Erősödik a dollár, javult a tokiói tőzsde

Vágólapra másolva!
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn ütemesen emelkedett, bár a múlt heti veszteséget még nem pótolta be. A Hondával az élen jók voltak az autógyárak, miután a múlt hét végi olajpánik elmúlt: az olaj ára visszasüllyedt a múlt hét eleji szintjére. Nyertek a bankrészvények is, követve az amerikai versenytársak pénteki előretörését.
Vágólapra másolva!

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 212,62 pontos, azaz 1,68 százalékos nyereséggel 12 878,66 ponton zárt, 15,87 százalékkal alacsonyabban az év véginél.

A hétfői tőzsdezárás idején a dollár 110,04 jen volt Tokióban, azonos a pénteki későinél. Az euró 162,01 jen, 0,69 jennel olcsóbb a pénteki későinél. Az euró 1,4722 dollár volt, 0,0060 dollárral olcsóbb, mint pénteken későn.

Hétfőre a dollár visszatért az emelkedő pályára, erőt merítve Ben Bernanke Fed-elnök pénteki előadásából, amelyben erősebb dollárt és olcsóbb kőolajat jósolt, az enyhülő inflációra szóló, nem számszerűsített előrejelzését indokolva.

Az euró gyengül, nem a dollár javul

Ismét megerősödött az az elemzői meggyőződés, hogy miközben az amerikai gazdaság hovatovább megérik a kilábalásra a "nem elsőrendű válságból", annak hatásai még csak most érződnek majd igazán a fejlett világ többi részén.

Az adatok igazolni látszanak e véleményt: az amerikai gazdaság növekedési üteme gyorsult az első félévben, miközben az euróövezeti GDP növekedése az első negyedévben lassult, a másodikban pedig visszaesett a teljesítmény. Vagyis nem annyira a dollár erősödik, inkább az euró gyengül.

Nem folyamatos a dollár erősödése

Július 15-én napközben az euró 1,6038 dollárig emelkedett Londonban, ez a legújabb rekordja az 1999. januári bevezetése óta. Azóta a dollár, múlt hét keddig, jobbára emelkedett, különösen mióta e hónap elején az Európai Központi Bank nem folytatta a kamatemelést a gyenge gazdasági kilátásokra hivatkozva.

A múlt hét vége felé a dollár erősödése megtört, sőt, árfolyama átmenetileg csökkent a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézetet érő aggodalmak miatt, de hétfőre megszilárdult az amerikai valuta.