Levélben fordult a magyar kormányhoz az Európai Bankszövetség, mert diszkriminatívnak tartják a tervezett bankadót. Azzal érvelnek, hogy az új teher veszteségessé tenné a pénzintézeteket, ezzel pedig gátolná az ország gazdasági növekedését.

Diszkriminatívnak tartja a magyarországi bankadó-tervezetet az Európai Bankszövetség (EBF). A Bloomberg gazdasági hírügynökség információi szerint az EBF elnöke, Alessandro Profumo erről levelet is írt Orbán Viktor kormányfőnek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.
Profumo, aki egyben az olasz Unicredit bank vezérigazgatója is, azt közölte: "alaposan meg kell változtatni" a pénzügyi intézmények megadóztatását célzó tervezetet, mivel az több céget is veszteségessé tenne. Az EBF-elnök szerint az új adónem bevezetésével a pénzintézetek tényleges adóterhei elérhetik a 60 százalékot is, hiszen a cégeknek társasági adót és szolidaritási adót is fizetniük kell. A bankadó bevezetése hátráltatná a hitelezést, rontana a gazdasági várakozásokon, így pedig "sokkal nagyobb bevételtől" fosztaná meg a költségvetést - írta levelében az elnök.
A Bloomberg arról számol be, hogy a magyar kormány idén összesen 187 milliárd forintot akar beszedni a bankoktól, biztosítóktól és lízingcégektől. Erre a pénzre azért van szüksége, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött kedvezményes hitelmegállapodásban foglalt feltételeket. Orbán Viktor miniszterelnök június 8-án jelentette be a bankadó tervét. Szakértők szerint még folynak az egyeztetések a kormány és a pénzintézetek között.
A hírügynökség által felkért elemzők azt írták: ha a bankadót a tőke alapján róják ki a pénzintézetekre, akkor például Magyarország legnyereségesebb bankja, az OTP Nyrt. adózás előtti nyereségének 63 százalékát is elérheti az új adónem. A bankadó tervezett bevezetésének hírére több pénzintézet, köztük a Bank of America Merrill Lynch, a UBS AG, a Deutsche Bank AG és a Citigroup is leminősítette az OTP-t.
A gazdasági válság miatt több országban is közpénzekből kellett biztosítókat és pénzintézeteket megmenteni. Ezekben az államokban, például Németországban, Amerikában, Nagy-Britanniában tervezik, hogy bevezetik az új adónemet, de a nemzetközi pénzügyi tranzakciók megadóztatása is terítéken van.
Időközben szombaton a kanadai Huntsville-ben tárgyaló legfejlettebb nyolc, majd pedig a 20 legjelentősebb és fejlődő gazdaságot tömörítő G8-as illetve G20-as csúcstalálkozón a résztvevők elutasították a globális bankadó bevezetését. A németek, franciák és britek kardoskodtak az új teher bevezetése mellett. A többi ország, köztük a házigazda Kanada, valamint Ausztrália, Brazília és Mexikó azzal érvelt, hogy az adó azon intézményeket is sújtaná, amelyeknek semmi közük nem volt a válsághoz.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.