A magyar miniszterelnök adóparadicsomokkal kapcsolatos törekvése teljes mértékben egybeesik az Európai Bizottság álláspontjával, szögezte le a testület adópolitikai felelőse.

Kovács László Bajnai Gordon rádiónyilatkozatára reagált, amelyben a kormányfő egyebek között arról beszélt: az a dolga, hogy Magyarország számára a lehető legtöbb hasznot hozza, például az adóparadicsomokban lévő magyar vagyonok adó alá vonásával. Bajnai szerint olyan adótörvényeket terjesztenek a parlament elé, amely az adóparadicsomok ellen soha nem látott keménységgel lép fel, és soha nem látott szigorral adóztatja meg az ott lévő magyar vagyonokat.
Kovács László kifejtette: az Európai Bizottság évek óta következetesen szorgalmazza az adócsalás és az adóelkerülés minden formájának visszaszorítását. Mint mondta, az EU végrehajtó testülete "folyamatosan teszi a pénzügyminiszterek asztalára" az iparszerűen űzött áfa-csalás felszámolására irányuló konkrét javaslatokat. Májusban tárgyalja emellett a pénzügyi tanács a kamatadó-irányelv földrajzi és tartalmi kiterjesztésére irányuló módosító indítványokat, amelyekkel az unió bezárja a megtakarítási jövedelmek adójának kikerülését lehetővé tevő jelenlegi kiskapukat.
Évek óta dolgoznak Brüsszelben azon is, hogy együttműködésre kényszerítsék az úgynevezett adóparadicsomokat, vagyis azokat az országokat és területeket, ahol az adórendszer átláthatatlan, nagyon alacsony az adókulcs vagy teljes adómentesség van, és a banktitokra hivatkozva nem adnak tájékoztatást más országok adóalanyainak (vállalatok vagy magánszemélyek) ottani jövedelmeiről, vagyonáról, segítve azok eltitkolását.
Egyes becslések szerint az EU-tagállamok költségvetését mintegy 7 ezer milliárd euróval rövidítik meg, emlékeztetett Kovács László.
Elmondta: az Európai Bizottság februárban fogadott el egy direktívatervezetet, amely a tagállamok között kötelezővé tenné a kölcsönös segítségnyújtást ahhoz, hogy más országok adóalanyainak adókötelezettségét megállapítsák és az adót behajtsák. A javaslat, amely szintén májusban kerül a pénzügyi tanács elé, megszüntetné a banktitokra hivatkozó információmegtagadást is.
Kovács László arról is beszélt, hogy a pénzügyi és gazdasági válság érezhetően megnövelte az adócsalás és az adómegkerülés, valamint a pénzmosás elleni fellépés igényét. A G20 országcsoportnak a válság ügyében április elején tartott csúcsértekezlete "hangsúlyozta, hogy a banktitok időszaka véget ért" - emelte ki.
A csúcs emellett tudomásul vette, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) listát készít az együttműködésre nem hajlandó, az információadást megtagadó országokról, és kinyilvánította szándékát, hogy ezek ellen kész szankciókat is alkalmazni. Az erőteljes nyomás hatására már a csúcsot megelőző hetekben, illetve az azt követő napokban valamennyi, eddig adóparadicsomként nyilvántartott ország és terület jelezte együttműködési készségét - hangoztatta a magyar biztos.
Beszámolt arról is, hogy a londoni csúcsértekezletet követően megbeszélést folytatott a legfejlettebb országokat tömörítő OECD főtitkárával, és egyetértettek abban, hogy a következő időszak legfontosabb feladata figyelemmel kísérni az együttműködésre tett vállalások teljesítését. A mostani összegzésnél ugyanis kiderült, van olyan ország, amely már 2002-ben tett hasonló vállalást, de annak azóta sem tesz eleget.
Az új szabályozás lehetővé fogja tenni, hogy Magyarország ilyen kérése esetén pontos információt kapjon adóalanyainak az adóparadicsomokban megszerzett vagy oda átutalt jövedelmeiről, ottani vagyonukról - emelte ki a brüsszeli illetékes.
Az MTI azon kérdésére, van-e lehetősége Magyarországnak arra, hogy adóalanyainak más uniós tagországban elhelyezett jövedelmét megadóztassa, Kovács László elmondta: ha más tagállamban bejegyzett és ott adóköteles cégekről van szó, azok adóztatása az ottani hatóságok feladata. Ezekre a jövedelmekre Magyarország nem vethet ki adót.
Ami viszont a megtakarítások utáni jövedelemadót illeti, a kamatadó-direktíva most folyamatban lévő kibővítése azt fogja eredményezni, hogy valamennyi uniós tagország (és a megállapodásrendszerhez csatlakozó más országok és területek, köztük számos adóparadicsomként nyilvánított terület), amely a nem ottani adóalanyok megtakarításaival keletkező jövedelmeket nem adóztatja meg, a kifizetett jövedelemről értesíteni fogja annak az országnak az adóhatóságát, melynek adóalanyairól szó van. Így a magyar adóalanyok más uniós tagországokban elhelyezett betétei vagy más, hasonló megtakarítási formái után járó jövedelmeiről a magyar hatóság értesítést fog kapni.
Ez a rendszer elvben ugyan 2005. június óta működik, de három év alatt kiderült, hogy vannak még benne kiskapuk. Ezeknek a bezárására tett most javaslatot az Európai Bizottság, fejtette ki Kovács László.
Magyarország tehát az EU tagjaként minden olyan információt meg fog kapni más tagországoktól, illetve az együttműködést vállaló más államoktól, amelyre szüksége van ahhoz, hogy saját adóalanyai ne tudják kikerülni jövedelmük vagy vagyonuk magyar törvények szerinti megadóztatását, hangoztatta a biztos.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.