Az MTI értesülései szerint a bankadó bevezetése és Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentése miatt alakult ki komoly nézeteltérés a kormány és a Nemzetközi Valutaalap tárgyalásain. A tárgyalások eddig hírzárlat mellett folytak, de lehet, hogy a felek már a hétvégén a nyilvánosság elé állnak a saját álláspontjukkal.

Két kérdésben is komoly nézeteltérés van a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyaló delegációja között - közölte az MTI kormányzati politikusokra hivatkozva. Ez a két ügy a bankadó idei bevezetése, illetve a Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentéséről szóló javaslat. A tervek szerint az Országgyűlés július 22-én csütörtökön szavaz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvényről, amely tartalmazza a bankadó bevezetését, és a jegybankelnök fizetéscsökkentését is.
Akár már a hétvégén nyilvánosságra hozhatja a kormány és az IMF is a saját, a tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontját, de még nem tudni, hogy ezt együtt, vagy külön-külön teszik meg - mondták az MTI-nek nyilatkozó politikusok, akik szerint a kormány nem készít sem B-tervet, sem megszorító vagy kiadáscsökkentő csomagot. Ezzel kapcsolatban szerintük valótlanok az Index értesülései. Az Index szombaton azt írta: az IMF és az Európai Unió nem enged az idei és a jövő évi magyar költségvetési hiánycélból, pedig a kormány lazítani szeretett volna ezeken.
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára július 13-án az MTI-nek azt mondta: nincs fennakadás a magyar kormány és az IMF között folyó tárgyalásokon. A hétvégére elkészül a szándéklevél, de addig még tisztázzák azokat a kérdéseket, amelyeket másként ítélnek meg. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter július 5-én mondta az MTI-nek, hogy a tárca megkezdi a két hétig tartó egyeztetést az IMF-fel és az Európai Unióval.
Az IMF-tárgyalások eddig teljes hírzárlat mellett zajlottak, a kormány és intézményei semmilyen érdemi információval nem szolgáltak: a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a tárgyalások "alapvetően a már élő hitelmegállapodásban foglaltakról szólnak (szokásos negyedéves felülvizsgálat), a megbeszélések lezárása a következő hét legelején várható." A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság sem válaszolt érdemben az [origo] érdeklődésére.
A tárgyalásoknak azért van kiemelkedő jelentősége, mert ha a két félnek végül valóban nem sikerülne közös álláspontot kialakítania, akkor az azt is jelenthetné, hogy az IMF nem tenné lehetővé Magyarország számára a 2008-ban megszavazott hitelkeret fennmaradó részleteinek lehívását, ez pedig jó eséllyel a befektetői bizalom komoly romlásához és így a forintárfolyam zuhanásához vezetne. Egy ilyen esetben az állampapírokat nem, vagy csak a jelenleginél jóval drágábban lehetne eladni a befektetőknek, vagyis megdrágulna az állami hiány finanszírozása, ami a fizetőképességet is veszélybe sodorhatná (a részletekről itt olvashat).
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.