Vágólapra másolva!
Átalakul a magyar kormányzat gazdaságpolitikája: a versenyképesség élénkítése és a kivitel erősítése a célja azoknak az intézkedéseknek, amelyeket kedden jelentettek be. A kormány a jegybankkal közösen eltolta a sávközepet, és ezzel gyakorlatilag leértékelte a forintot, közben pedig 76 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés kiadásait.
Vágólapra másolva!

A költségvetési intézményeknél és más előirányzatoknál 76 milliárd forintos megtakarítást irányzott elő a kormány az idén - mondta László Csaba pénzügyminiszter szerdán. A megtakarítást a költségvetési intézményeknél 2,5 százalékban határozták meg, ami 40-45 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent.

László Csaba

Ezen kívül a tárcák és intézmények maradványértékeit is mérséklik, ami 20-25 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Ezen túl a lakásrendelet módosítása is hozzájárul a költségvetési takarékossághoz mintegy 6-16 milliárd forinttal, mondta László Csaba.

A forint sáveltolását Járai Zsigmond szerint azt tette lehetővé, hogy a kormány 75-76 milliárd forintos költségvetési korrekciót hajt végre. A szigorúbb költségvetési politikának azonban együtt kell járnia a teljesítményekhez jobban igazodó bérkiáramlással is - mondta a jegybankelnök.

A jegybank és a szakértők korábban közölték, hogy az idén sem közeledik a magyar gazdaság a várt mértékben a valutauniós tagság feltételeihez, az egyensúlyi mutatók nem javulnak a tervezett mértékben, romlik a gazdaság versenyképessége, és a vártnál alacsonyabb lesz a GDP-bővülés üteme. A szakértők szerint a bérek túlzott mértékben emelkednek, a növekedés motorja továbbra is a belső kereslet, vagyis a gazdaság tarthatatlan növekedési pályára állt. A költségvetési szigorítással és a forint sáveltolással való leértékelésével a kormányzat a versenyképesség növelését, a belső kereslet helyett a kivitel erősítését, és az új beruházások elősegítését próbálja meg ösztönözni.

Korrigálták a költségvetést/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030604korrigaltak.html

A 2003-ban megkezdett szigorúbb költségvetési politikát 2004-ben is folytatni kell, mondta László Csaba. A kormány a kiszámíthatóság, a fejlődés és a takarékosság, röviden "KFT" jegyében hozta meg a szerdai döntést - tette hozzá a pénzügyminiszter. A szaktárca közlése szerint a költségvetési szigorításhoz hozzátartozik, 2004-ben nem emelik a miniszterek és államtitkárok fizetését.