Oszkó: Csontvázak helyett lerágott csontokat tálalt Varga

Vágólapra másolva!
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nagyon helyes, hogy az Orbán-kormány tartani kívánja a 2010-re kitűzött 3,8 százalékos hiánycélt, ahogy azt a Bajnai-kormány kijelölte. Oszkó az [origo]-nak nyilatkozva azt mondta, Varga Mihály államtitkár semmi újat nem mondott a csontvázas tájékoztatóján, amit korábban ne tisztáztak vagy cáfoltak volna.
Vágólapra másolva!

"Erre számítottam, bebizonyosodott, hogy a sűrűn emlegetett csontvázak helyett lerágott csontokat fog feltálalni az új kormány" - reagált az [origo]-nak Oszkó Péter Varga Mihály bejelentéseire. A Miniszterelnökség államtitkára szombaton délelőtt jelentette be: az Orbán-kormány háromnapos rendkívüli ülést kezd hétfőig, hogy akciótervet dolgozzon a sürgős beavatkozásra, miután úgy ítéli meg, hogy az idei költségvetésben számos valótlanság, trükk szerepel.

Oszkó Péter az [origo]-nak azt mondta: a 2009 nyarán kidolgozott 2010-re szóló költségvetéssel kapcsolatban a Pénzügyminisztérium idén januárban kiadott egy állásfoglalást, amelyben rögzítette, hogy a költségvetés mely számainál lehet változás, illetve hogy milyen intézkedésekkel tartható az idei 3,8 százalékos hiánycél. Ez a dokumentum közismert volt eddig is, tehát nem okozhattak meglepetést a Varga által citáltak - hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter, megismételve: jelezték a kockázatokat, de tartalékokat is rendeltek hozzájuk.

"Már januárban jeleztük, hogy a Varga által említett regisztrációs, jövedéki, és társasági adóból valamivel kevesebb folyhat be, ellenben az általános forgalmi adóból (áfa) többet kasszíroz az állam, mint várni lehetett, és általában is elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában hónapról hónapra felülteljesítették az államháztartás tervezett egyenlegét" - magyarázta Oszkó.

Voltak strukturális átalakítások

Oszkó nem érti Varga Mihály azon kijelentését sem, ami szerint nem történtek meg a strukturális átalakítások, mivel Bajnai-kormány többek között megváltoztatta az energia-, a lakáscélú támogatások rendszerét, és a nyugdíjrendszeren is változtatott. Valóban - tette hozzá -, az önkormányzati struktúrát nem tudta korszerűsíteni, mivel az kétharmados támogatást igényelt volna, de ahhoz a Fidesz nem járult hozzá. Természetesen az új kormánynak van még feladata, de ezzel ellenkezőt nem is állítottak - jegyezte meg.

Nem kötelező a közlekedési cégek adósságának azonnali rendezése

Szintén a lerágott csontok kategóriájába sorolta Oszkó Péter a közlekedési cégek ügyét. Mint mondta, semmi sem kényszeríti az Orbán kormányt arra, hogy ebben az évben konszolidálja teljes mértékben a MÁV, a BKV, a Malév adósságait. Előbb legyen meg a megbízható terv arra, hogy veszteséges működésükkel nem termelik újra az adósságot - mondta.

100 milliárd helyett 5-8 milliárd, esetleg

Oszkó Péter határozottan tagadta azt az állítást is, amely szerint a Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni. Arról van szó - magyarázta Oszkó -, hogy a két pénzintézettől lehívhatnak bizonyos garanciákat, de ez éves szinten nem haladhatja meg az 5-8 milliárd forintot, nincs szó 100 milliárdról. Sőt, Oszkó szerint a gazdaság lassú növekedése miatt mérséklődhetnek a garanciavállalások miatti lehívások. Ami a Vértesi Erőművel kapcsolatos Varga-felvetést illeti, az erőműnek van egy peres ügye egy cseh áramszolgáltatóval, ami néhány - talán 2 - milliárd forintos tétel, de ez is tudott volt - hangsúlyozta a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere.

Oszkó Péter azt mondta, örömmel konstatálja, hogy az Orbán-kormány tartani kívánja az előző kormány idénre tervezett 3,8 százalékos hiánycélját, és azért is megdicsérte Varga Mihályt, hogy tájékoztatóján - úgymond - helyre tette kollégáit, vagyis "nem szerencsésnek" nevezte, hogy (Kósa Lajos és Szijjártó Péter - a szerk.) államcsődről beszéltek csütörtökön és pénteken.