Üzletközpont és parkolóház épül Debrecenben

2008.09.09. 16:49

Az ígéretek szerint a belvárosi miliőbe illeszkedő bevásárlóközpontot és parkolóházat húznak fel a következő két évben Debrecenben. A beruházó a százmilliárdos nagyságrendű Balaton körüli fejlesztést tervező SCD Group.

Húszezer négyzetméteres kereskedelmi központ és egy hozzá kapcsolódó parkolóház alapkövét tették le kedden Debrecen belvárosában.

Az alapkőletételi ünnepségen a beruházó SCD Group vezérigazgatója, Tomcsányi Gábor közölte, a kivitelezési munkák első ütemében, 2009 második felére egy 450 férőhelyes, 18 ezer négyzetméter alapterületű parkolóházat építenek meg. Leendő üzemeltetője, a Debreceni Közlekedési Vállalat a parkolóházat bekapcsolja a belvárosi parkolási rendszerbe, így tehermentesítve a részben már sétálóutcává alakított Piac utcát és környékét.

A második ütemben, 2010-re épül fel a 20 ezer négyzetméter hasznos alapterületű üzletház, melyben irodahelyiségek, kereskedelmi és szórakoztató egységek működnek majd.

A 2010-ben befejeződő beruházás harmadik lépcsőjében esedékes egy emeletráépítés, amellyel a szomszédos épületek párkányszintjét éri el az üzletház teteje. Mivel a beruházás a jelenlegi Apolló mozi mögötti területen valósul meg, így az üzletközpont az Apolló Superior elnevezést kapta.

A vezérigazgató hozzátette: az építés során figyelembe veszik, hogy a beruházás szomszédságában műemlék jellegű épületek találhatók, így az üzletközpont előtti épület homlokzatát is megtartják, illeszkedve a XIX. századi belvárosi hangulathoz.

Kósa Lajos polgármester elmondta, az összesen 10 milliárd forint értékű beruházás egy már régebben tervezett tömbrehabilitáció része, amellyel részben megoldódnak a belvárosban tapasztalható parkolási gondok.

Hozzátette: Debrecen mindig nagyon fontos kereskedelmi központ volt, így a város egyéb fejlesztéseivel vonzó a bevásárlóturizmus számára is. A polgármester megjegyezte, a beruházásban a város gazdasági társasága, a Cívis Ház Zrt. is érdekelt tulajdonosként, ugyanis az építkezéshez rendelkezésre bocsátott területért cserébe a beruházó egy új irodaházat épít fel a Széchenyi utcában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK