[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Matolcsy: Nem enged a kormány a bankadóból

Független Hírügynökség|2010. 07. 18., 20:13|Utolsó módosítás:2010. 07. 18., 20:48|

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vasárnap kijelentette, hogy a kormány az IMF és az Európai Unió elképzeléseivel ellentétben bevezeti a bankadót, a két szervezet által javasolt megszorító intézkedések helyett.

JÁTSSZ ONLINE!

"A kormány úgy döntött, hogy inkább bankadót vet ki, mint megszorító intézkedéseket vezet be" - nyilatkozta vasárnap Balatonfüreden újságírók előtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról, hogy szombaton megszakadtak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal. Matolcsy szerint a kormány a bankadó mellett ragaszkodik a jegybankelnök fizetésének csökkentéséhez és a nemzeti eszközkezelő létrehozásához is, akkor is, ha nemzetközi fórumokon eljárás indul az ország ellen.

"Kemény, egy-egy pontján drámai tárgyalások zajlottak" - mondta Matolcsy György, aki megerősítette, hogy a két szervezet küldöttségei elismerték: jó úton halad Magyarország az államháztartási hiány csökkentésében. Matolcsy György azt mondta, a kormány úgy döntött: ha az a kérdés, hogy megszorítás vagy bankadó, akkor a válasz az, bankadó. "Jövőre is ez lesz megszorítás helyett" - tette hozzá.

"Magyarország biztos költségvetési pályán halad, ami nem teszi szükségessé a fennmaradó nemzetközi hitelkeretből fennmaradó összeg lehívását" - jelentette kia nemzetgazdasági miniszter. Szombaton nem fejeződtek be megállapodással a tárgyalások az IMF és az Európai Unió által Magyarországnak adott készenléti hitel felhasználásának soros felülvizsgálata során, emiatt az IMF és az Európai Bizottság küldöttségei hazautaztak. Közleményük és nyilatkozatuk szerint részben a jövő évi hiány és a bankadó miatt van nézetkülönbség köztük és a kormány között.

"Sok tekintetben egyetértés van, de továbbra is vannak nyitott kérdések" - mondta Christoph Rosenberg, az IMF-küldöttség vezetője a tárgyalások megszakadása után. Azt mondta, nehéz döntések meghozatalára lesz szükség mind a bevételi, mind a kiadási oldalon, és ragaszkodni kell a korábban bejelentett hiánycélokhoz, az idei 3,8 százalékhoz, illetve a jövő évi 3 százalék alattihoz.

Kijelentette, hogy minden további támogatást célzottan és transzparensen kell nyújtani, emellett pedig a veszteséges állami vállalatokat át kell alakítani, hogy kisebb terhet rójanak a költségvetésre. Christoph Rosenberg azt is mondta, hogy a magyar hatóságok jelentős előrehaladást értek el a gazdaság talpraállításában azzal, hogy prudens fiskális és monetáris politikát folytattak, illetve a pénzügyi stabilitást megerősítő intézkedéseket hoztak. Hozzátette, a hitelmegállapodás céljait sikerült megfelelően teljesíteni júniusig.

Az Európai Bizottság küldöttsége azt állapította meg, hogy a kormánynak több időre van szüksége, hogy egyes kérdésekben pontosítással szolgáljon, így arról határoztak, hogy később folytatják a tárgyalásokat. A delegáció szerint újra kellene gondolni a bankadót, és arra kérték a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a központi bank illetve annak működésének függetlenségét.

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »