A dél-pesti Duna-partot is felfedezik

2008.09.20. 16:21

Az Olimpia egyébként két másik, hasonlóan nagyszabású projektet is tervez a környéken. "Eddig nagyjából kétezer lakást építettünk, illetve építünk Budapesten, és újabb hatezer felhúzására alkalmas telek van a birtokunkban. Stratégiai döntés, hogy ebben az ingatlanos szempontból nem kedvező időszakban is új fejlesztéseket készítünk elő. Bízunk a magyar piacban" - indokolta Tamir Kishon az aktivitást.

A Mester utca Vágóhíd és Máriássy utca közötti szakaszán nemrég vásárolt az Olimpia 3,2 hektárt, ahol a jövő év közepétől 1600 lakást építene, 115 millió euró értékű beruházás keretében, 145 milliós bevételt várva. A spanyol tulajdonú Habitat Continental Kft. már évekkel ezelőtt hasonló terveket dédelgetett, ám most - vélhetően nem függetlenül a spanyol ingatlanágazat megroppanásától - eladta a telket.

1600 lakás a Népligettel szemben

Fél éve 5,6 milliárd forintért vette meg az Olimpia Csoport a Bolyai János Főiskola Üllői út ingatlanjának 90 százalékát. A főiskola azóta már átköltözött a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti kampuszára, ám a 15 hektáros telek fejlesztésének startjával meg kell várni a kszt-módosítást, mert ettől függ a beépíthetőség maximális mértéke is. A főiskola épületeit lebontják, és a területre hozzávetőleg 450 ezer négyzetméter összterületű újat emelnek.

Ha az új szabályozás a tulajdonos reményei szerint alakul, 1600 lakás, valamint irodák és egy kereskedelmi célú létesítmény kerülhet a népligeti buszpályaudvar mögötti placcra, egy neves angol tervezőiroda elgondolásai alapján. (Érdekes, hogy ha ide esetleg egy komolyabb üzletközpont kerülne, az bizonyára fejtörést okozna az FTC-t felvásárló Esplanade Kft.-nek, hiszen a Fradi kőhajításnyira lévő, Üllői úti ingatlanjára a fejlesztés során kereskedelmi funkciót is szánnak.)

Ha a Tamir Kishon által említett hatezer lakás megvalósul a következő öt-hat évben, az a magyarországi piac egyik legnagyobb szereplőjévé teszi a cégcsoportot. Pedig a jelenlegi tendenciák nem kedveznek az ingatlanbiznisznek - a vállalkozói lakásépítés 2008 eleje óta visszaesésben van, különösen a fővárosban.

Nő a Ferencváros presztízse

Igaz, egyes vélemények szerint a legközelebbi adatsor már azt fogja mutatni, hogy túl vagyunk a mélyponton. A Duna House ingatlanközvetítő hálózat minapi elemzésében - saját tapasztalataira hivatkozva - például azt írta, megmozdult az új építésű lakások piaca: mind a vásárlási, mind az építési kedv érezhetően nőtt az elmúlt hetekben.

- Úgy vesszük észre, a vásárlók jó része már tudatában van annak, hogy a Ferencváros bizonyos területein jelentős fejlődés várható. A IX. kerület ebből a szempontból minden további nélkül összemérhető Angyalfölddel: a rendezési terv is megengedi a lerobbant épületek bontását, ha az új építés olcsóbb a felújításnál - mondta érdeklődésünkre az A1 Ingatlan kerületi vezetője.

 

Forrás: MTI

Több mint másfél évtizede tart a IX. kerület rehabilitációja

 

Sok érdeklődő kimondottan azzal a szándékkal keresi fel az irodát, hogy a közelben akar ingatlant venni, némelyek egyenesen befektetési szándékkal - számolt be Tatár Imre. A budapesti piac általában stagnál, de a Ferencvárosban még a használt lakásoknál is érezhető valamelyes drágulás. Ez nagyrészt a fejlesztésekre vezethető vissza, hiszen a megújulás révén nő a presztízs. Jelenleg a használt lakások négyzetméterára 250 ezer forinttól, az újaké 380 ezertől indul - említette.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK