Teljes megújulás előtt a Lurdy Ház

Vágólapra másolva!
Bérlői szerkezetében és koncepciójában is megújulni készül a Lurdy Ház bevásárló- és irodaközpont a Ferencvárosban. Elsősorban a 29 000 négyzetméternyi kiskereskedelmi terület jelentős átalakulásáról van szó, az irodák továbbra is jól kihasználtak, sőt, hamarosan a teljes, 26 000 négyzetméteres terület bérlőre talál.
Vágólapra másolva!

Nyolc-tíz nagy nemzetközi bérlővel tárgyal jelenleg a Lurdy Házat néhány hónapja irányító új vezetés; ha ezek egyidejűleg döntenek a megjelenésről, jelentős kedvezményt kaphatnak - tudta meg a Világgazdaság Molnár Józseftől, a Lurdy-csoport tavaly júniusban kinevezett vezérigazgatójától. Egyelőre csak az dőlt el, hogy a csoporthoz tartozó Max Szupermarketet a Reál exkluzív mintaboltja váltja fel.

Ezenkívül négy-öt, főként a ruházat és a szórakoztató elektronika területén tevékenykedő nemzetközi cég számára kínálják fel a megfelelő helyiségeket. A vezető elismerte, hogy eljött az ideje az újrapozicionálásnak, a központot fel kell javítani, szükséges a bérlői mix megújítása, mert egyrészt csak így lehet növelni a mostani 75-76 százalékos kihasználtságot, másrészt még több pénz költésére ösztönözni a látogatókat.

A Lurdy Házat kilenc éve építtette a német tulajdonos, Rudolf Walther. A központban több tucat üzlet működik, ám az elmúlt években több jelentős bérlő kivonult, illetve a felső emeletről a földszintre költözött; igaz, volt egy-két nagyobb beköltöző is. Az üzemeltető cég előző vezetése kevésbé intenzív, illetve hatékony kommunikációt folytatott a központról. "Ezzel a gyakorlattal szakítottunk, a ház újrapozicionálását célzó kampányban jelentős összeget költünk a marketingre és a tájékoztatásra. Olyan szolgáltatásokat, szórakozási és bevásárlási lehetőségeket szándékozunk kínálni, amiért célzottan ide jönnek az emberek" - mondta a vezérigazgató.

Az új koncepció lépésenként valósul meg: a bérlői mix megújulása mellett, továbbra is ingyenes a 2000 parkolóhely, új közösségi terek kialakítását tervezik, sztárokkal fémjelzett, ingyenes hétvégi programok sorozatát kínálják. Fejlesztették internetes portáljukat.

A Lurdyt segítheti, hogy a közvetlen közelben indította kétezer lakásos beruházását a spanyol Habitat-csoport. Ez azt jelenti, hogy néhány év múlva az ott lakó öt-hatezer ember potenciális vásárlónak számít. Több irodaház épült, illetve egy nagy ipari ingatlan is létesül a vonzáskörzetben, az ott dolgozók szintén betérhetnek a központba.